Molnár hallgat

 

A Dolce & Gabbana üzlet kirakata előtt, a bolt díszkő borítású padkáján barna szőrös pokróc terül el. Két férfi üldögél rajta. Egyikük olajfoltos munkaköpenyt visel, gömbfejére mikulássipkát pottyantott. A másik férfi ősz szakállából fogpiszkáló áll ki, amíg nem kap cigit, ezt szívja. „Közterület életvitelszerű lakhatásra történő felhasználása, jó napot az uraknak!”, üdvözölte őket néhány napja egy járőröző rendőrpáros fiatalabbik tagja, de azon kívül, hogy mutatóujját fenyegetően ingatta, mást nem tehetett, ez a maximum, amióta az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szabálysértési törvényt (melyre a tiszt az utalást tette). A két férfi háta mögött, a kirakatban egy pár fekete félcipő árválkodik, a minimalista kirakatdizájn iskolapéldája. 79 000 forintért kínálják a lábbelit. Ha valaki közelebbről is meg óhajtaná tekinteni, varrás, cipőnyelv, orrborítás, netán az árcédulára pillantana rá más perspektívából, fel kéne lépnie a peremre, ám előtte még meg kellene kérnie a hajléktalanokat, húzódjanak arrébb vagy álljanak föl. A szakállas férfi gyakran kérés nélkül is feltápászkodik, hogy a megüresedett parkolóhelyekre terelje az arra elhaladó autósokat – függetlenül attól, hogy szándékukban áll-e parkolni vagy sem. 

A munkaköpenyes férfi hívást vár, egyik ügyfelének a hívását. Ha ügyfél telefonál, és a parkolási asszisztens is jelen van, a munkaköpenyes megkéri, hagyja magára egy órára, parkoltasson, sétáljon, mindegy. Ebből sosincs sértődés. Elvégre a telefonbeszélgetések jelentik azt a stabil anyagi forrást, aminek köszönhetően nem szorulnak rá, hogy kéregessenek. A szakállas tizedannyit sem tud összeszedni parkoltatásból, mint barátja az ügyfeleitől; az üres helyekre terelést ritkán honorálják az autósok.

A parkolási asszisztenst Piszkának hívják a szájából folyton kiálló fogpiszkáló miatt – de a testalkata sincs ellentmondásban a nevével. A munkaköpenyes férfinak Molnár a neve, neki sem ez az igazi, de olyan régen ragadt rá, hogy már ő is alig emlékszik, hogyan anyakönyvezték. Középiskolában keresztelték el Molnárnak, az író Molnár Ferenc iránti közismert rajongása okán; a feje már akkor tele volt (és ma is tele van) Molnár-idézetekkel,

-mondatokkal, -dialógusokkal, betéve tudta (és tudja ma is) a szerző jelentősebb színdarabjait.

 Csörgő mobiltelefon egy hajléktalan kezében... ez, mint mindig, most is megütközést kelt a járókelőkben. Molnár már megszokta, ezért lazán elereszti a füle mellett az elhangzó megjegyzéseket: „Nincs ezeknek semmi bajuk, csak lusták dolgozni.” A készülék kijelzőjén ismeretlen számsor. Az ügyfelek telefonszámait elmentette, ha tehát ők hívják, nem egy szám, hanem a hívó neve jelenik meg a kijelzőn. De ez most egy szám. Ki lehet? Felveszi, belehallózik. Piszka a távolból látja, hogy Molnár telefonál, jelzi, hogy beszéljen nyugodtan, ő addig barangol.

– Jó napot kívánok! – szólal meg a vonal végén a hívó, a hangjából ítélve egy középkorú nő. – A barátnőm adta meg az ön számát. A Csapodiné. Én Husztiné Magdi vagyok. Magdi.

Csapodiné, vagy úgy! Molnár első ügyfele.

Csapodiné ötlötte ki ezt a szolgáltatástípust Molnárnak, egy véletlennek köszönhetően. Vendégségben volt a nő, kicsivel több vermutot ivott a kelleténél, ahhoz azonban nem eleget, hogy megszabaduljon a vállára nehezülő gondoktól. Hazafelé menet – szó szerint – belebotlott az egyik kapualjban ücsörgő hajléktalanba, és mérlegelés nélkül kiöntötte neki a szívét. Molnárnak. Addig beszélt, míg végleg megkönnyebbült, szinte lebegve távozott. Azóta ügyfél. Heti egy hívás. Csapodiné ajándékozta Molnárnak a mobiltelefont, mert telefonon könnyebb együtt dolgozniuk. A személyes találkozókat körülményes összehozni, nem beszélve arról, hogy úgy kevésbé hatékony a munka. Ha egymással szemben ülnek, sok a zavaró tényező. A hallgató óhatatlanul is rezdül a hallottakra, ami befolyásolhatja az ügyfelet, nem szerencsés. Molnárnak azóta két új kliense van, mindkettőt Csapodiné szerezte.

– Klára nagyon jókat mondott magáról.

– Csapodiné? – kérdez vissza Molnár. Az ember, ha ránéz, érdes, karcos hangot vár tőle, aztán ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalja: Molnár barátságos, simogató lágysággal búg, hangszíne megnyugtató.

– Igen, igen, Csapodiné. A barátnőm.

– Köszönöm neki.

– Azt szeretném kérdezni – hebegi zavartan Magdi –, hogy olyat is lehet-e, hogy nem szólalok meg? Csak csöndben tartjuk mind a ketten a vonalat. Ilyet vállal?

– Természetesen – feleli Molnár, és kis híján hozzábiggyeszt egy Molnár Ferenc-idézetet: „A kölcsönös hallgatásból születnek meg az igazi lelki közösségek.”

– De ez még nem az a pillanat. De lesz ilyen, tudom. Hajjaj. Szóval akkor? Kezdhetjük?

– Igen, de most csak egy rövidet tudunk, pont a Csapodiné hívását várom...

– Most nem fogja keresni – vág közbe Magdi. – Tudja, hogy most én beszélek önnel.

– A telefonbeszélgetés megkezdésével indul az idő. A díjazással, gondolom, tisztában van.

Igen, tisztában van vele, Csapodiné elmondta, mi a tarifa, és a „beszélgetés” pontos menetét is ismertette. Még mielőtt ténylegesen belekezdene, Magdi örömének ad hangot, amiért a sors összehozta Molnárral, épp az őáltala kínált szolgáltatásra vágyik. Pszichológushoz nem megy, fél tőlük, a pszichiáterektől meg pláne. A barátnői tanácsaiból sem kér, mert azok folyton csak azt hajtogatják, hogy váljon el, de nem fog. Ha sérelmei vannak, többé nem köti a barátnői orrára, megfogadta. Egy Molnár-féle hallgatóra van szüksége. Legyen egy ember a vonal végén, valaki, aki hallgatja.

Molnár egy indító hümmögéssel jelzi, hogy készen áll. És Magdi belekezd. A házassági évfordulója közeledtével fokozottan magányosnak érzi magát, mondja, a férje már évek óta csak akkor szól hozzá, ha éhes, nem is emlékszik rá, mikor néztek utoljára egymás szemébe. „Márpedig a szemet látni kell, abban minden benne van. »A szem az emberi tisztesség biztonsági lámpája«”, vetné közbe ezt a Molnár Ferenc-idézetet Molnár, ha nem tiltaná a Csapodiné által lefektetett alapszabály a megszólalást. Hümmögnie szabad, sőt azt kell is.

Negyven perc után Magdi befejezi. Negyven perc egyenlő nyolcszáz forint. Megbeszélik, hol és mikor ejtsék szerét a kifizetésnek. Molnár leteszi a telefont, és elgondolkodik: „Még néhány ügyfél, és dől a lé.” Nyit egy bétét. A cégnév adott, már rég kitalálta, várta, végre mikor sütheti el. Talán hamarosan. Születéstől Szélütésig Bt. Na de mi legyen a levelezési címe? Erre is kéne majd megoldás. Amíg nincs, addig a Dolce & Gabbana címére kéri a hivatalos leveleket. Születéstől Szélütésig Bt., c/o Dolce & Gabbana.

Vissza a tetejére