A berekfürdői utcákat járó költő

                                                 Rékasy Ildikónak

 

Tőled kérdezem, kedves Euterpé,

mi szüksége van egy nőnek, egy költőnőnek,

hogy végigjárja, számba vegye minden

utcáját kies Berekfürdőnek?

Hogy tudja, megvan-e mind, Öröm-utca, Bánat-utca,

hogy hazamenekítse a szívében őket?

Kedves kis allék, ábrándos utcák

során, tudod-e, Ildikó, hova jutsz át

tűnődő, érzelmes lábbal?

A költő már ilyen, jambikus ütemre lábal:

ti-tá, ti-tá, ti-tá, nem is séta ez, költés,

szerelmes szelek susognak a lombban,

bal oldaltájt valami fellobban,

füsthajú, őszi tűz, öreg falevelek gyűlnek

a fák alatt szomorkás kis kupacokba,

költő persze akkor se jő zavarba,

ha lába bokáig avarba gázol,

a maga javára fordítja ezt is,

neki öröm és bánat némiképp teszt is.

A nap ott fenn csak van, nem melegít,

de jól van ez így.

Mondd, mit súgtak az utcák,

az egyenes, a görbe miben segít,

az embernek eljutni ugyan hova lehet?

Szíved lombsusogásban fürdeted,

Berekben, szeptemberekben, ha látlak,

mindig nyár van, mosolyoddal nevet a nap,

együtt vagyunk a versben, a csöndben,

csacsi örömben, a tegnapban, a mában,

füstös bereki kiskocsmában,

sörben és borban, remélem, minden korban.

Vissza a tetejére