Tanítás, Átadás

 

Tanítás

 

Éppen olyan szemérmetlen kíváncsiság ez,

mint hosszasan belenézni

a kiszikkadó patakmederbe,

ahogy vonaglik egy-egy hal az iszapban,

és törött üveg világít

a kövek hatalmas, ehetetlen ikrái között,

míg lassan elpárolog

a rákok barna ollójáról a víz,

s rozsdás vasdarabok bukkannak fel a homokból,

akár a törött csont a bőr alól,

liheg, zihál és egyre jobban bűzlik

a kíméletlen napfényben a sár,

bugyborékol még itt-ott, majd lecsordul,

vagy csak kibuggyan, s fehérlik sokáig

a száj sarkában a sűrű nyál,

szivárog lent a sárga húgy,

s a feltámadó szél a nézők felé viszi

az ürülék szagát

meg azt a furcsa, már-már nyikorgó hangot,

ami a jajgatásból megmaradt,

új meg új élményt kínál a szenvedés,

persze nem kellemes még azoknak sem,

akiknek rutinjuk van az ilyesmiben,

de nem is nekik szól mindez,

hanem a többieknek, akik most

viszonylag nyugodtan követhetik,

hogy óriási reflektorával

végigkutatja a testet az Isten,

és velük együtt figyeli a változást,

ahogy a nyílásokban megszárad a szenny,

mert nyilván csak a festők utólagos leleménye,

hogy ágyékkötő volt rajta,

miközben minden résen áramlott kifelé az élet,

és végül megtisztult a mocsoktól,

visszahökkenve, fel-felnyikkanva, ritmustalanul,

hiszen egészen más minden, mint amikor betakarják

a távozót, hogy ne vacogjon,

sőt ez egyébként is inkább érkezés,

vagy legalábbis közeledés,

kibomlik a nedves folyóágy

az elvékonyodó, puha héjból,

és ott van már az egész szétnyitott szerkezet,

kismutató, nagymutató,

ujjbeggyel forgatott fogaskerék,

elpattant szürke acélrugó,

s teljes szépségében látszik végre a mélység,

bejárható lesz, megfogható,

és végtelenül egyszerű.

 

 

Átadás

 

Végül pontosan olyan lesz,

mint amikor csak tesznek-vesznek rajtad,

nem úgy, ahogy a nő a férfit

vagy a férfi a nőt simogatja,

lázítják egymást forró kézzel,

s csak viszik felfelé a lázat,

míg medréből minden kiárad,

és egybeömlenek a folyók,

hiszen ez a nyugalom megzavarása,

rendszerellenes izgatás,

forradalmi kísérlet a különálló

test felszámolására, én másról beszélek,

talán ahogy egy televíziós műsor előtt

a sminkes leegyszerűsíti az arcot,

és elhelyezi a tükörben, mint egy műtárgyat,

vagy ahogy a fodrász babrál egy nő pihés nyakán,

de nyilvánvalóan az orvos is

felmagasztosítja a testet,

s teljesen külön van a lélek,

félálomban, jólesően kiterjed,

mert túl vagyunk már az átadás-átvételen,

és tulajdonképpen hihetetlenül megkönnyebbülsz,

aminek pontosan az ellenkezője

mindenféle szerelem,

sőt közvetlen érintkezés nélkül is

elképzelhető az ilyesmi,

például amikor az utcán magyarázza egy járókelő,

hogy merre kell menned,

s már tudod, hogy nem fogod megérteni,

de nem is fontos, ha ebben a pillanatban

átvette tőled a teljes felelősséget,

mostantól fogva semmi értelme sincs

továbbindulnod, ugyanis célba értél,

s szó sincs róla, hogy az Isten

társad lehetne ebben az átváltozásban,

inkább csak fogász, masszőr vagy idegenvezető,

aki nem lázít az újabb látványosságok ellen,

hanem kezébe vesz egészen,

és hagyja, hogy csodálkozva figyeld,

amint parányi férgeivel,

millió fehér ujjával

óvatosan áthordja a testedet

az örökkévalóságba.

 

Vissza a tetejére