Izgalom

A hétvégéimet ringatom,

a hétköznapokat kitöltöm,

– kávé az automatát.

A havi fizu az egyetlen izgalom,

de elrepül, mint erős szélben

a szárítócsipesz.

Most egy hónapig megint

minden szürke lesz.

Valamiért idegen

Kanyargós úton sétáltam,

biciklivel jött felém.

Az utat néztem, a nap

felhőárnyékot vetített elém.

Már közel volt, mikor észrevettem:

Az arc öreg, de az enyém.

Megszédültem.

Ez leszek majd, már ismerem

– de valamiért még idegen.

Az arcomon

whiskyvel keverve fogyasztom a valóságot

szobám félhomályában derengek

odakinn az eső (nem szeretem) cseppjei

nevetnek dobolva az ereszen

az agyamba gördül valami kép

egy mobil képernyőjét bámulom

a városból jöttem (enyhén részegen)

jókedvem elhagytam – valahol a buszon

akkor is esett még odavoltam érte

cseppjei bandákba verődve pocsolyák

láthatnám is magam bennük

sötét van – itt és odaát

kiugrott a hold a fák mögül éppen

arcommal színezve a földi tükröket

nem törődtem vele (enyhén részegen)

sáros cipővel mindbe beleléptem

nem láttam akkor és még nagyon sokáig

csak most ha úgy van alkalom

az összegyűlt víz torz tükrében néha

most is ott a folt az arcomon

Fekete napok

Hétfő van. Nincs szükségem semmire.

Csendesen járok, nem zavar stoptábla,

nem kapcsol fel a mozgásérzékelős

lámpa nyomomban.

Néha sokáig fent maradok.

Egymással enyeleg a hajnal és a reggel.

Olyankor vannak gondjaim

az életvitelemmel.

Új leosztást kérek,

de az új lap is mindig

sötétebb a feketénél.