Eső - irodalmi lap impresszum

Iskola előtt; Chanson; Köszönettel Gustav Klimtnek

 

Iskola előtt

 

Reggel, ahogy az asztalra ömlött a tej,

és a kockás terítő mind felitta,

szánakozva fogtad meg remegő kezem.

A kenyérmorzsák repedve várták,

megütsz-e.

Karodat vállból rándította az inger;

a sámli eltörött.

Forró szeretkezésbe torkollt

nyugtatóink hiánya.

 

Chanson

 

Ez egy csendes, kedves, halk

ragaszkodás –

ha elmész, akkor sem halok meg,

szeretett vagy,

mint a törött pasztellkészlet

az alsó fiókban.

 

Ez egy csendes, halk, kétségbeesett

ragasztás,

lassan kiszárad és elenged,

nyálazhatod újra.

De ez vízhatlan műanyagból van,

nem úgy, mint számtalanszor átnedvesített szívem.

 

Ez egy lágy, halk, könyörgő

rakodás,

indokaim létsora,

szerelmem jogosít, hogy

alázzalak, ha elmegy

ez a gondola

 

 

Köszönettel Gustav Klimtnek

 

Soha olyan szépnek nem

láttam még magam, mint

aznap, lefekvés előtt.

Magammal néztem szembe, s tetszett

az ismeretlen.

Reggel, csak úgy, hirtelen átlátszó lettem,

ami tulajdonképpen természetes.

Kiszóltam üveghangomon, 

gondoltam, tizennyolc éve bennem

vagyok már, hát bemutatkozom.

Drága anyám is pont velem szemben ült

– viharos hajnal, merénylet késhegye –,

tekintetbe nem vehettem, hát

csak ömlött lényegem,

ijesztő volt: furcsa és sötét csillogás,

zavarodott, mint egy láp,

vagy mint augusztusi napon egy

gutaütött villám.

Buggyant egyik szó a másik után

riadt, szép szememből,

ahogy ott álltam magammal szemben.

Azt hittem, másnapos vagyok.

Nemcsak nekem volt déjà vu érzésem,

anyámnak is;

harminc éve összetépett kép.

Kérte, menjek el.

A falon ott maszatolódott

a tükör:

benne a tény, az elvitathatatlan,

virgoncul csacsog,

hogy mocsárláposan, drótozottan

– és a konyha egyszerre kattan velem –,

de vagyok.

 

Vissza a tetejére