Legendák városa; Reggel

 

 

Legendák városa

 

Lehet hogy abba a városba igyekszünk

mutat előre és mind nő a feszültség bennünk

amelyet már láttunk fentről Emberek élnek

benne és leszögelt fedelű zongorák

A templom kőoroszlánja délben ásít estére

befal hét szüzet reggelre kihányja a csontokat

Azok ropognak a turisták szapora léptei alatt

Némely házak tetején ezüst darvak ácsorognak

és világító szemű vörhenyes szőrű macskák

ülnek Itt még törvényben foglalt a jus primae

noctis Itt az erkélyek között kifeszített

köteleken véres lepedők lengedeznek Itt

túl sok a szomorú arcú asszony Ebben a

városban élnek még a legendák csak már

senki sem emlékszik rájuk Ezért itt mindenki

fél és reszket hogy valamit elront vagy valami

vagy valaki ellen akaratlan rosszat tesz ami a

sötét erők haragját vonja maga után Itt

mégis mosolyog mindenki A tragédián

túli könnyedség régtől betanult mimikája ez

 

 

Reggel

 

Kihúzza a konyhaasztalfiókot

Kiveszi és magával viszi a dolgozószobába

amely pár órája még hálószobaként

funkcionált A könyvespolcra teszi le

Ágyazni kezd A hintaszékbe

átpakolja az éjszakai ágyneműt Kirázza

a lepedőt ismét az ágyra teríti Könnyeden

megütögeti a párnát előbb a nagyot azután

a kisebbet Az ágy fejéhez teszi vissza őket

A paplant meglengeti azután ráteríti a

lepedővel már lefedett síkra és felületes

figyelemmel elsimogatja rajta a ráncokat

Az egészet egy fehér-fekete csíkos csergével

takarja le amit még Hervay Gizitől örökölt

abból az időből amikor Hervay Gizi még élt

A takaró sokkal nagyobb az ágy felületénél

kis részt alá kell hajtani belőle Elrendezi a

csergét Következnek a kiegészítők A fehér

hímzéssel díszített fehér a kék mintázatú

nyersvászon színű a fekete hímzéssel készült

piros díszpárna Az ágy láb felőli részére két

kék párna kerül a közepére a csergével kereszt-

irányosan egy dubaji imaszőnyeg régi ajándék

a sógorától Az imaszőnyegre hasaltatja a narancs-

szín vicsorgó cápát melyet a lányaitól kapott

ajándékba valamelyik születésnapjára utalva

születésétől tartó cápaimádatára Kinéz a tető-

ablakon kint felhős ég egy repülő keresztben

száll a magasban Kifújja az orrát Megissza

a maradék vörösbort melyet az íróasztal

lábánál hűtött le az éjszaka Végighordozza

tekintetét a könyvespolcokon megáll egy-egy

könyvnél kicsit el is mosolyodik ilyenkor

hűvösen mint aki emlékezni próbál Azután

úgy ruhástól dől le az ágyra felnyúl a polcra

és leveszi onnan az egyszer megvillanó kést

 

 

Vissza a tetejére