Valaki mesél; Hosszú kávé hideg tejjel, elvitelre; Kékhideg; Piros-kék; szerelem.exe; Gázcseretelep; Kovalens hajnalöt

 


Valaki mesél


Csendesen szólt utánam. Hangjában nem volt harag
vagy neheztelés. Visszamentem, leszegett fejjel léptem
a foteljához. Megálltam előtte. Még sohasem néztem meg
ennyire részletesen szőnyegünk fakó, kócos szálakból álló
rojtos szélét. Képes lettem volna a tornacipőm orrával sorra
összefonni a rojtokat. Apám méltóságteljesen ült a fotelben.
Jobb kezében cigaretta, a balban újság. Igazából nem
dohányzott, az újságokból is csak a SUDOKU-t oldotta meg,
de jó így emlékezni rá. Mintha komoly ember lett volna.
Sörért küldött a konyhába. Mire visszaértem, a földön feküdt.
Már tudok autót vezetni. Nem ő tanított meg, hanem
az a köcsög oktatóm. Már elsősegélyvizsgám is van. Akkor
még nem volt. Nem emlékszem, hogy mikor hívtam
a mentőket. Csak jöttek, és elvitték apámat, aki most sem vitt
magával. A nagyszekrényből kivettem a barna pulóverét, amit
még karácsonyra kapott. Soha nem volt rajta. Beleburkolóztam,
és egy hajtásra megittam a sört. Pedig utálom a sört.
Meg a vezetéknevemet. Meg a barna pulóvereket,
az apámat, a nagyfotelt, a szívinfarktust. A fotelba másztam,
ott aludtam el sírva és nyüszítve, hogy „apuapuapu”,
és nem emlékszem, kihez is imádkoztam. Mindegy is, mert
apáim a mennyben – az egyiknek hatalma van felettem, a másik:
Isten.




Hosszú kávé hideg tejjel, elvitelre


Csípem, hogy nem váltál
rutinná, ahogy a kávém
kedden: langyos, mint
a csókjaid reggel. Nélküled
elindulni sem akarok.
Rád szokhatnék négy cukorral,
estére így is csak te
maradsz. Én a hűvös fehér,
te forró barna. Felkavarsz, és olvadunk.
Ereinkben vér, szerelem meg koffein.




Kékhideg


A héten ma negyedszer
a mosdóban alszom el
Hideget álmodni jöttem
állig begombolt hallgatásod elől
Ide menekültem
kihányni a pillangóimat
Picike kék csempe a szívem
mind a négy csücske te vagy




Piros-kék


Pirosra vált arcod, ha csókollak.
Mosolygödreidben nem bújik meg tévedés vagy vád.
Mellettem meztelen vágy vagy, így hatok rád.
Sajnálom! A mágnesek.
Én negatív vagyok, meg szép, s melletted teljesen szabad.
Nem kérdés, hogy én kellenék.
Hittem, hogy miénk ez a piros-kék.
Másnap már mentőtiszt neked.
Áruló kabátom, fázom nélküled!
El sem merem menteni.
Nem is vers ez, csak valami, ami kiszakadt belőlem.
Mint az infúzió.




szerelem.exe


Egy fájl vagyok a lomtáradban, amit
időről időre visszaállítasz. Mappán
belüli mappa. Lescreenshotolt
pornóképek és
megtartott beszélgetéseink.
Jobb klikk, átnevezés.
Így lett a „szerelmem”-ből „asdfghjkl”.




Gázcseretelep


Szél. Valami szele vagy széle, a szakadt part, pengeél,
amin táncolok. Kéne egy pulcsi, hogy egyben tartson, vagy
valami, szóval, hogy ölelj. Eszembe jutottak a lábujjaid,
meg hogy a pihék a nyakamon még a nyáladtól nedvesek.
Elmosolyodok néha emiatt. Egy utcalámpa pislákol,
azt hiszi, ez Hollywood, de lehet az is, hogy csak szimplán haldoklik.
A lábujjaid még mindig nem mentek ki a fejemből.
Amúgy meg hideg van. Kurvára fázom.




Kovalens hajnalöt


Van az úgy, hogy kék.
Az ember arra ébred egy
véletlen hajnalötkor, hogy részeg,
tíz kilométert sétált haza, idegen
csókok ülnek szája szélén, fülében
idegen vér zubog.

Kinyílik az ég, és kék.
Én is az vagyok. Szemhéjaimon a két hónapnyi
didergés súlya is. Mind.
Szerintem Isten is. Ott ül
a polcomon, és figyel. Fehér falamra kéket néz,
hallgatja, mint serceg a papír sápadt kezeim alatt.

Nekem a kék már te vagy. Oxigén. És
én hidrogén. Mert kevés vagyok hozzád. Ketten
azért alkothatnánk egészet. Szerelmi kovalens kötésünk,
ha felbomlik is, láncol még a kémia.
Dehidratált szívednek hoznak enyhülést könnyeim?

Meddig fogok még írni utánad?

Vissza a tetejére