Kinyitotta az ablakot, és táguló orrcimpával szívta magába a harsogóan friss reggeli levegőt. A félfára szögezett hőmérő mínusz három fokot mutatott. A szobából kiáramló, pállott meleg mintha lökdöste volna kifelé a háromemeletnyi mélységbe, ahol ritkás ködfátyol nyújtózkodott a teljesen kopasz galagonyabokor ágain. Valami megfricskázta az orrát, és ő gátlástalanul utat engedett az előretörő, hangos tüsszentésnek. Nem tudhatta, hogy a tüdejéből kitóduló pára egyik potyautasa, egy parányi élőlény oldalba kapott valami kósza, kozmikus sugárzást, és mutálódott. Azonnali halált okozó, pusztító vírus támadt belőle, ami kihasználta az anyag molekuláris kapcsolódásait, amelyen – mint valami rácshálózaton – villámsebességgel siklani kezdett. A szomszéd utcában azonnal kihalt a teljes népesség. Ez a keskeny tartomány rohamszerűen tágulni kezdett, néhány pillanat leforgása alatt elpusztítva a városnak az ablaktól nyugatra elterülő részét. Az emberek úgy hullottak, mint a legyek. Arra sem maradt idejük, hogy a mobiljuk után kapjanak, vagy segítségért kiáltsanak. A mutáns vírus kérlelhetetlenül száguldott az anyag szerkezetén, és mert a földön sehol sincs vákuum, semmi sem volt képes megállítani. Gond nélkül átteleportálta magát a betonon, a gépkocsik karosszériáján, a házfalakon, az erdőkön, a mezőkön és a réteken. A tüsszentéstől számított nem egészen tíz másodperc múlva az ország keleti fele már holtan feküdt. A sétálni levitt kutyusok nyüszítve rángatták a halott gazdáik által görcsösen markolt pórázt, miközben az irányíthatatlanná vált járművek egymásba rohantak, a repülőgépek – mert a vírus a levegő hátán utazva oda is felért – súlyos kőként csapódtak a földbe. A kórság olyan gyorsan terjedt, ahogy a lavórba szórt hipermangán körül a bíborszínű felhő. Tizenöt másodperc múlva kihalt egész Nyugat-Európa, de a vírus nem állt meg a Gibraltári-szorosnál, hanem fejest ugrott az Atlanti-óceán vizébe, és mint a leggyorsabb üstökös, átszáguldott Amerikába. New York, Washington, Miami lakossága meg sem tudta, mi történik vele, máris fűbe harapott, de nem jártak jobban a Dél-Amerikában és az Afrikában élők sem. A szörnyű mutáció közép-európai időszámítás szerint reggel nyolc óra két percre lenullázta a Föld lakosságának csaknem a felét. Akik Japánban vagy a tőlük szinte csak egy köpésnyire lévő Kínában laktak, és Amerikában vagy Nyugat-Európában élő ismerőseiket próbálták hívni, értetlenkedve tapasztalták, hogy a telefonokat senki sem veszi fel. Aztán, amikor már azt fontolgatták, hogy jelentik az ügyet valamelyik központi hibaelhárítónak, mint valami gigászi sóhaj, vagy mint egy fizikai erőhatás nélkül érkező cunami, hirtelen rájuk tört a Csendes-óceánon átzúduló fertőzés. Japán száznegyvenmilliós népessége cirka hét másodperc alatt múlt ki, aztán következett Kína a maga közel 1,4 milliárdos lakosságával. A vírus ezzel a tömeggel tizenkét másodperc alatt végzett. A DADIAS, NIKA, PUNA és hasonló márkákat gyártó cipőüzemekben elhallgattak a gépek, a pólógyárakból ellenőrizetlenül kezdett szivárogni a terpentin. A vírus ezt követően kettévált: egy része Indiát, a másik része Oroszországot vette célba, nem kímélve a két óriásbirodalom közelében lévő államokat sem. Újabb tizenkét másodperc múlva a halálos fertőzés elérte Moszkvát, ahonnét egy végső rohammal rávetette magát Kelet-Európára. De ekkor, mintha valami megváltozott volna: az anyag molekuláris szerkezetén áramként tovasurranó vírus fáradni látszott. Ukrajnával és Észak-Európával még könnyedén elbánt, de Nagy-Britanniával már húsz másodpercig küszködött, és ez a teszetoszaság Németországgal, a BENELUX államokkal, a volt keleti blokk országaival, Dél-Európával és a Közel-Kelettel tovább folytatódott. Egy egész perc is elmúlt, mire a vírus ezeket a területeket bekebelezte, aztán, szinte a végkimerülés szélén, visszaért abba a városba, ahonnét fölkerekedett. Lassan, kínkeservesen vonszolta magát utcáról utcára, megküzdve szinte minden egyes emberrel, mígnem erejének és pusztító képességének utolsó morzsájával, és több mint hétmilliárd áldozattal a háta mögött rátalált arra az épületre, amelynek nyitott ablakában az őt megteremtő, immár egyetlen élő humanoid cigarettázott. Az elaggott, végelgyengülés szélén álló vírus nagy nehezen átvergődött a fal tégláin, a szoba bútorain, és már ott helyezkedett a legeslegutolsó számításba jöhető áldozata háta mögött, amikor megint fordult egyet a kocka: a vírus szerkezetében arrébb mozdult egy molekula, amitől ez a borzasztó képződmény visszaalakult a lehető legközönségesebb náthává. A cigarettázó erről természetesen nem tudott semmit. Kicsit furcsállotta, hogy ebben a máskor csúcsforgalmas reggeli órában milyen nagy a csönd, aztán becsukta az ablakot.