Egy szolnoki kertben, Táguló vásznon
Egy szolnoki kertben
Nagymama
ül a kertben, lelkén
évek zúgnak át,
olykor el-elszundikál.
Vállain,
csőrükben tartva a csöndet:
kilencven madár!
Táguló vásznon
A művésztelep orgonabokrok
szaggatta drótkerítésén
átmásztunk: én ötéves,
a lányka kevesebb;
szájára tett mutatóujjal intett
csendre. Állát előreszegte, s beszédes
tekintete kért: arra kússzunk!
Borostyánlevélközökön
átvillanó fehér köpeny izgatta
fantáziám: a festő
a keretre feszített vászon előtt
távolabbi pontot méregetett.
Figyelme irányát
követtem: oldalán fekve
egy meztelen nő könyökölt a füvön,
előtte nyitott könyv.
Megállt az idő!
Más keretben
folytatódott történetünk.
Más idő
szétszakadásig táguló vásznán.
Vissza a tetejére