Amikor; Két anyavers; Lassítás; Meggyfák

 

 

Amikor

 

már nincs

soha nem lesz

emlékfonál és jövőszál

 

szövetük mégis eltakar

 


Két anyavers

 

anyám unja az egész túlvilágot

kérdeztem hogy tetszett a darab

a lánnyal láttad akinek nem volt lakása

egy kapualjban szólítottam le majd beköltözött hozzád

hisz te már úgyis meghaltál

 

most együtt laktok

ásítva panaszkodsz iszonyúan sokat beszél

elviselhetetlen perszóna lett

s valójában te vagy a megtűrt

 

aztán nézek utánatok

fekete blézert viselsz

alatta valami pirosat

nehézkesen lépdelsz lefelé

 

*

 

oh ha itt

lehetnél velem

sétálhatnánk e lakótelepen

belém karolnál

 

nem kellene

meleg vizes

petpalackokkal

aludnod

télen

 

egy fűtetlen világban

 

 

Lassítás

 

van mit lassítani a

szíven

ahogy dobja szét

másodpercenként életem

türelmetlen már menne 

utánad

 

 

Meggyfák

 

lépések

kutyapuha csend

leválik rólam

elsiet

 

hitetlenkedve téblábolok

fanyar emlékek közt

 

az életem

 

 

Vissza a tetejére