1+1, Készenlét


1+1

 
Mennyire tiszta és nyers,

ahogy beszélsz és tiltakozol.

Mint egy meztelen bohóc,

a szirmokkal telehintett színpadon.

Állsz a fürdőkádban, és érvelsz.

Én meg törülközőmmel integetek,

mint a dunai hajós, szia,

elköszönök, megyek lefeküdni.

Lebontom a vitorlákat,

összehajtogatom a csendet.

Minden alszik, már csak mi vagyunk

a fedélzeten, akik vitatkozunk

az élet nagy kérdésein:

te el akartál menni, én nem,

te oda akartad adni, én nem,

te meg akartad nekik mondani, én nem,

te megvonással szeretted volna

lerendezni,

én irgalommal, megbocsátással.

Te kíméletlen igazságra törekedtél,

én békességre.

Te szakítani akartál velük,

én újrarendezni a kapcsolatot.

Ezek vagyunk mi ketten.

Két fél, ami sosem Egy.

 

 

Készenlét

                                   Turczi Istvánnak

 
Mindig munkában, mint a szív.

Az egész ember egyetlen szerves,

belső égésű motor.

Láthatatlanul végzi a feladatát.

Éjjel álmából felriad,

kocka alakú házat rajzol,

négy ablaka, két ajtaja, muskátli,

piros cseréptető                      

Frankfurt mellett egy kis városban.

Alzenau. Tükörsima aszfalt, színes utcakövek.

Éjszaka érkezett oda. Végigsétált

a főutcán, kereste a gasthaus feliratot.

 

Mikor másnap reggel elindul, ezek

lebegnek lelki szemei előtt.

Hamar odatalál,

nem is az elképzelt, megálmodott

hely hasonlósága miatt, inkább a tudat,

hogy egyszer már járt ott,

ez teszi magabiztossá lépteit.

Déjà vu! És mégsem. A bejárat nem a hegy

oldalán, a csengő nem az ajtó fölött.

Aztán váratlan fordulat:

ugyanaz a pincérnő nyit ajtót,

akivel álmában szeretkezett.

Vissza a tetejére