Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a csokoládét nem készítik, hanem találják.

Pontosabban: bányásszák. A beavatottakon kívül senki nem ismeri ezeket a csokoládét rejtő tárnákat, titkukat hét lakat alatt őrzik. Még a ritkán bekövetkező balesetekről sem tesznek közzé híreket a szenzációra éhes médiában. Ez felettébb gyanús, mintha ez a hiány tenné egyértelművé, hogy a csokoládé bányászata a világ nagy rejtélyei közé tartozik. A kakaóültetvényeket nyugodtan felfoghatjuk álcázásként.

A csokoládét erre kiképzett erős férfiak hozzák föl életük kockáztatásával a mélyből, forró, folyékony, szinte plazmaállapotban, itt fönn formába öntik, megszilárdul, majd sorsát beteljesítve újra elolvad a szájban.

Leginkább az örömhöz van köze, hiszen csókkal kezdődik a neve. Egy csókkal annyi minden kezdődhet... A csokoládéval is mindig kezdődik valami, kinek belső utazás, kinek felszállás a magasba. Áldott ő az ételek között, női princípium, amelyben erő van, édesbe bugyolált keserűsége mégis olyan, mint a végzet. Lehet, hogy Odüsszeuszként a székünkhöz kéne kötöznünk magunkat, amikor szánkhoz emelünk egy darabot belőle?