Felhőátvonulás; Aliga télen


FELHŐÁTVONULÁS
 
Megkezdődött egyfajta
tanulási folyamat: egymás
nyomába ereszkedő levelek
memorizálják a reggeli párafoltok
beszélgetéseit.
 
Madárszárnyak tapasztják össze,
ami végképp kettészakadni
tűnik, ami annyiszor elveszett:
a nyirkos, magányos eget.
 
Minden felhő ugyanazt látja,
ugyanabban hisz, ugyanazon
fakó páraoszlopban.
 
A mondat végén a pont is
ezt a szándékot hordozza.
 
Csak az ég túl magas, túl kék:
hallgat, s hitványmód befejezetlen.
 
 
ALIGA TÉLEN
 
Ez voltál, ez vagy.
Mint az énekesmadarak.
Túl sok tollat vesztettél;
szürkületté züllött fény,
esőcseppek mélyére vesztél.
 
Télen rendre sötétebbet álmodsz,
mintha fájdalmat okozna a vánkos,
s többet mondana egy gesztus,
a ráncok riadt mozgása,
bármely kiejtett szónál.
 
Madár hintázik az ágon, figyeli
gyávaságom.
Lenn a tó vize hűl,
üvegkoporsó; pereg
az orsó. 
 

Vissza a tetejére