Anyuanyuanyu

 

 

 

(Halottakról semmit)

 

Az arca. A kezére hasonlított. A ráncai. Angyal volt.

– Ha most rögtön nem mész, fakanállal verem le a vesédet!

Gyönyörű tekintete szégyenkezést váltott ki az emberből, miként a gótikus hegycsúcsok arra kényszerítik az embert, hogy fejet hajtsonanak, ahogy a virágok a napfény súlya alatt.

– A szőrös picsámat kapsz te biciklit! Elütteted magad.

Vettem magamnak. Tizennyolc éves voltam, első fizetés. Pár nap múlva már zálogházba adta, és a biztonság kedvéért a zálogcédulát is eladta az alattunk lakó, kilencedik emeleti jótékony uzsorásnak. Mi laktunk a legközelebb az éghez.

– Anyu, hol a bélyeggyűjtésem?

Akkoriban léteztek még matricás albumok, amelyekbe 2-5-10 forintos bélyegeket lehetett ragasztani, s beváltani azokat évente egyszer. Nyolcéves voltam, már akkor is biciklire gyűjtöttem, a napi ételpénzem költöttem bélyegekre, napról napra fogytam. El-elájultam napközben az iskolában, de mindig boldogan ébredtem, mert megvolt a reményem, hogy meglesz pár hónap múlva a biciklim.

– Nem tudom.

Anyu hazudott. Meg akart kímélni a valóságtól. Beváltotta az éves takarékbélyeg-spórolásomat, és sört, cigit, kávét vett belőle. Kíméletes, gyengéd anya volt.

Szegény örökké porlad és örökké halott marad a csernelyi domboldalon, a temető szélén, ahová vizelni járnak a gombázásból hazatérő szegény cigányok.

 

 

(Halottakról halottak)

 

Azt hiszed, nem vittél magaddal? Hidd azt! Nem érdemled meg az igazságot! Nem az az igazság, hogy magaddal vittél, de az ellenkezője sem. Tőlem soha nem fogod megtudni, mi az igazság. Ugyanis elfelejtettem neked! Úgysem törődtél vele, amíg tudtam a magamét és figyeltem a tiédre. Ez a túlélés mindenáron, ami végül is a haláloddal végződött? Mi vagy te, isten?, hogy ne értselek? Már azt sem hiszem el, hogy meghaltál. Ott pletykálsz valahol a sekrestyében, és undorodva mesélsz apámról, milyen kielégíthetetlen szexmániás és alkoholista volt! Pedig nem a milyenről, hanem a miértről kellene szólnod. Pletykás néma!

Persze, szép voltál. Retusált fotón. És ez a botrány, hogy életed végéig hűséges voltál apámhoz. Minek is? Amikor gyűlölted. Amikor fájdalmat okozott neked éjjel és nappal. Amikor undorodtál a szagától, a bőrétől. Mit tanítottál nekünk? Én máig ugyanúgy viszolygok magamtól, ahogy te aputól. Szegény apu! Szegény én! Szegény te! Mi mindannyian szegények és szerencsétlenek voltunk. És maradtunk. Kivéve téged. Te bulizol fent vagy lent, kint vagy bent. Főleg bent. Bennem. Detoxikálom magam: kiírlak, kiizzadlak. Mondjuk, a ruháid szépek voltak. A rózsás szoknya. Az ing. A cipő. A szaladásod. Az okos, bűntelen szemeid. Vajon kiéi lehettek? Te ugyanis eredendően és örökre bűnös voltál és maradtál. Csak azt tudnám felejteni, azt a franciát, azt a franciás alkatodat!

Egy-két flekknyi lihegés vagy egyelőre. De várj, oldalakat fogok hazudni rólad!

 

 

(Hallottakról hallottaknak)

 

Te vagy a hibás mindenben. Stephen Hawking szerint a fluktuáló eseményhorizontok miatt egyáltalán nem biztos, hogy léteznek a hagyományos értelemben vett fekete lyukak. Ez a te hibád! Miért kell nekem ezt értenem? Te fehérnép! Fehér lyuk! Emlékszel rá, te illatos hulla, hogy szembeköptél Szombathelyen, a Szent Márton u. 20. tizedik emeletén? Rendben, az csak babona volt. Szerinted az árpa így múlik el a szemről. Meg az árpád is, nem? Árpád, apum. Mert őt is, gyakran. Nem hiszek én neked, ennek a szembeköpősdinek. Hülye cigány babona.

Rasszista voltál! Tiltottál a cigányoktól! Szerinted csalnak, lopnak, hazudoznak. Akárcsak te! Jó, te nem loptál. Kriminális értelemben. De elvettél mindent. Jogtalanul és jogosan is. Én nem tanultam tőled semmi jót. Általad is csupán azért, mert megértettem idejekorán Neumann (új ember, semmilyen nyelven nem tudtál, tanulatlan voltál, maradtál) játékelméletét. Elmagyarázzam? Neked nem kell, a kurva istenit. Mert te genetikailag ismerted. Véletlenszerű viselkedés, ennyi a lényege. Ezt te honnan tudtad? Bárcsak támadnál fel, letámadnálak! 

 

 

(Halott)

 

Mondjuk, hogy zöld volt az ég. Kőkemény fej. Anyuforma. Nem anyu. Nem anyu. Nem anyu. Apa lennék. Már akkor: lennék. Sok ember. Vagy egy. Egy pap. Kit érdekel az arca. Egyenarc. Keresztényegyen. Meg van neki bocsátva. Bár azt pletykálták róla, hogy pornófilmeket nézegetett a falu bolond lányaival. Bibliai közhelyek a szájában. De ki is engedte.

Azt mondja a nővérem:

– Ne simogasd!

Anyu fejét.

– Mert felolvad.

Nem lehetsz ilyen megkövült szobor, homo defektus.

– Senkinek nem volt ilyen rossz élete – OK, sírtam.

Apu hol lehetett? Én hol? Érdekeltem-e aput akkor? Sem.

Anyu felült a koporsóban. Kért egy cigit. Senkinél se volt. Csak legyintett. Kérdem tőle, hogy mi volt a legnagyobb öröme.

– Te! Fiam.

Hazudott. Mindegy. Megszoktuk.

Egyszerre szép, egyszerre bőrbeteg.

Elindul. Le. Anyu. A domboldalon. Hova, hova? Rózsa utca 4. Lenin út 51. Jáki út 11. Szent Márton út 20.

Leütöttük, viselkedjen már, halott. Sír. Ilyen kegyetlen volt mindig. Sikongat, hogy ne szórjunk rá földet. De! Muszáj most már a föld alá szoknod. Nem kellett volna meghalni.

Nagy nehezen eltemettük. Kopogtat, hogy engedjük már ki. Nincs az az isten. Kurva nehéz volt megszabadulni tőled. Nyughass! Nem nyugszik.

Poltergeist.

– Vége?

– Legalábbis elkezdődött.

– Aminek nincs bokra?

– Semmi. Olvastam, vers.

– Dolgoznod kéne.

– Nektek is.

– Sehova se vesznek fel. Rám néznek, cigány.

– Nem étterembe kéne, ki eszik mocskos cigányok kezéből?

– Mint a gyémánt, olyan tiszta vagyok.

– Persze.

– Ha lesz pénzünk, megcsináltatjuk a fürdőt.

– Meg, ha betiltják a játékautomatákat.

Azóta betiltották.

India visszavár.

Delhi. (Azt mondják, istent jelent. Vesd össze: New Delhi). Új anyát! Zárójelen kívül.

 

Vissza a tetejére