< Bibinke és > a fehér csoki

 

Készecske A Nagy Bibinből

 

Nekiveselkedem ebben a kertes házkertben a tábla csokinak,

hozott tábládnál nincs szebb az őszi esőben,

legfeljebb két tábla hozott fehér,

de az is csak ősszel, az utolsó előtti nyomtatott számban,

kinyomtatom utolsó előttinek a paneles, fehér csokis számat,

mielőtt végleg átmegyek viselkedni a netre.

Kell a tábla fehér, hogy túléljem. Szám szád, fehérem fehéred.

Se veled, se nélküled élni nem tudok,

de nehéz eldöntenem, csiki-

 

csoki állapot. Lesz fehér táblagépem és hakapeszimakis mélcímem,

ebben a kertes házkertben örökké elérsz, örökbe olvasol,

ésszel éred fel a távozásom. Szaglok szépen,

ahogy csak egy tábla hozott fehér tud ősszel, esőben. Vagy kettő.

Feléled benned a vágy, hogy megegyelek. Hogy legépelj.

Feléled belőlem a vágyat, hogy belőled a hersebb ízeket.

Hogy felőled, hogy megészlelj. Hogy valóban

 

szűnsz meg a lapozásban,

nyomdaszagod táblagépekbe égett por szagává gyűl,

összetettebb lesz, mint a kertes házi legyek szeme,

s hogy tekintetükben úgy fázol fel, ahogyan régtől fogva szeretnének

a közelünkben fehéredő hasonmások, nem hiszi

 

ebben a kertes házkertben senki sem.

A csokifolyó őszi eső máshogy tüntet lábnyomot.

A folyó éviről beszélek, meg hogy látni másképp fogod az áthatót,

áthatni az árthatót. Először úgy áll be a fehéregyensúlyod,

ahogy póttanárnál tornasorba a folyó évre felmentett,

vajérzékeny gyerek. Szorongva, mi lesz most.

Nem érti, miért nem az udvart söpri, mint legutóbb,

onnan megszimatolni, milyen színláz a fészvilág,

láznak mitől hiszi magát a hőemelkedés,

a bordásfalnál nagyobbra ki tartja magát, mitől színes a mérséklet.

A sorból meg nem érezni semmit. Folyó ősz után a csontbőr

 

bokrocskák olyan megszokottan köhögnek öledben,

a védők köhécsele úgy lesz erdőd bozótja, támadóké vezércseled,

a bíró nyíltra tört sípcsontjából faragott bálvány nyakékszered,

aljnövénnyé úgy díszlik minden szavad,

észre alig veszed, hogyan fognak közre mind a boldogok,

csokoládéfosztott lelki szerények. Ápolt füvednek ángyomod

örül: esőddel rokon értelművé a hozott tábla iszonyul.

Nem vér, hanem idő szerinti időzítés az eső.

(Itt az edző időt kér Szentinek. Meg kell beszélni a taktikát.

A tiktak titkát, az idő ízét hogyan őrizze táblagép,

fehérre meszelt hálózat.) Eged cserjécskék színe

ebben a kertes házkertben, cserjécskéknek mélezzük majd azt a kéket,

ami őszegedből ered és utánozhatatlan.

A kör négyőszegesítéséről lesz szó.

 

Őszentsége, őszi eső, azt tudod, ugye,

hogy egészen más szag terjeng a kertesek kertházaiban,

mint a panelokban, titoktartóbbnak játszik,

nem az a barátságtalan, iskolaaulás szag,

szebbek a fehér csokis tálak, és a sablonos sütemények is szebbfélék.

Félénken kínál egy kevés fogú anyuka,

mondja, hogy kevertet nektek még nem, talán jövőre,

és akkor majd tetejébe serit is a szép lánynak,

de addig igyatok bambit, járjátok ki az iskolát,

és nekem, hogy mehessek külföldre a fehér csokiért,

mert az esőünnep fehér csoki nélkül olyan,

mint a karácsony szegfűszeggel agyonszurkált narancs nélkül,

 

illatlan, foghíjas. Fog hájas süteményt is csinálni, szilvalekvárral,

fehér csokit reszel a tetejére, nahát. Lapátra tesz.

Az esőevők között ott egy ritkaszőke lány, kakaóvaj minden hajlata.

Kék masnis. Fölköti kakaóvajhaját, s tarkóbőre,

a csokifehér, kivillan, annyi fehéret összetolulni egyszerre

egy szájban életmenet nem produkál még.

Pordukáltat ebben a kertes házkertben nem hazudhatok,

igazítanák útszéli, sárga angyalok. 

Egy ültő helyemben kebelezlek be, kebeled

 

eleje, vagyis teteje olyan szépfehér,

hogy krétáért mindig én szaladok a portára,

legelöl ülsz, hajszálered útközben lássam,

ahogyan áttetszik a kézfejen, körömben a szabályos félholdat,

melyet teltté dagaszt az élesztő, ha a hálózatra végleg kivonulsz.

Visszafelé is megnézlek, akkor már szemből a szemedet,

nincs szebb az őszi esőben, jobban szeretlek meg, mint a vajat,

pedig még nem is tudom, legelöl lesz vajas íze a szádnak,

mélyebbről a csokis zuhog, a fehéres,

és onnantól folyton azt akarom majd minden ősszel,

szakadjon rám az ég minden őszerejével.

Vissza a tetejére