Amikor érkezem
Hogyha bentről is nyitható,
benézhetek végül a kulcslyukon,
úgy látom, mondom majd neki,
nem pedig azt, hogy úgy tudom.
Persze hogy leskelődni kell,
persze hogy csak az ajtóhoz közel,
persze hogy lehajolva már,
persze hogy én megyek, nem ő jön el.
Beszéltek vele már sokan,
miatyánk, mondták, s talán válaszolt,
miatyánk, mondta ugyanúgy,
hosszú, fekete nagykabátja volt.
Látták, hogy mi van ott belül,
és érezték, hogy mi lesz idekint,
mert aki betekint oda,
az már tulajdonképpen kitekint.
Nincs ebben semmi rémítő,
kulcslyukon-e vagy levélréseken,
szemembe szúr az égi fény,
s ő is kérdez, amikor kérdezem.
Szabadíts meg a gonosztól!
Ő mondja-e? Vagy én mondom neki?
Mindegy most már, ha egybeér,
aki szenvedi, s aki teheti.
Tiéd az ország, mondom én,
tiéd az ország, feleli nekem,
szeme ott van a kulcslyukon,
néz engem bentről rezzenéstelen.
Vissza a tetejére