Déli keringés; A kivándorlás vonalai

 

 

Déli keringés

 

Mint függönyrésen a vízgőz,
áthalad rajtad egy kép. Három
nagy ága van. Növekvő,
alaktalan ágak. Elengeded
mind a hármat. Figyeled,
hogy oszlanak. Megcsúszol a
tálcán, arcoddal törölsz a párába.
Kigöngyölsz egy könnyű
szőnyeget. Rojtjain cseppek
görögnek, ahogy lebegő csempék
emelik. Ablakot nyitsz, és
viszik. Nincs rajta, csak
egy csipesz. Lehullott, kivált.
Alattad a földszinti konyhában
nedves gyufát gyújtanak.
Leolvad egy emlékről az összes
többi, terjed, szétterül. Lassú
gyűlés a szilánk körül. Nem
látsz semmit, csak azt az egyet.
Felkapod, szaladsz. A nappali
meleg. A dohányzóasztalon
néhány, legyintés nyomán
szabadon pörgő pókláb. Alatta
por van, és innentől ebben a
porban az ujjad helyetted fut.
Kettő vonalat hagy. Szórakozott
metszők. Hegyesszögük
jól látható, de nem veszed
észre. Megebédelsz, és kezet
se mosva kilépsz a kertbe.

 


A kivándorlás vonalai

 

A szád a huzatra nyílik.
Az álom lassú hüllő. Tekeredik
a fejedből, amíg alszol. Színe más
és más lesz, ha az álomban éppen
föltűnik egy új alak. A kígyó bőre
fest. A pikkely alól tinta szivárog.
Így keni szét a szereplőket az
ágyneműn, ha ott hagyja rajta
a pirosat, a kéket. Visszaadni
a jellemet mint kanyargó foltokat,
ez lenne a célja, mit nem ismer.
Csak lefordul a közöny síkos
tekercsén. Mintha folyton
a benne nyúló agyad vinné.
Homály növekvő hengere, él,
amíg a történet halad. Halad
vele a vándor tudat. A szoba
telik, telik. A szőnyegen
vedlő körmondatok.

Vissza a tetejére