Vannincs

 

 

Őröl a nyelv, felőröl, lemorzsol, kiforgat magadból. Örül a nyelv, repes, beszél és szavakat mond. Őrül a nyelv, beleőrjít, magába bolondít, gondolkodni se tudsz már nélküle.

            Tiktakol az agy. Beleforgat az örvénybe, járod vele, mintha magad forognál, nyelvek kavarognak körülötted, zúgó fehér zaj, szavak áradása, véráram, körbepergő óra, időtlen. Egy vagy a nyelveddel, kitéphetetlen, pedig nélküled van. Ha kivágnák belőled, akkor is él, vergődő kígyó a porban. Ha levágnak róla, nem élsz.

            Jó volna nélküle. Üres gyönyörködés, meredt szem, névtelen felhők úsznának feletted, fogalmazni se, fogni se, fogadni se, nem élnifélnibeszélni, nézni csak, nézni. Hallani csak a dallamot, értelem nélkül, cél nélkül, a zenét.

             Jaj annak, aki örökségül kapta a nyelvet. Jaj annak, aki szól, jaj annak, aki nem tud már szavak nélkül sírni és énekelni, jaj annak.

             Vedd, vidd, légy vidám. Nem vagy vadember, nem vagy állat. Falomb se vagy, vagy szikla, beszélj szépen, beszélj. Mondd szépen: mama. Mondd szépen: holnap. Mondd szépen: ér, vér, rév, mondd szépen, kérem, mondd szépen: én.

             Azt hitted, otthon vagy benne, de képzelni se tudsz, csak általa. Nem tebenned: te benne. Amit látsz: övé. Megosztod: uralkodik. Uralkodj magadon – boldog vagy, vagy bolond, ő szól. Szél, bolond lyukból, élsz, beszélsz. Nézd Hölderlint, nézd Filomélát. Repdeső kezek, szempillák, őrjöngés, őrület, öröm.

              Vannincs nyelv, mert ez is kimondható: a vannincs.

             Akit szó teremtett, szó által vész el. Használod, felhasznál, elhasznál, port a porhoz. Azt hiszed, ismered. Bírod, bírsz vele. Lebír. A nyelved, ahol csak egy betű a különbség vers és verés közt. Ég az ég, öl az öl, beleszédül, aki kapja beszédül, forogvást forog, pörögve magába hull, nem jut sehova. A nyelv malomkő. Járasd csak, járasd. Járasd le magad.

Vissza a tetejére