Szolnokon ha
Szolnokon ha újra elbolyonganék
ismeretlenül bámulna meg a nép
ki lehet aki ilyen szomorúan
bandukolgat talán nem tudja hol van
Szolnokon ha az idő megfordulna
bátyám asztalához leülnék újra
hideg bort innánk s nem kellene végre
utána sóvárognom fel az égre
Szolnokon ha járnék fiamhoz mennék
lármásak lennének s vígak az esték
meg néha majdnem a könnyekig jutnánk
veszteségeink számlálva az utcán
Szolnokon ha vár Budai Matyival
előszednénk a sok közös régi dalt
amit Nagykőrösön s Moszkvában írtunk
fiatalok lennénk zúgna a vérünk
Szolnokon pengetném a cipőpertlit
s hallgatnám a csöndes szelíd Körmendit
mint karistol jelet a kor falára
én meg csak írom gügyén For Kalára
(ha megéheznénk dőlne az unicum
ilyen vidék volt mindig Barbaricum)
Szolnokon ha megint anyámmal ketten
mennénk vásárolni valami kertben
egy padon zsömlét s lecsókolbászt ennék
s döntögetném a hideg tejeskannát
Szolnokon apámmal sohasem voltam
pedig egy kocsmába nagyon bementem
volna vele korsó söröket inni
száll a könnyű hab most akár a semmi
Szolnokon véletlen halva születettem
de meglehet már akkor is csak tettem
magam az élettől el a halálhoz
nem lenne most aki szeret vagy átkoz
Vissza a tetejére