Egy futballmérkőzés vége

 

Borsody, mielőtt elment volna Csehországba informatikusokat menedzselni, véleményformálással kereste a kenyerét. Ma is gyakran kérdezik tőle csodálkozva: miért szakított az újságírói élettel, amely oly kellemesnek és izgalmasnak tetszik a kívülálló számára.

Ilyenkor Borsodynak mindig eszébe jut egy hajdani focimeccs.

Borsody nem emlékszik rá, mely csapatok között zajlott a mérkőzés, minthogy arra sem, pontosan mikor játszották. Afelől azonban teljesen bizonyos, hogy akkoriban már állandó belépője volt a Parlamentbe. A labdarúgó-mérkőzés napján is az Országházba küldték felettesei, hogy írjon egy rövid riportot arról, milyen hangulat uralkodik az éppen aktuális belpolitikai botrány napvilágra kerültével a folyosókon.

Amikor még friss volt Borsody parlamenti belépőkártyája, mindig örömmel fogadta a hasonló megbízásokat. Az első ilyen alkalommal arra gondolt, a Kossuth tér felé tartva, milyen felemelő érzés lesz majd úgy kezdenie a munkanapot, hogy az ülésterembe tartva elhalad a Szent Korona előtt. Borsody ma is tisztán emlékszik, mennyire csalódott volt, amikor megtudta: a sajtómunkásokat következetesen az egyik oldalbejáraton eresztik be az épületbe.

Azt azonban ma már hiába próbálja felidézni Borsody, éppen melyik belpolitikai botrány szolgáltatott apropót parlamenti látogatásához a futballmérkőzés napján. Talán éppen a miniszterelnök ügynökmúltját bizonyítani látszó akták napvilágra kerülése, vagy valamelyik ellenzéki tüntetés szétverése szolgáltatott ürügyet arra, hogy a politikusok a kamerák előtt egymás torkának essenek, majd példájukat követve a rokonok a családi ebédeken, a kollégák a munkahelyeken, valamint az utasok a villamosokon és a metrón is így tegyenek. Elég az hozzá, hogy Borsody a tömegközlekedési eszközökön megtapasztalt parázsló hangulatot követően meg is könnyebbült kissé, amikor elfoglalta helyét az újságírók számára fenntartott páholyban, gondolván, megérkezett a nyugalom kicsiny szigetére.

Bizonyos értelemben így is volt, hiszen az ülésteremben nem hangzott el semmi, ami az újdonság erejével hathatott volna. Az ellenzék kijelentette a kormányról, hogy illegitim, majd lemondásra szólította fel a miniszterelnököt; a kormánypártiak pedig az ellenzékről jelentették ki, hogy nem tud belenyugodni a választási vereségbe, puccsot tervez, és a szélsőségesekkel kokettál. Borsody pedig pár perc elteltével arra gondolt: felesleges volt végigmetróznia a fél városon, a tudósítást eddigi tapasztalatai alapján, „kottából” is le tudta volna skribolni.

„Megyek, és iszom egy kávét inkább, hátha a büfében valamelyik honatya vagy honanya elejt valami pikáns megjegyzést, amit érdemes megírni” – gondolta Borsody, azzal kikapcsolta és zakója belső zsebébe csúsztatta tenyérszámítógépét. Azonban amint kilépett a folyosóra, két képviselő viharzott el mellette.

– Szedd a méltóságos lábadat, szerintem már elkezdték az első félidőt! – sürgette az

egyik honatya a másikat, mire Borsody újságírói szimatjára hallgatva úgy döntött, inkább későbbre halasztja a kávézást, és követi a két férfiút.

A képviselő urak aztán benyitottak a folyosóról nyíló egyik ajtón, amelyen semmiféle felirat sem szolgáltatott fogódzót ahhoz, hogy a parlamenti élet mindennapjaiban járatlan látogató megsejthesse, hová vezet. Borsody követte őket, és odabent – igyekezve, hogy ne keltsen feltűnést – leült a bejárathoz legközelebbi fotelbe, aztán körülnézett.

A teremben az általa választotthoz hasonló, kényelmes ülőalkalmatosságok sorakoztak, némelyik mellett dohányzóasztalka is állott, porcelán hamutállal. Elöl, a fotelekkel szemközt egy jókora plazmaképernyő terpeszkedett a szoba falán. Futballmeccset közvetítettek, az egyik játékos éppen átvett egy szépen ívelt passzt a kaputól néhány méterre, zavarodott védők között, és lőtt. A kapus vetődött, és sikerült is megkaparintania a labdát, amely kesztyűs keze között ért földet, éppen a gólvonalon... azaz, ki tudja: talán kissé kijjebb, talán kissé beljebb annál – néző legyen a talpán, aki visszajátszás nélkül el tudná dönteni. A játékvezető azonban nem sokat teketóriázott – megadta a gólt, mire a lelátó egyik felén üdvrivalgásban törtek ki a szurkolók, a másik felén pedig hangos pfújolásba kezdtek.

Az eseményeket a tévészoba foteljeiben nyújtózó honatyák sem hagyták megjegyzések nélkül.

– Ez ellen a bíró ellen bizalmatlansági indítványt kell benyújtani – vetette fel egyikük, akiben Borsody rögvest ráismert arra a honatyára, aki pár perccel korábban, az ülésteremben még a miniszterelnök kapcsán javasolta ugyanezt.

– Illegitim! – riposztolt erre egy másik képviselő, ugyanaz, aki az előtte szólót az imént még szélsőségesnek nevezte, válaszul annak interpellációjára.

–  Mondjon le! – vetette közbe egy harmadik, mire mindenki hangos kacajra fakadt a tévészobában, az egy Borsodyt kivéve.

Borsody nem várta meg a mérkőzés végét. Összepakolta cókmókját, és visszametrózott a szerkesztőségbe. Ott aztán leült az asztalához, és belepötyögött a klaviatúrába egy néhány bekezdésnyi szöveget, amely vélhetően több ponton megegyezhetett azzal az írással, amelyet most tart a kezében a Tisztelt Olvasó. Aztán megcsörrent a telefon. A vonal végén a napos szerkesztő jelentkezett, azt tudakolván, elkészült-e már Borsody a riportjával.

–  Huszonöt sorod van rá és fél órád. Aztán ütős legyen, ahogy kell! – adta ki az ukázt a szerkesztő, mire Borsody kijelölte az addig elkészült szöveget, megnyomta a törlés gombot, aztán alig néhány perc alatt, „kottából” leskribolta az aznapi parlamenti tudósítást, és átküldte a tördelőknek. Végül szörfözni kezdett az interneten, igazán oda se figyelve, csak hogy múlassa az időt valamivel.

Ki tudja, mennyi idő elteltével úja megcsörrent a telefon.

–  Be van tördelve, jöhetsz korrektúrázni – közölte a vonal másik végén a napos szerkesztő. Borsody ismét a képernyő felé fordult, hogy kijelentkezzen a böngészőből, aztán kikapcsolja a számítógépet. Ekkor tudatosult benne, hová keveredett a világhálón a cikkírás utáni lazításnak szánt szörfözés közben.

A képernyőt egy állásközvetítő portál keresőablaka töltötte be. Borsody meglepetten vette észre, hogy az érdekesnek tartott szakterületek már akkurátusan meg voltak jelölve. A kiválasztott kategóriák listája alatt egyetlen rubrika árválkodott még üresen, a „Keresés külföldi ajánlatok között is” felirat mellett.

Borsody, mintegy reflexszerűen, egyetlen kattintással elhelyezte a pipát a négyszögben, aztán ráklikkelt a keresés gombra, végül eszébe jutott, hogy a napos szerkesztő már várja a korrektúrapéldánnyal.

„Nem kell aggódni. Rövidesen ott leszek” – mormolta maga elé.

Vissza a tetejére