Balázs

Volt egy kis kövér srác a suliban, olyan három-négy

évvel lehetett fiatalabb nálam. Balázsnak hívták.

Gyakorlatilag nem volt nyaka. Szünetekben úgy     

száguldott az udvaron, mint a gyorsvonat, artikulátlanul

üvöltözve, meghazudtolva a kinézetét, néha hörgött is.    

Csak jóval a feltűnése után kezdett irritálni. Később talán      

meg is ütöttem, nem emlékszem már. Arra viszont igen, hogy

egyszer iskola után épp várt valakit, én pedig odamentem

keménykedni hozzá. Vallattam, hogy mire vár. Riadtan nézett a

malacszemeivel. Mondta, arra, hogy hazavigyék. És ki

visz haza? A papám. Ezután békén hagytam. A nagyapja hatalmas   

ember volt, óriási hassal, svájcisapkában, mindig bagózott, és

elképesztően lassan tudott tekerni a biciklijével, úgy, hogy még

pont ne essen el. Télen mindig feltűnően ki volt villogózva a

háza, nyáron meg kis sámlin kiült elé. Cigányok költöztek mellé,

de nem volt problémája velük. Attól a délutántól én azt hittem,

hogy Balázst a papája neveli, de később kiderült, hogy vannak

szülei. Sokáig nem láttam, csak évekkel később buszon. Panaszkodnak   

rá, hogy bunkó, szakmunkásba jár, rokker lett belőle. Ugyanazzal

az arccal ült hátul, mint régen, csak most fülessel a fejében,     

malacszemei kerülték az enyéimet, és nem volt nyaka.        

Még mindig nagyon hasonlítunk, de már nem ütném meg. Olyan

volt akkor, mint én a családi születésnapi videókon, és a hangom is annyira

más volt, olyan, mint az övé, és fel voltam háborodva, hogy az

nem én vagyok, de rájöttem, hogy másoknak igen.

A földrajz

„Ma megkérdeztem Böbe nénit, az osztályfőnökünket   

földrajzon, hogy nagyon jók ezek a földrészek, érdekelnek

engem, de hogy mögöttük, ott mi van, azt miért nem tudja

senki, vagy ha tudja, hol van, mi van ott, miért nem merte

még megnézni senki. Aztán közölte, hogy az egy kiterített

földgömb, nincs mögötte semmi. De én tudom, hogy van,

kell, hogy legyen, csak az sötét, mint a hold másik oldala,

és ott lakik minden, ami láthatatlan, vagy amiről azt hiszik,

hogy nincs.”

A hittan

„Pista bácsi, én sok mindent nem értek. Például hogy

az Isten nem öregszik. És ha meghal, akkor mi van?

Amikor imádkozunk, beszélgetünk vele, mért nem válaszol.

Lehet-e tegezni. Hogy férfi-e az Isten. Amikor mind a hatan

egyszerre imádkozunk a csoportból, meg Pista bácsi is,

akkor hogy tud mindenkire figyelni. Hogy lát meg hall

mindent, hogy nem lehet előle elbújni. Hogy fogunk annyian

elférni a földön, ha mindenki föltámad. Hogyha minden

jót az Isten teremtett, akkor a betegséget hogyhogy nem

az ördög. Hogy tud mindenkit ugyanúgy szeretni. Hogy

lehet büntetlenül szidni és folyamatosan bocsánatot kérni.

Hogy lehet egy pap rákos.”