Különvonat; Nevetni elmenőben


KÜLÖNVONAT

 

Szőcs Petrának

 

apám szégyelli magát miattam,

szégyelli, hogy foszlik a kabátom ujja.

még a hajléktalannak is jobb kabátja van,

mint neked, mondja apám,

aki egyébként egyetlen hajléktalant sem ismer.

 

miért nem vittem el valami jó szabóhoz, kérdi.

varrónőhöz legalább. zajok a műhely felől.

van lenn valaki? nézd meg, ég a villany, mondja

apám. a drót szárítókötélbe belekap a szél,

rezegnek a két ünnep közé feszített parancsszavak.

 

ez otthonos, ez én vagyok, ez meg ő van.

köztünk a rend: különvonat, ami késik.

előreláthatólag. ülünk az üres peronon.

ő néha köhög, én meg sirályokat

képzelek az állomásépületre.

 

 

NEVETNI ELMENŐBEN

 

hazudok valami retúrt, hogy sok a dolgom Pesten.

a restikávéban olvad a műanyag kanál.

akciós barackot adnak. nem kértem semmit.

kis hatótávolságú, látszatos halál.

 

most mindjárt meglesz a három cseresznye,

most úgy esik a százas, ahogy mindig szeretne.

van dolgod jövő csütörtökön?

gondoltam, mehetnénk vissza együtt.

mármint, ha mégsem nyerek.

 

előtte összefuthatnánk az aluljáróban,

az antikváriumnál. amíg várlak, majd

veszek egy hetvenhetes Szép verseket.

a foszlott kabátujj rögtön beszakítja

a papírborítót, azt a rémes sárgát.

ezen fogunk nevetni elmenőben.

 

Vissza a tetejére