Boldog szárnyasok


A jármű mintha egy fodros felhőt húzott volna maga után a nyári hőségben. Letérő következett, és egy keskenyebb, kanyargós úton ugyanolyan sebességgel haladtak tovább, egyre türelmetlenebbül, mint akik nem képesek egy lassú járművet megelőzni, ezért kénytelenek lassítani.
Sosem érünk oda! Nem is forgalom ez, csak valami bágyadt poroszkálás, dünnyögte a sofőr maga elé. Nem látok rendesen, hogyan előzzek?
Mi ez a por? Nem is aszfaltúton megyünk?
Mit vársz egy ilyen isten háta mögötti bekötőúttól, a búzatáblák között? Ráhordták a sarat, és megszáradt rajta…
De már szélesítik, odanézz, azok ott útépítők, kopogtatta a körmével a szélvédőt a fiatalabb.
De ne reménykedj, eltart egy darabig.
Aztán elnyúlt az ülésen, és ásított egy hatalmasat a fiatalabb.
Ilyenkor tedd a tenyered a szád elé, jön ki belőled a reggeli hagymás pirítós szaga.
Gőzölgő aszfaltozóhengerek szorították fél sávra az utat. A szárazságban úgy felverték maguk körül a port a munkagépek, mintha köd emelkedett volna fel körülöttük, a munkások védőmaszkot viseltek.
Már csak ez hiányzott, itt araszolhatunk napestig, csapott a kormányra az idősebb. A fékre taposott.
Nincs is forgalom. Mindjárt intenek, és mehetünk tovább, legyintett a fiatalabb.
Leginkább egymást unták, évődéseik is csak tét nélküli szóváltások voltak, igazából nemigen figyeltek egymásra. Aztán a rádióadón veszekedtek, nem volt ugyan nagy köztük a korkülönbség, de az a néhány év is számított. A sofőrt idegesítette a monoton technodance, amit ez a húszéves kölyök keresgélt, halálfejes energiaitalt szürcsölt hozzá, közben nagyokat böfögött, képes volt még azt is ütemre csinálni.
Aztán csak folyton meg kell állni.
Tehetek én róla, hogy a szántóföldeken még benzinkút sincsen, hőzöngött a kölyök.
Éppenséggel megvárhatnád, míg odaérünk.
Ebben a hőségben ügyelni kell a folyadékbevitelre. Most kipattanok, no, eltaláltad, itt éppen megfelel.
A hűtőkocsi lehúzódott az útpadkára, kaparva fékeztek a gumiabroncsai a vörös salakon, egy galagonyasövény mellett. Leállította a motort. A sofőr végigfutott a listán, hova kell még eljutniuk ma, a golyóstollal karikázgatott is, aztán behajtotta, és maga elé tette a szállítótömböt a szélvédő párkányára. Egy pillantást vetett a visszapillantó tükörre, ciccegett, mint egy zsörtölődő apa, amikor a fiú visszaült az anyósülésre, és bekattintotta a biztonsági övét:
Azt hittem, legalább a bokrok mögé állsz.
Leskelődtél, mi, ugratta a fiú.
Pont a seggedre voltam kíváncsi…
Te bezzeg nem lennél képes rá.
Mire?
Hogy áthugyozz a kanálison.
Kürtölve húzott el mellettük egy autó.
No látod, ezt nevezik elismerésnek, hát irigykedhet is a koma.
Csak dühében dudált rád, hogy itt lengeted a farkad a szemük láttára. Egy nő ült mellette!
Ilyen ívet spriccelni a kanális egyik partjáról a másikra, hát ezt csinálják utánam.
Az hiszed, kíváncsiak a hugyozásodra? Úgy viselkedsz, mint egy éretlen kamasz.
Épp te dumálsz, aki a tetkóit mutogatja? Azért hordasz ujjatlant. Nem ártana újravarratnod a bal karodat, mert teljesen kifakul a naptól, ahogy kikönyökölsz, hogy mindenki lássa azokat az elavult metálzenekaros sárkányokat. Ettől képzeled olyan kemény fickónak magad? Látom, hogy Bepanthennel kenegeted, hogy szépen fényesedjen…
A sofőr forgatta a nyelvét a szájában egy darabig, aztán meggondolta a dolgot, és inkább kiköpött az ablakon.
A hátamon egy vers van, egy pikáns kis szerelmes vers, happiness betűtípussal, de te úgysem értenéd, mert hülye vagy hozzá…
Dühösen gázt adott, a kerekek alól csak úgy spriccelt szét a salak. Az egyenes szakaszon végre megelőzték az égen a fodros felhőt, és egy kisebb erdős szakasz után már látszott a farm is. Utat is építettek hozzá. Egy széles kapu széttárt szárnyakkal várta őket.
A kölyök a visszapillantóban megigazította oldalt rövidebbre felnyírt, szőke frizuráját, de a zselétől meg se rezdült az út során.
Csak eddig kellett volna kibírnod!
Mert az olyan illedelmes, hogy köszönés helyett megkérded, hol a budi, mert már rohadtul kellene… Kézifék?
Az előtérben egy vörös cserepes lakóépület állt, amolyan ideiglenes szolgálati lakásnak tűnt, ahol nem tartózkodnak folyamatosan, talán csak idényjellegű, amolyan nyári lak, behúzott spalettákkal. A fiatalabb kipattant, nyújtózott egyet, és körülnézett.
Micsoda választék, ide süss, haver!
Odasétált mellé az idősebb is, nézett körbe, hátha megpillantja a tulajt, akihez az áruért jöttek. A magasra húzott drótkerítés mögött a gyümölcsfák lombjainak árnyékában különféle szárnyasok hűsöltek. Egy csoportban gyöngytyúkok hevertek a porban. Arrább pedig csibék különböző generációi kapirgáltak egy frissen odavetett paréjhalmon.
Csirkelábak.
Mi van velük?, kérdezte a fiatalabb.
Nagyanyám csirkelábakat főzött a levesbe.
Az is ehető, nem?
De én nem tudtam, hogy szarban dagonyáztak.
Maradtak más emlékeid is a gyerekkorodból?
Az utat és a kerítést széles virágágyás választotta el. A pulykák észrevették az idegeneket, és mint valami házőrzők, a tollukat legyezővé borzolva, dühösen hrut-rut-rutoltak rájuk. Valóban úgy működtek, mint egy kapucsengő. Észre sem vették a lányt, aki közben csípőre tett kézzel melléjük szegődött. Egyszerű kék farmer és egy szürke Coldplay-póló volt rajta.
Ne zavartassák magukat! Mások is kíváncsiak a farmra, mi így hívjuk: ilyen a húsválaszték. Szívesen megmutatjuk a vevőknek. Nincs benne semmi titok. Sőt, nyugodtan nézelődjenek. Ahogy az embereket megnyugtatja a virágok hosszú kertje itt, az út mellett, ugyanúgy elnézegetik a szárnyasok is, mintha egy kertben élnének, ettől olyan boldogok.
A két fiatalember egymásra nézett. Nem szóltak semmit, de ez a tekintet azon kevesek közé tartozott, amiben egyetértettek: nem lehet százas ez a lány.
Látom, hogy elcsodálkoztak azon, amit mondtam. Reklámszöveg. De kevesen tudják, hogy ezeket a virágokat az emberek is megehetik, jobb éttermekben díszítőelemnek használják tálalásnál: a lila és a rózsaszín az angyalgyökér, még akad itt árvácska is, nagyon ízletes a kék borágó, és most bimbózik a begónia, az a narancssárga már kinyílt, rántva is jó, ez pedig itt a citrusos bársonyka, amit a rizshez szoktak keverni, az ibolyával édességeket díszítünk, általában kandírozva, a nyári szegfű mártásokba való, megőrzi ezt a gyönyörű bíborszínét és szegfűszeges illatát, a legnépszerűbb a sarkantyúvirág, annak a levelét is szedjük salátának.
Nem eszem ilyeneket, mondta a fiatalabb.
Mi nem vevők vagyunk, csak szállítunk. Menjünk pakolni, türelmetlenkedett az idősebb.
A fiatalabb még mindig csak bámészkodott botladozva az úton, nem számított ennyi furcsaságra. Nézegette a gyümölcsfák sorát, szép termésnek néztek elébe, leginkább ez kötötte le a figyelmét.
Igen, a gyümölcsök is fontosak. Most érik a meggy, több fajta van, jó sokáig lesz belőle. Nekünk is, a szárnyasoknak is. Aztán potyog majd az árpaérő körte, a péter-páli alma, a sárgabarack, a szilva. Azokat is nagyon szeretik. Ahogy lehull valami, rohannak érte. Sosem permetezzük a termést. Az eleje még eléggé kukacos, az mind az övék, de jut nekünk is a többiből bőven. Itt minden bio. A természetes étrend is örömet okoz.
A két fiatalember szó nélkül elindult a ház felé.
Mögöttük a lány megpróbált velük lépést tartani, közben megszakítás nélkül beszélt, mintha csak termékbemutatót tartana.
Sokan nem is tudják, hogy a szárnyasoknak ugyanolyan változatos az étrendjük, mint az embereké. Ez érződik a húsukon is, nincsenek bennük csomók a feszültségtől. Nem is kapnak mesterséges anyagokat, tápszereket, mert attól műanyagízük lenne, és attól a fogyasztásuk is egészségtelen.
Jó hosszú kifutójuk van a szárnyasoknak, az biztos, jóval hosszabb, mint az állatkertben, bólogatott az idősebb, közben a lányt nézte, hogy mennyire beszél vajon komolyan.
Éppen a mozgástól lesz tömörebb a húsuk, nem olyan vizenyős, mint a nagyáruházak polcain kapható termékeknek. Az emberek sem szeretnének szűk ketrecekben felnőni. Éjszakára fedett szállásuk van. Ablakokat alakítottunk ki rajta, és természetes fényt engedünk be, kakasülők vannak bent fatörzsekből kialakítva, szalmabálákon is alszanak, friss kukoricát kapnak, egyéb növényi zöldeket is teszünk be, disznóparéjt, tyúkhúrt, hogy csipegetni tudjanak, ezzel pedig a kinti környezetet másoljuk.
A házhoz értek. Nyitva állt az ajtó. Két lépcső vezetett a küszöbig.
Menjenek csak előre, nem számítottam ugyan még magukra, apám azt mondta, késő délután jönnek, addigra ő is hazaér a városból…
Most volt szabad fuvarunk, és azt mondták, hogy az árut már délre beládázzák, mondta az idősebb.
Persze, már elő vannak készítve a hűtőben.
A fiatalabb cigarettát vett elő, de aztán meggondolta magát, hogy illetlen lenne, kibírja indulásig. Szétnézett, milyen takaros kis hajlék, a teakonyha csempézett szögletével, a benyúló részben széles kanapéval, ahol pihenni lehet, elhúzható függönnyel, többfunkciós lakószoba, a túloldalon polcokkal, a farm kellékeivel, befőttes polccal, tisztán, amit ez a kedves, karcsú lány tart rendben, sehol egy morzsa, semmi behordott szemét, könnyen tisztítható terítők, akasztósoron függő serpenyők a konyhafalon...
Üljenek le!
Nem is tudom, mondta tétován az idősebb, talán berakodnánk, és mennénk is.
Dehogy, apám mindig kávéval szokta kínálni a szállítókat. Miért is ne? Én is szívesen készítek. Hogyan kérik? Az asztalon vannak a hozzávalók.
A két fiatalember makacsul álldogált tovább a komód sarkánál.
Magukkal még nem találkoztam.
Ne magázódjunk már, olyan erőltetett, hiszen egyidősek lehetünk, nevette el magát a fiatalabb.
Igazad van, csak, tudod, ilyenkor zavarban vagyok. Az új emberekkel mindig így vagyok. Úgy látom, a hűtőkocsi is másmilyen. Komolyabbnak és nagyobbnak tűnik. Nem is láttam még ilyent…
Most bennünket bíztak meg, két hónapra vállaltunk, megvan a lista, hogy hol mit rakunk be, ez a terep még nekünk is új. Mindennap reggel nyolckor indulunk, megvan a napi szállítólistánk. Fagyasztós Citroën Jumperrel szállítunk, a húst azonnal mínusz húsz fokon, hálózatról is megy, száztíz lóerős, magyarázta az idősebb, mint aki maga is meglepődik, hogy egyszeriben megered a nyelve.
Aztán a fiatalabb folytatta azzal, hogy ez a kettejük vállalkozása, nem semmi ez a hűtőkocsi, el lehet dicsekedni vele, mert cédés, kormányról vezérelhető rádióval, elektromos tükörablakkal, üdítőhűtővel, központi zárral, és távirányítós indítókulcs is tartozik hozzá, a raktér magassága pedig éppen akkora, mint ő maga: százkilencvennégy centis.
A lány elmosolyodott, beismerve, hogy egyáltalán nem ért hozzá, végigmérte, és bólogatott, hogy akkor ez valóban nagyobb hűtőkocsi, mint amilyen eddig jött hozzájuk az áruért, kedvesen intett nekik, hogy ott találnak poharakat is, érezzék magukat otthon, addig nekilát a kávé elkészítésének.
A fiatalemberek széket húztak maguk alá, mintha kocsmában lennének, töltöttek maguknak az ásványvízből. A lány kávékapszulát tett a gépbe, csészéket vett ki a szekrényből, és továbbra is a szárnyasfajtákról beszélt.
Azért címkéztük fel az árut úgy, hogy boldog szárnyasok, mert mi csak ilyen kivételes éttermeknek szállítunk.
Mitől olyan boldogok? Ezeket is csak úgy darabolják fel, aztán megsütik, mint a többit, jegyezte meg viccelődve a fiatalabb.
De a lányt nem zavarta ez a nyegle hangnem. Szinte megszállottan lelkesedett ezért a munkáért, és mindenáron meg akarta győzni róla a fiút, hogy nem mindegy, mit eszik az ember.
Azok az állatok, melyeket hatalmas mennyiségben vágásra tenyésztenek, folyton görcsben állnak a rácson, úgy nőnek fel, hogy nem viselik a gondjukat, a húsuk is keserűbb és boldogtalanabb. Pedig a szárnyasok húsa nemcsak átsugárzik, hanem hatással is van arra, aki megeszi. A szenvedés is átjön, kárt okoz, akár az állat, akár az ember éli át. A boldog hús viszont örömöt szerez, gyógyít, és utána jobban érzi magát az ember. Sok kell belőle, nagy a kereslet.
A fiatalabb az ablakhoz ment, innen rálátása nyílt a kertre, nézte a kapirgáló szárnyasokat, milyen jó nekik, hogy boldogok. Mintha nem is látott volna még ilyent, vagy talán sosem figyelt rájuk. És a rengeteg gyümölcs a fákon, ettől igazi paradicsomnak érezte ezt a helyet, milyen jó lenne itt élni.
Milyen kellemes itt, mondta ki hangosan a fiú.
A lány közben arról beszélt, hogy a boldog szárnyasok továbbadják pozitív energiájukat, ezt az éttermek hasznosítják. Tudják a vendégek is, hogy hol kaphatnak ilyen kivételes alapanyagokból készült ételeket. Mi kisvállalkozók vagyunk, drágábbak és jobb minőségűek a termékeink, mint az ipari hústermelő üzemeké.
Az idősebb a kávéját kevergette, cukrot kanalazott bele.
A fiatalabb a lány szemébe nézett, és várta, hogy elé tegye a csészét.
Nem tűnt még fel nektek, hogy az étlapon külön oldalon szerepelnek a boldog szárnyasok?
Mi még sosem voltunk az étteremben. Nagyon drága. Még a sör is, mondta az idősebb.
Jól van, akkor kóstoljatok meg valami egészen különlegeset.
Kockás konyharuhát terített a konyhapultra.
Pillanatok alatt megleszek vele. Tegnap sütöttem, és szeletelve tartom a hűtőben. Ráteszem egy szelet kenyérre, és kész a szendvics. Érezni fogjátok a különbséget. Ilyenek a boldog szárnyasok.
Ne fáradj, nem vagyunk éhesek, szabadkozott az idősebb.
A fiatalabb csendben kortyolgatta a kávéját, aztán azt mondta:
Megkóstolom. Kíváncsivá tettél!
Hát ha te is, akkor én is, mosolyodott el az idősebb.
A lány a hűtőhöz ment, és a konyhapultra tett egy lefóliázott tálat. Nekiállt, hogy kenyérszeleteket vágjon. Csend lett a szobában. Felszeletelt egy uborkát is. Valami furcsa, mélyülő csendet érzett a háta mögött. Nem fordult meg.
Nem akarsz verset olvasni, kérdezte furcsa, mély hangon az idősebb.
A lány kezében megállt a szeletelőkés.
Verset? Honnan?
A hátamról. Mindjárt megmutatom.
A lány a szekrény lakkozott felületén, mint valami visszapillantó tükörben látta a két férfit, ahogy ülnek szétvetett lábakkal, mint egy westernkocsmában, felé fordulva a széken, mint akik egy jelre várnak, hogy felpattanjanak. Mind a fenevadak. De még mindig nem mozdult senki. Csak a lélegzet. Egyre csak kitörni készülő szusszanással. Az idősebb hangja hallatszott, valami dúdolás, egy metáldal gitárriffjeit utánozta. Az ajtóhoz lépett, mintha otthon lenne, és becsukta. A lány erőteljes mozdulatokkal vágta tovább a szeleteket, tiszta erőből, mintha ludat bontana. Markolta a kést. Még ugyanabban a pillanatban hallotta, ahogy belülről bezárja az ajtót, ismerős volt a hang, ahogyan a kulcs nyikkan egyet, amikor a zárból hirtelen kihúzzák.
 

Vissza a tetejére