Eső - irodalmi lap impresszum

Az író és a város

 

Örkény István az apai nagyapja révén kötődött Szolnokhoz. Baráti, szakmai kapcsolatai pedig akkor születtek a várossal, amikor találkozott Székely Gáborral és a Szolnoki Szigligeti Színház társulatával.

Az akkor nagyon fiatal Székely Gábor a Tóték budapesti ősbemutatója után másodikként rendezte meg a darabot. Emlékszem, az előadás utáni felejthetetlen éjszakai autóutunkra, mikor eldőlt, hogy ez a két ember, az idősebb és a még fiatal varázsütésszerű gyorsasággal megtalálták a közös hangot, az azonos gondolkodás és ízlés összekötő erejét, élményét és örömét. Emlékeim szerint Székely Gábor még ott a kocsiban lelkesen kijelentette, nagyon szeretne egy új Örkény-művet is rendezni. Ez az egyezség helyben, az autóban megköttetett, de ez akkor még roppant távoli jövőnek tűnt, sőt szinte lehetetlennek, hiszen egyikünk sem hitte, hogy egy szerencsés csillagállás következtében aránylag hamar megvalósul.

Történt ugyanis, hogy a Tótéknál korábban megjelent Macskajáték prózai változatát Gyurkó László, a 25. Színház akkori sikeres igazgatója felvázolta színpadi formában, és csak később derült ki, hogy a feladat az ő színházában megvalósíthatatlan, hiszen a sikeres teátrum társulata csupa fiatalemberből állt. Gyurkó bánatosan elállt a tervétől, férjem viszont azonnal, azt az éjszakai utat nem felejtve, felajánlotta rendezésre a szöveget Székely Gábornak. S innentől kezdve hihetetlenül gyorsan és akadály nélkül beindult a Macskajáték sikertörténete. Az akkori igazgató, Berényi Gábor felesége, Hegedűs Ágnes kitűnő Orbánnénak ígérkezett, a szereposztás tehát szinte kézenfekvő volt. A próbakezdés előtt azonban még nagyon sok munka, levélváltás következett a két alkotó között, mert Székely Gábor, fiatal kora ellenére, szívós és szigorú rendező-dramaturg volt, és nagyon sok beírást és ötletet kért, hogy a szöveg igazi színházi alkotássá váljon. A bemutató hatalmas sikert hozott, és mint egy hollywoodi sztoriban, Várkonyi Zoltán miután hírét vette, gyorsan leutazott, és megnézte, mert a Pesti Színházban éppen egyeztetési problémák miatt hirtelen darabot kellett váltani. S Várkonyi ott lent, hihetetlen színpadi érzéke birtokában, azonnal meghívta ezt az akkor még szinte teljesen ismeretlen fiatalembert, hogy rendezze meg a darabot a Pesti Színházban. S varázsütésszerűen ott is rendelkezésre állt a világ egyik lehető legjobb szereposztása Sulyok Máriával, Bulla Elmával, vendégként Greguss Zoltánnal és a szolnoki előadásból meghívott fiatal, akkor még szinte teljesen ismeretlen Bodnár Erikával, s az ősbemutatón is szenzációsan szereplő, Szolnok városának egykor legendás operettprimadonnájával, Kaszab Annával, aki, ha jól emlékszem, már akkor nyolcvan év körül járt, s groteszkül és varázslatosan játszotta a darabban szereplő operaénekes valóban ősöregnek megírt édesanyját. A játék a Pesti Színházban több száz előadásig meg sem állt.

Így indult egy színmű nemzetközi karrierje, s így bizonyosodott be egy fiatal rendezőről, hogy vitathatatlan tehetség. És utána következett még a Kulcskeresők, szintén a Szolnoki Szigligeti Színházban, szintén e fiatalember színre állításában.

Így indult a kapcsolat az író és a város között.

 

***

A Macskajáték Szolnokon

Magyar ősbemutatóra készül a szolnoki Szigligeti Színház, Örkény István Macskajáték című új darabját láthatja majd a közönség. A szolnoki színház örömmel fogadta az Örkény-drámát, és nagy lelkesedéssel készül az előadásra. A bemutató előtt a szerzőt kerestük fel, hogy beszéljen új színpadi művéről.

– Mi indította arra, hogy a Macskajátékot a Szigligeti Színháznak adja?

Annak idején Gyurkó László kért tőlem darabot a Huszonötödik Színház számára, s rengeteg jó tanácsot, ötletet is adott a Macskajáték átírásához, amely eredetileg kisregény volt. Közben nem is gondoltunk arra, hogy a Huszonötödik Színház csupa fiatal művészből áll, az én hőseim pedig öregek. Így aztán a szolnoki színháznak adtam a Macskajátékot. A Tóték kitűnő szolnoki előadásának emléke is kedvet adott erre, meg az is befolyásolt, hogy Budapesten egy másik darabom, a Pisti bemutatóját tervezik ebben az évadban.

Öregekről szól a Macskajáték. Milyen drámai konfliktusokat lát az író ebben a lehiggadtnak mondott korban?

Manapság az emberi életkor határai kitolódtak. A szenvedélyek nem szűnnek meg ötven-hatvan éves korban, e tekintetben nincsen nyugdíjkorhatár. Míg azonban egészen fiatal korba helyezve a szenvedélyeket, azokat természetesnek vesszük, ugyanazok az öregek világába vetítve viszont groteszk hatást keltenek. A Macskajáték tulajdonképpen a legszokványosabb szerelmi háromszögtörténet. A különbség legfeljebb annyi, hogy amikor ez a szerelem elhamvad, a hősnő sokkal tragikusabb valósággal néz szembe, mintha fiatal volna, hisz számára már nem kezdődik több új szerelem.

– Szerelem öregkorban? Nem túlságosan nevetségesen groteszk ez a helyzet?

A nevetségességtől a tragikum katarzisa felé igyekeztem vezetni a drámát. Az egész tulajdonképpen nem a szemünk előtt játszódik, hanem mindig tükröződik, visszaverődik valakiről. A darab másik figurája, a hősnő külföldön élő testvére a tisztaság és a méltóságteljes öregedés képviselője, a főhős, Orbánné szenvedélyének pokoltáncával szemben. A darabban, amely tulajdonképpen Orbánné végtelen monológja, ez a higgadt nővér az a mindnyájunk életében meglevő ideál, amelyet erkölcsi mércéül választunk. S végül éppen ő nem ítéli el, hanem igazolja Orbánné eszeveszett, az élethez tíz körömmel ragaszkodó, groteszk létét. A szokásos értékskálán ugyan elfogadhatatlan ez az élet, de van egy másik értékskála is, amelyen még a nevetségesség sem fosztja meg rangjától a szenvedélyt.

Örömmel készülök a szolnoki bemutatóra. A Macskajáték-ot éppen úgy, mint a Tóték-at, Székely Gábor rendezi. Az ő színpadi elképzelései ugyancsak hősnőimnek ezt a szinte álomban zajló, örökösen zaklatott vitáját sugallják.

Az ősbemutató január 15-én lesz Szolnokon, a Macskajáték hősnőjét Hegedűs Ágnes alakítja.

(Sz. J., Magyar Hírlap, 1971. január 7. – részlet)

 

Válaszol: Örkény István

A Szigligeti Színház ma este mutatja be Örkény István Macskajáték című drámáját. A művel és a bemutatóval kapcsolatos kérdéseinkre az alábbiakat válaszolta a bemutató alkalmából Szolnokon tartózkodó író:

– Ön szereti a groteszket, a fura embereket és a furcsa helyzeteket. Miért? A Macskajáték is egy groteszk történet?

Valóban, én szeretem a fura embereket és a furcsa helyzeteket, de ebben a darabomban nincs egyetlen fura ember és fura helyzet sem. Amiről szól, az a világ leghétköznapibb története: ketten szeretik egymást, és jön egy harmadik. A különbség csak az, hogy ami húszéves vagy harmincéves korunkban természetes és szívet vidámítóan költői, az hatvanéves korunkban – amikor még éppúgy jogunk van a szerelemhez, mint fiatalkorunkban –, ott ez a szerelmi háromszög mulatságossá, groteszkké válik. Egyszerre nevetséges, mert kívülről nézve természetellenes, és ugyanakkor tragikus, mert hőseinek ez az érzés ugyanannyi boldogságot, keserűséget és gyötrelmet okoz, mint a húszéveseknek.

Kisregényében többször van utalás Szolnokra, illetve Szolnok megyére. A történetnek valóban lenne valami köze megyénkhez?

Nagyapám Szolnokon élt, és én egyszer egy teljes vakációt töltöttem itt, nála. Számomra azonban a valóságos élmények csak nagyon áttételesen élnek az írásaimban. Ami a szolnoki adatokat illeti, csak családi beszélgetésekből, hallomásból tudom, hogy volt Szolnokon egy cukorgyár, egy holt Tisza-ág. Egyetlenegy valóságos emlékem is van, itt láttam életemben először igazi szecskavágót. Kézi hajtású szecskavágót. […]

Ön egy alkalommal azt mondta, hogy sokszor még a legjobb, a legműveltebb, a legcsavarosabb eszű barátai is félreértik. Mit gondol, a szolnoki közönség megérti-e vajon igazán önt, a Macskajátékot?

– A közönségben valójában nincs különbség. Nincs kétféle közönség. Szolnoki vagy budapesti. Vagy akár magyar vagy francia. Csak nézők vannak, akik elvetik azt, ami zavaros, és örömmel fogadják el azt, ami őszintén és tisztán próbál a világról elmondani valamit.

A Tóték hódító útja egy fővárosi színházban kezdődött. A Macskajáték karrierje Szolnokon indul. Itt lesz az ősbemutatója. Véletlen vagy határozott szándék, esetleg elv vezette abban, hogy a szolnoki színházra bízza újabb színpadi művének sorsát?

Úgy látszik, hogy a magyar íróknak jobb véleményük van a vidéki színházakról, mint a vidéki közönségnek, sőt mint maguknak a színházaknak önmagukról. Erre mutat, hogy Illyés Gyulát Pécshez, Németh Lászlót Veszprémhez fűzik a bizalom szálai. A vidéki színház lebecsülése – sajnos – úgy látszik, valamilyen speciális magyar dolog. Másutt, hogy csak két példát említsek, a lengyelországi Krakkóét vagy a franciaországi Nanterre példáját, ott egy-egy úgynevezett vidéki bemutatónak nemcsak a saját hazában, hanem az egész világon híre van, a világ odafigyel rájuk. Én a Tóték szolnoki előadásán azt tapasztaltam, hogy a darab fiatal rendezője, Székely Gábor nemzedékének egyik legjelentősebb képviselője, és hogy a színház művészei olyan művészi színvonalon állnak, amitől a „vidéki” jelző egyszerre a legrangosabb dicséretként hangzik.

Amikor a Macskajáték elkészült, tudtam, hogy színre vinni nagyon nehéz vállalkozás. Ebből éppúgy lehet giccset, mint kabarét csinálni, mint minden olyan műből, amelyik bármely pillanatban a tragédiából átbillenhet a komédiába. Olyan hősnőre volt szükségem, akiben megvan egy pletykás, hazudós, nagyszájú kofa közönségessége és egy görög tragika fensége, aki önként lép a halál elé. Én ezt a hősnőt Hegedűs Ágnesben véltem megtalálni. Továbbá olyan együttesre, amely követni tudja ezt a bonyolult és ellentmondásos stílust – és a Tóték után ezt is remélni merem a színház együttesétől. A Macskajáték itt valósul meg először. Nincs kitaposva az útja, és én őszintén tisztelem azt a szándékot, amely a mi kockázatot kerülni szerető művészi világunkban vállalta ezt a bemutatót. Most, mint minden szerző, szorongva várom a bemutatót. De azzal az érzéssel, hogy a Macskajáték a Szigligeti Színházban a számomra elképzelhető legjobb helyen van.

(Valkó Mihály, Szolnok Megyei Néplap, 1971. január 15. – Részlet. Megjelent még: Örkény István: Drámák I. Jegyzetek, 509. oldal. Szépirodalmi Kiadó, 1982)

 

Tóték, Macskajáték, Kulcskeresők

A Nemzeti Színházban Major Tamás rendezésében megkezdték Örkény István Kulcskeresők című komédiájának próbáit. Alig egy esztendeje a szolnoki Szigligeti Színházban volt az ősbemutatója, s a kritikák már akkoriban úgy üdvözölték, mint olyan új, jellegzetesen örkényi groteszk komédiát, amely – ha kisebb földrajzi pályán is – szintén nagy utat fog bejárni.

A Szolnoki Városi Tanács felkérésére írtam meg a Kulcskeresőket – mondja Örkény István. – Székely Gábor rendezte színpadra, és még most is műsoron van. Túl az ötvenedik előadáson, a színház tájolni jár vele. Szolnokon nézte meg az előadást Marton Endre, a Nemzeti Színház igazgatója, akinek nagyon tetszett a darab, de nyomban megjegyezte, hogy mintha valamiféle légüres tér lenne az első és a második rész között. Ezt egyébként a kritikusok is szóvá tették. Marton Endre ezután elkérte a Kulcskeresők-et a Nemzeti Színház számára, és én a nyarat arra használtam fel, hogy átdolgozzam. Az első résznek mintegy kétharmadát átírtam, úgy érzem, most szervesebb, feszesebb lett, ezáltal zártabb és igazabb.

(Potoczky Júlia, Film, Színház, Muzsika, 1977. okt. 30. A fenti interjúrészlet megjelent Örkény István: Párbeszéd a groteszkről című kötetében, Palatinus Kiadó, 2000)

Vissza a tetejére