De az mégis, Színleg és rossz, Mégis mintha

 

De az mégis

 
Azt mondja a nő, hogy ő nem írhatja alá,

csak kérheti a nevemben, hogy mások

aláírják, és ettől valahogy megenyhülve

pajtáskodni kezd, miközben egy másik 

odaáll szorosan mögém, és megfogja 

a fejem, hogy ne tudjak megmozdulni. 

 

Az ügyintéző megkérdi, jó-e, ha azt írja

kérelmem indokául, hogy nagy szívás,

azt hiszem, rosszul hallok, de már írja is,

nagy szívás, a megfelelő rubrikába, 

és rájövök, hogy a mögöttem álló nővel

együtt érkeztünk az emlékbe a jövőből.

 

De akkor meg miért nem hagy beszélni,

lehúzom a kezét a számról, és mondom,

hogy szerintem a nagy szívás túl frivol

egy hivatalos kérvény indoklásában,

az ügyintéző legyint, ez csak formaság,

ne nyakaskodjak, de az mégis túlzás,

 

hogy a nagy szívás mellé azt is odaírja,

hogy író, nagy szívás, író, a kérvényen,

ami szabadságom és reményem záloga,

ekkor a fölöttem álló nő, akit nem látok,

de a kölnijétől végig el vagyok kábulva,

fölnevet, aminek én sem tudok ellenállni.

 

 

Színleg és rossz

 
A férfi bejelenti, hogy öngyilkos lesz,

amire mindenképp válaszolnom kell.

Tudom, hogy az egész csak játék,

de rajtam a sor, nem hallgathatok,

ha vinni akarom a gyereket haza,

nekem is elő kell állnom valamivel.

Színleg és rossz lelkiismerettel

csatlakozom, csak hogy haladjunk,

menjenek a dolgok, forduljon a kerék.

Hangosan megkordul a gyomrom,

ezt most vezették be, egyszerűbb,

mint a jóslás és a választási csalás, 

hangok által osztanak kasztokba.

 

 

Mégis mintha

 
Azt játsszuk,

ha piros ruhás lány megy az utcán,

hirtelen odanézünk.

 

Hogy teljen az idő, és ne üljek kukán,

megkérdem, hol vagyunk,

az előttem ülő azt mondja, Petymez,

és hogy előtte Tecsőpihén hajtottunk át,

és Laztunyag lesz a következő falu.

Erre hátrafordul egy srác,

hogy ez nem Petymez,

hanem Artamén,

és Lekencét hagytuk el,

és Topcsány felé tartunk.

 

Sorolják a faluneveket,

nem néznek ugyan rám,

mégis mintha finom utalásként

mindez nekem szólna,

mintha engem frocliznának

a helyiségneveknek ezzel a túlzó

és értelmetlen lajstromával.

 

Szerencsére felvillan egy piros szoknya,

ilyenkor mindenki elhallgat,

magába merül és felejt.

Vissza a tetejére