– könyvtárak, gondolatban –

 Most a skandináv mestereken a sor.

         Az építési telkeken nyitott parkolók helyén

               holnaptól mindenhol könyvtárak épülnek.

                            A köz kifejezett óhajára.

                   Egyszintes, ultramodern központok;

                            sok fa, fém és még több üveg.

               A porlepte, öreg tölgyfákat sem vágják ki –

                   a természet védelme mindenekfelett.

         Jó mulatság lesz. Másoknak férfimunka.

               Napelemes büszkeség, digitális élvezet:

                            istenésszel föl nem fogható.

                   Nyitva felejtett képzeleted rácsain

                            átsüt a sörszínű napfény.

         Újkori Ramszesz lehetsz, betűpiramisok

               ihletett építője és sztélétulajdonos,

                   ha 162 gyermek apja már nem is…

                   Ki akarod fájni magadból, ami volt.

Arról, ami van: újabb kartoték, már nem is beszélve.

      Sérült szavak, befejezhetetlen mondatok

         keresik menedéked, hol világít az árnyék.

A notórius veszteglők ösztönösségével

                   foglalsz területet magadnak,

      önkormányzol, kertelsz, válogatsz,

         szert tartasz a szív égő romjain.

         Sokba kerül a megvilágosodás,

és nem kizárt, hogy valami váratlan Eseményt

                   rejt magában: élni kezdesz,

      még mielőtt megtudod, hogyan kell.

Felnyitsz egy könyvet, ami téged olvas;

         és hamarabb, mint az állatok beléből,

                   kiolvassa sorsodat. A tűzön át

      a hamuba tartó út ez, a nílusiak szerint.

         Vajon kinek az akaratától függ,

hogy a kiejtett szó visszatérjen a ki nem ejthetőbe,

      hogy ne fordulj vissza a kérdések küszöbén:

                   beléphess a határtalanba,

és a kezdetek mélyein kifaragva meglásd arcodat?

      Csak egyet tudsz: nincs vég semmiben.

         Körbejársz az értelem peremén.

      És birodalmat építesz a fejedben.