Kulin Borbála

Függönyök folytatása; Madárhalál; Nem vagyok én költő

FÜGGÖNYÖK FOLYTATÁSA
 
Légy mértéktartó.
Belőlem – elég a kevés.
Izgalomnak, ha még nem rettegés,
súlynak, ami húz-vonz, de nem
teher, hazának, mi csak néha, hazajárni kell.
Térnek, ami tágas, mégsem végtelen,
soknak, ha maradékkal osztható velem.
Fénynek, világítson, de csak, mint a lámpa,
fájdalomnak, ha befér a panellakásba,
ahol a szőnyeg is csak faltól a falig,
és esténként kiszellőzteted a nappalit.
Zárd be jól az ajtód.
Faladra írd fel: mene, tekel. Bízd magad
magányos társra. Ki bolondot érdekel,
ha zuhog a függönyök szédítő folytatása.
 
 
MADÁRHALÁL
 
Amíg tart a nappal,
a párkányon ül.
Elalszom, kinyílok.
Sötétlek belül.
 
Nem vár, nem fél,
csak berepül.
Benn tör, zúz, vér
nem szelidül.
 
Madárhalál a reggel.

 
NEM VAGYOKÉN KÖLTŐ
 
Nem vagyok én költő, csak szeretek kávézókban ülni.
Élvezni azt a pár percre szabott magányt.
Ülni és figyelni csendben, hogy mi látszik
a világból, miközben mutogatja magát.
 
A férjem azt hiszi, hogy szeretőt tartok.
A szomszéd, hogy valutát egy titkos svájci számlán.
Pedig üres szekrényt pakolok ki-be minden reggel,
főzök, mosok, kiabálok a gyerekekkel, akár az anyám.
 
Ma reggel kukoricát szórt elém az útra egy túlpakolt furgon.
Épp vásárolni mentem. Csak úgy ömlött az arany.
A körforgalomban letértem mögüle.
Zokognom kellett, és eltévednem a parkolóban.

Vissza a tetejére