Peepshow

 

 

Még soha nem választottam nőt a neve alapján, és
már magának a szabad választásnak a lehetősége előtt
értetlenül álltam, hiszen akkor, tizenhét évesen nem voltam
más, mint érintetlen test első osztályú belső szervekkel.
A kabinok ajtóin névtáblák: Jázmin és Viki. Gyűrött kis
cetlik, rajtuk barna ujjlenyomatok. Ne nézd a neveket,
ugyanaz a csaj van bent, dörmögte egy hang. Oldalra
pillantottam. Egy tagbaszakadt férfi állt egy kis asztalka
mellett, melyen ötvenesek és zsebkendők álltak toronyban.
Belépett egy bölcsészforma férfi a bejárati ajtón. Nem köszönt,
nem is nézett felénk. Unottan nyitott be az egyik fülkébe. Te
miért nem mész? Inkább a privát érdekel?, kérdezte
a hústorony. Az meg milyen?, kérdeztem. Meg lehet
érinteni, lehet simogatni, csak neked táncol, és a legfontosabb,
hogy nincs köztetek üveg. Gondold meg. Először megnézem
magamnak a lányt, mondtam, de azt nem mondtam, hogy
éppen akkor ez az üveg nyújtotta az alibit, jobb híján
magamnak, hogy nem kurvázni érkeztem, hiszen ahol
nincs érintés, ott hús sincs. Akkor váltasz?, kérdezte.
Hányassal megy? Ötvenessel. Ettől féltem. Elővettem
a zsebemből a százast. Leraktam az asztalra az érmét,
ő megpróbálta felvenni, közben fürkésztem a körmeit, hogy
van-e alatta barna. Volt. Ha odaadja a két ötvenest,
ugyanazzal a szaros ujjal teszi majd, mint amivel elfogadta
a százast, gondoltam. Még a fülemben csengett annak a
középkorú nőnek a hangja, aki elől pár perccel ezelőtt
ebbe a mocskos kukkoldába menekültem. Ha összeszeded
a pénzecskédet, én összerakom a gyomrocskámat!, mondta
kacéran, közben én nem tudtam levenni a szemem a szájáról.
A félig lekopott rúzst néztem, és a lekopás esetleges
előzményeire gondoltam, ő meg látván ezt az elmerengést,
kacéran kérdezte, hogy ennyire kívánod a csókomat, és
már csücsörített is. Én ráztam a fejem, és egyre csak
szaporáztam a lépteimet, ő meg utánam, és már bent is
találtam magam a peepshow-ban. Kezembe nyomta a férfi
a két ötvenest, majd odabökte, hogy ez nem sokáig lesz elég,
öcsi. Benyitottam az ajtón, és nem érdekelt a bűz, meg a
mocskos falak, a földre hajigált, összeragadt zsebkendők
sem érdekeltek, csak az üveg érdekelt, amely mögül
nem nyúlhat ki, bárki is van ott. Közelebb léptem
az elsötétített üveghez, zárójelet formáltam a két
tenyeremből, és olyan közel hajoltam, hogy anélkül láttam
a lányt táncolni, hogy bedobtam volna az érmét, és
nem annak örültem, hogy kijátszottam a rendszert,
sokkal inkább magamat szidtam, hogy miért nem egyenesen
a fülkébe mentem, miért kellett megfognom azt a két
ötvenest, főleg, ha szükség sincs rájuk. A nő gyorsan rázta
a csípőjét, közben a bölcsészt is láttam a másik fülkében,
nagytotálban kivilágítva. Nem mosolygott, komoran
koncentrált. Az egyik keze a seggrázás ritmusára mozgott,
a másikkal meg dobálta az ötveneseket. A lány egyszer csak
észrevette, hogy a sötét kabinból nézem, és akkor megindult
az üveg felé, közben üvöltött, hogy dobd be az ötvenest,
te köcsög, mire a bölcsész is felüvöltött, csak más
indíttatásból, a tagbaszakadt hapsi meg a nagy kiabálásra
feltépte az ajtót, nyakon ragadott, és kilökött a kabinból,
és akkor biztos voltam benne, hogy benyúl a bőröm alá,
otthagyja a szaros ujjlenyomatát, de a zsebembe
nyúlt, akkor meg azt hittem, a farkamat készíti elő
levágásra, de csak az ötveneseket kereste. Miután kivette
az érméket a zsebemből, rám üvöltött, hogy ingyen kurvázni,
mi, majd kilökött az ajtón. A középkorú nő akkor már
nem volt sehol, pedig megkérdeztem volna, hogyan is
rakja össze a gyomrocskáját napról napra, mert a receptre
én is kíváncsi lennék.

Vissza a tetejére