Annó

 

 

Hatvannyolcadik nap

 

A NAP                                                                                              A HOLD

kel:                   6 11                                                              kel:              –

nyugszik:        17 40                                                              nyugszik: 9 25

 

Mentaleveleket szórt a forró vízbe.

 

A reggel hatkor kezdődő kórházi gyakorlattól kezdve egész napunk az előttünk álló éjszakai bokszmérkőzésre való készülődés jegyében telt.

            Az iskolai penzumot ugyan rendben letudtuk, de a kenyerek és a hozzávalók, egyéb rágcsálnivalók és a kellő mennyiségű ital, a kávé, ásványvizek, sörök, tömények bebiztosítása körül forgott valójában minden.

            Gyuránál terveztük a közös meccsnézést, neki volt csak saját lakása, én meg amúgy is nála laktam.

            Mindannyian szerettük Alit.

            Többen már Cassius Clayként is ismertük, tudtuk, hogy olimpiai aranyérmét az Ohióba dobta, s hogy rá négy évre a hetedik menetben kiütötte Sonny Listont.

            Aztán muzulmánná lett. Nevét is megváltoztatta. Előbb a Cassius X., végül a Muhammad Ali nevet vette fel.

            És amikor vallási okokra hivatkozva megtagadta a katonai szolgálatot, mert nem akart részt venni a vietnami háborúban, s amiért megfosztották bajnoki címétől és öt év börtönre ítélték, a társaság azon része is megkedvelte, amely csak hébe-hóba követte a sportot.

            A közvélemény által akkoriban igencsak megvetett, muszlim hitre tért fekete bajnok sokunk számára olyasmit jelképezett a sportban, mint a beat és a rock legjobbjai a zenében.

            Éjszakánk fergeteges volt.

            A hangulat csak hajnalban romlott el, mert felénk már jócskán virradt, amikor Frazier a tizenötödik menetben egy balhoroggal leütötte Alit.

 

Olyan arca volt, mint egy embernek.

 

 

Hetvenegyedik nap

 

A NAP                                                                                              A HOLD

kel:                    6 05                                                              kel:                    2 12

nyugszik:        17 44                                                              nyugszik:        11 34

 

Lesöpörte a forgácsot, érintetlenül hagyva a hamuvá égett cigarettavéget.

 

– Te is úgy gondolkodsz, mint ahogyan Gedeon gondolkodott – mondta megértően Dobos Károly bácsi.

            – Hiszel, de valahogy mégsem tudsz teljesen bízni Isten szavában.

            Gedeon a saját megbizonyosodására jelet kért Istentől, nevezetesen, hogy reggelre a mellette látható birkagyapjú teljesen harmatos legyen, míg a föld körülötte maradjon száraz.

            Isten teljesítette a kérését: reggelre a gyapjút teljesen átitatta a harmat, míg körülötte a föld teljesen száraz maradt.

            Ám Gedeonban mégsem született meg az Isten iránti teljes bizalom.

            Újabb jelet kért.

            Az első kérésének fordítottját, hogy másnap reggelre a föld legyen harmatos, és a gyapjú maradjon száraz.

            És amikor ez is megtörtént, csak akkor tudott elindulni, hogy teljesítse küldetését.

            Isten alkalmazkodik az ember felfogóképességéhez, olykor még a gyerekes, csodaváró magatartásához is.

            Azt sem volna szabad azonban elfeledni, hogy sokszor int: ne kérjünk jeleket!

 

Kelj fel, eredj dolgodra.

 


Százhuszonegyedik nap

 

A NAP                                                                                              A HOLD

kel:                   4 29                                                              kel:                  18 58

nyugszik:        18 55                                                              nyugszik:          4 58

HOLDTÖLTE: 08.36

 

Nem hagyta magát lebeszélni, továbbment az erdő iránt.

 

A gyülekező a diszkónkat megelőzően általában a Páros Csillagban volt.

            – Vehettél volna valamivel nagyobb kocsit is! – kászálódott ki nehézkesen Pepsi Austinjából Kiscinóber, akit a meglehetős termete ellenére becéztek így, a festékesboltban dolgozó bátyja, a Cinóber után. Görcs, alias Alexa, már javában vinjakozott benn Cöfivel és Nebulóval, s Péter Pityu is hamarosan megérkezett. Az idegenlégiót is megjárt Kabak kinn énekelt a kocsma előtt, Csimeszt vagy Desát várta.

            Mindig töméntelen Rejtő-idézet röpködött a napi események megtárgyalása közben. Ebben is jelentősen kiemelkedett közülünk Kiscinóber. oldalszámra tudta fejből idézni a Rejtő-figurák csavaros mondatait, s oly harsányan, hogy nemcsak mi, hanem az egész vendéglő jól szórakozhatott.

            Már ha vevő volt rá.

            Egyik este ugyanis, amikor itt vendégeskedtek zentai barátaink is, rémlik, éppen ebből indult ki az a két asztaltársaság közötti perpatvar, mely úgy eldurvult aztán, hogy a végén valóságosan is egy Rejtő-regénybe illő tömegverekedésbe torkollott.

            A szomszéd asztaltársaság egyik tagjának lába is eltörött.

            Egy hét múltán ezért hozta el magával Jancsi a lapáttenyerű gyerekkori barátját, Jóskát Múzslyáról, mert elmeséltem neki a történteket, s hogy sajnos kinéz egy visszavágó is még.

            – Látod, mekkora a tenyere? Na, ha azzal odacsap, törnek majd még a csontok!

            A Páros Csillagban hiánytalan, mi több mindkét oldalon gyarapodott létszámban ült szemben újra a két asztaltársaság.

            Jól ismerve mindkét tábor tagjait, némelyekkel valamikor még együtt is kézilabdáztam, tettem egy kísérletet a helyzet mentésére, de óvatos békítési akcióm pillanatok alatt csődöt mondott.

            – Küldjétek ki Bogyót, aki eltörte a Karesz lábát, akkor nem lesz verekedés!

            Megtörtént tehát a második összecsapás is.

            Mire a rendőrség kiért, Jancsinak bedagadt a lába.

            – Nagyon megrugdoshattam valakinek a fejét – mondta, mikor elindultunk hazafelé, sántikálva.

 

Együtt hevernek ottan, nem kelnek föl.

 

 

Százötvenharmadik nap

 

A NAP                                                                                              A HOLD

kel:                   3 51                                                              kel:                  21 46

nyugszik:        19 33                                                              nyugszik:         6 09

 

Körülnézett, majd leült a megszokott helyére.

 

A szólás: akkor várható jó termés, ha a tavaszi vásárban a sárba verik orrukat a koldusok, akár Petron Pistával kapcsolatosan is kialakulhatott volna. 

Petron Pista ugyan, még ha az év legnagyobb részében kéregetésből tartotta is fenn magát, mindig tiltakozott az ellen, hogy ő koldus lenne.

– Tisztességes ember vagyok én, megélek a kétkezi munkámból – mondogatta sokszor csak úgy, minden kérdezés nélkül is, szomorkásan maga elé mormolva a szavakat. – Erzsikémet is eltartottam, míg élt szegény, de itt hagyott. Hát, ha valaki szeretett már embert, mint ahogy én őt, csak az tudhatja, miért esik jobban azóta a pálinka, mint a kenyér.

S valóban, eljárogatott dolgozni. Házakhoz. Szenet hordott, kertet ásott, trágyázott, fát vágott, gödröt ásott, elvégzett mindent, amit kellett. Amit csak kértek tőle. És szinte ingyen, bagóért. Azaz pálinkáért. Mert általában nem kért mást fizetségül. Csak pálinkát, esetleg kis dohányt még hozzá.

És a falubeliek éltek is a lehetőséggel. Rendre ki is használták Petron Pistát.

Míg élt a felesége, napszámba is eljárt, de az asszony halála után már nem bírt ki egy teljes napot ital nélkül. Amikor pedig pálinkához jutott, rögtön énekelni kezdett, s sűrűn szipogva hozzá, szomorú siratódalokat ismételgetett egyre érthetetlenebbül mindaddig, míg elheveredésre nem késztette az ital.

Ezért is szerette Petron Pista oly nagyon a vásárokat, ahol egy-egy nagyobb üzletkötés után, az áldomás ivásakor, a gazdák a mindenütt ott settenkedő örökös pénzteleneket és a koldusokat is megvendégelték a sátoros lacikonyhákban, akik aztán ilyenkor általában le is részegedtek rendesen. Estek-keltek, és ha a vásárt az aranyat érő májusi zápor épp megáztatta, sáros lett még az arcuk is.

Petron Pistáé mindenképpen.

Aki csak azt viselte el ennél is nehezebben, ha az italt megköszönő áldásmondása közben a sátorban elhallgattak a zenészek.

 

Miért maradtál ülve a hodályban?

Vissza a tetejére