Fénytörés, Terápia, Immunhiány, Exit, Rügyek, Városbújócska

 

Fénytörés


a világvége idén péntekre esett.
jól jött volna a beígért változás,
de tanúja voltam túlélésemnek,
és egy pillanatra annak,
hogy valami olajos fátyol vesz körül.



Terápia


gyerekként sokat rajzoltam.
a lapokat megfeleztem: néhány
horizont, amikből magamat
méretarányosra húztam.

mellettem a fa zöld lombja
akkora volt, mint akkor a kezem,
ahogy a ház, a v-fecskék
és a szivárvány. mások
rajzoltak még virágokat.

ha én is rajzoltam volna, most
méretarányosan eltaposnám.

 

Immunhiány


csak a tejfogakat
– amik makacsul belém nőttek –
próbálom kisírni. úgy maradtak itt,
mint ez a lakótelep. jó,
de más kurvára jobb lenne.
elszórt tégla- és panelképletei
megoldásra várnak.
előhívásra pedig az elképzelt,
maradó fogak.
fertőzött, múlandó elődjeiktől
lassan megbetegszem.
mielőtt kórházba kerülök,
néhány ágytálban megfürödhetnék.



Exit


ma reggel felkeltél, majd
délután és este egyszer. csoda,
hogy nem fekélyes a hátad,
mióta nappal is alszol.
függsz, mint egy herkás embrió
a köldökzsinórtól, mint
egy anyaméhben borongó báb.
passzívan átfolyik rajtad a mindennapi.
lebegsz kikötve – alattad
nem tágul a test. már soha nem fogsz
megszületni.



Rügyek


már nem számít, hogy a vasajtó
némán csapódik a lépcsőházban.
lépcsők kopognak alattunk.
a szomszéd néni alatt lassan,
mert ráér, és egyébként
süket is már kissé, de
a dohányleheletet a negyedikről
talán ő is érzi – ami maradt –, és hogy
mellettünk a tél a körutat
szitává lőtte, mögötte meg
néhány üzletlánc metamorfált,
miközben a zöldséges
újra kipakolt, s a lányoknak látszik
megint a seggecsöcse.
reggel ismét a napfényre kelek,
de nem számít. az az egy-két
tükörpocsolya felszáradt,
így nem taposhatom el benne
az arcom, se azt a csomót a mellben.

 

Városbújócska


erről a városról úgy tartják, napos,
de a napok csupán ezek a falak.
az ablakon kinézve a tízemeletesek
összefolyt, szürke seggét látom,
alattuk meg a sárgán csörgő,
monoton villamosokat.
a körutak menti reklámokba,
ahogy az óriástükrökből visszavakítanak,
kezdek beleőrülni.
ott látom magam, ahol nem vagyok.

Vissza a tetejére