*1996-ban, miután kiadtam 40 év terméséből válogatott kötetemet, felhagytam a versírással – ehhez azóta is tartom magam. Idén azonban, a 75. születésnapomra kapott laudációk egyik meglepetéseként többen fölemlegették: a pályát költőként kezdtem. Ezzel pedig eszembe juttatták, hogy mikor életemnek ezt a szakaszát lezártam, maradt pár publikálatlan versem, ami talán (döntsék el most mások) megérdemli, hogy elővétessék, ha másként nem, mint lenyomata egy elsüllyedt időnek. (Ny. A.)

Míg én meneteltem

béke van béke

tábortüzünkre nyálat köptek

a táncos mozdulat megfagyott

hátamban bajonett

markolatán

kenyeres pajtásom marka

azon dróthurok

bábos rángatja paravánról

aki marsolni indított

ám míg én meneteltem

ő mundért váltott

s ha nyugton maradtam

kipécézett

nézzétek a gyávát

de ha fejemet az árokból

ki találtam dugni

rám förmedt ne hősködj

kenyereseidnek

béke kell nyugalom

s lőn ilyen béke

szemből fütyülő golyók

karamboloznak a levegőben

hátam mögül kilőtt golyókkal

Hajónapló

Már a nagy vihart átvészeltük,

s túl zátonyon, minden veszélyen,

kiértünk háborgó vizekre.

Ám meghalt öreg kapitányunk,

s megválasztottuk utódának

a tapasztalt hajószakácsot.

Azóta békességben élünk,

hullám csap be a kazánházba,

ágyunkat himbálja a tenger,

s kabinjainkba látogat –

pedig mi nem vártunk a bajra,

ahol még nincs, csupán lehetne

repedés, lyuk vagy egyéb nyílás,

nosza, nekiesünk a falnak,

s fúróval, vésővel betömjük!

Buborékok

Hatévesen

szalmaszálat

szappanos vízbe mártva,

színes gömböket fújtam

magam elé.

Minden buborékban

elképzelt barátok

arca szivárványlott.

Hatszor hat évesen

csak a szappanos víz

sós íze marja a számat.

Elégtétel

Bevallom, elégtételt érzek,

ha látom, mily népes sereglet

buzgólkodik, hogy elenyésszek,

mielőtt írnék még egy verset.

Van hát szavamnak eredménye

(költő itt nem hiába ágál),

az, kit védenék, nem vesz észre,

de kivel szemben védem, lát már,

s jelzi, mi lesz afférunk vége –

két marok matat a gigámnál.

Rovásírás

jótett helyébe

ki korán kel

kis helyen is elfér

hátán háza

sok kicsi

ígéret szép szó

sokra megy

ahol nincs ott

a rest kétszer

úgy alussza álmát

törvényt bont

sokat markol

ne keress

Nyitott társadalom

– Adj, király…

– Nem adok.

– Elmondhatnám talán?

– Pofádat befogod!

– Adj a fölöslegből!

– Az se sok. Nem adok.

– S ha nekem létkérdés?

– Az bíz’ a te bajod.

– Hogy mért nem adsz, közügy,

közügy nem lehet titok!

– De a köz én vagyok.

– Adj király voltodra!

– Hiába a rizsa.

Nem hat meg a rinya,

Megmondtam, nem adok.

– Nem rinya, doktrina.

– Rizsa, rinya, trina,

doktrina, trinadok

egykutya. Nem adok.

– Szakítsak, ha bírok?

– Szakíts, de utána

téged ér majd a sokk.

– Vigyázz, ha szakítok,

együtt szakadunk, tulok!

– Lehet, de te leszel

            az okozat s az ok.

Kultuszpolitika

hogy dicső március hogy nap mint nap fáklyás

felvonulások szabad követválasztás

hogy az olasz frontra ne küldjünk katonát

isten neki fakereszt az még mind rendben van

ahány forradalom mindenik elején

kell pár hónap míg a forrófejű népség

kitombolja mindazt ami benne fortyog

sőt tovább is mennék néminemű hasznot

még tán hajtanak is eme mostanában

feltűnt izgága papiroshuszárok

kell hát kell versezet legyen mit szavalni

nagy esküvések közt hol Pesten hol Budán

hetyke tamtam is kell harcias csatadal

puffogjon csak kösse le magát a jónép

szóval ami eddig történt befér még a

minden kezdet nehéz címke alá ámde

március idusa óta egy év eltelt

ideje uraim rövidebb pórázra

fogni az átmenet kerge figuráit

mint ez a Sándor is ez a habzó szájú

széllelbélelt senki ez a fölfújt firkász

mit se számít rangunk életkorunk hírünk

tábornok miniszter kormányzó egykutya

nem tesz fel hangfogót ha velünk beszél se

mint ki azt képzeli vers is adhat rangot

és a forradalmat újra s újrakezdjük

no ez az amiből elég volt idáig

sokat nyeltünk tőle de ideje már hogy

konszolidálódjunk szalonképeseknek

mutatkozzunk végre s ehhez lassúvérű

higgadt ódondászok kellenének lássák

mindenütt hogy nem csak verses hőzöngésből

áll a kultúrélet végét vetettük már

a felfordulásnak igazodni vágyunk

a világ rendjéhez és ezt szavatolja

a mi higgadtságunk ámde segítséget

ehhez bárki mástól inkább várhatunk mint

attól aki hőzöngeni tud csak kígyót-

békát kiáltoz ránk ezt elkerülendő

ajánlatos már most olyan szerkesztőket

kineveznünk minden laphoz almanachhoz

színi társulathoz kiadók és nyomdák

könyvkereskedések élére kik tudják

hogy ez a lázongás immár bukott vircsaft

nem állunk mögötte döntsék el a művész

urak mi a fontos vagy fújják a nótát

fórsriftosan tőlünk kapott kottáikból

vagy coki nekik nem publikáció meg

népszerűség szóval bátran elterjedhet

róluk hogy ők immár nem kedvenc költőink

Petrichevich Horváth Lázár-díjat egy sem

kaphat a jövőben s ha az okot kérdik

kétes ügyeikről regélhet a fáma

terjeszthető bármi csak nimbuszuk fogyjon

ám előre szólok ez bizalmas infó

a külvilág felé nem változik semmi

bárhol tudakolják hogy van a mi költőnk

hogy állnak dolgai csakis azt feleljék

továbbra is ő a lánglelkű poétánk

megmaradt a forrcsi viharmadarának

tilos őt támadni mindenekfölött áll

s ehhez a szöveghez fogunk ragaszkodni

míg meg nem találjuk kezesebb utódát

addig is azonban kultuszfigurává

dagasztjuk az égig magasztaljuk ízlés

mértéktartás illem ne bénítson ebben

hogy akik utánunk jönnek megtanulják

mit tanuljanak meg hát még most sem értik

kit előre toltunk azt fogják utálni

Belőled szólok

ne forgasd a fejed ne kívül

keresd a hangot bordáid közül

szólal meg süvítő szirénaként ha

mérgező szén-dioxidokkal át-

áramlik rajtad az elbomlott

múlt ha pár csepp a szennyezett

vérből átszivárog szíved

bal pitvarába ha össze-

rándulnak hajszál-

ereid s azt érzik ez a

méreg gyilkolt már téged is

akkor szólalok meg bordáid

közül kényes hallásodat

meggyötörve kétségbeesett

nevetésem nyüszítő

fájdalmával akkor

a bomlásterméket áteresztő

testet testemet gyalázva megszólalok

belőled hallatszom egészséges

sejtjeidért vijjogok ne keress hát

idegen hangot te magad mondod a

számmal hogy ez mind

te voltál hogy ez mind

nem lehetsz hogy mi

nem akarsz

lenni többé hazám