Világtalan; Emigráns dal (IX.); Emigráns dal (XX.); Emigráns dal (XXI.)

VILÁGTALAN
 
Tele az ég szárnycsapásokkal, karcolásokkal,
bár csak a vakok látják a levegő rebbenéseit: tudják
a híres mesélők és jövendőmondók. Az érzékek
függőhídjain bolyongva érzik a nyomot,
amit egy másik mozdulat vagy maga a vágy
otthagyott. Te mindig feketét látsz?, kérdezik folyton.
Vagy örökös szürkét? Hömpölygő fehéret?
De hát semmit sem, felelik szerényen.
 
 
EMIGRÁNS DAL (IX.)
 
Talán maradt valami a kert ragyogásából,
egy hűségnyi sóhaj, vércsepp vagy lélegzet
anyából-apából. Pedig a labdarózsák helyébe
már orchideákat ültet a képzelet, álmomban
a régi szembeszomszédokat is megajándékozom
brazilos szappanoperanevekkel. A nosztalgia
a maga girlandjaival, kacskaringóival elfeledteti
a húslevesszagot, a kutyaugatást, régi sértéseket
– halványodó mesevilág, tapintatos, de tündökletes.
Nem kell emlékeznem a régi gyűlöletre.
 
 
EMIGRÁNS DAL (XX.)
 
Otthon mindig utáltunk valakit.
Egy nagynénit, egy sógort, egy unokatestvért,
távolit, akiről azt hittük, kihasznál bennünket,
nevet rajtunk, rosszkor rosszat mondott,
vagy csak a bajsza, a haja, a kardigánja
nem áll jól. A tudodki, mondták róla
a szüleim, és mi szégyelltük ugyan,
de mind tudtuk. És tudta a tudodki is,
izzadt, lesütötte a szemét, és úgy érezte
magát, mint aki véletlenül összetörte
a levesestálat vagy ellopott tőlünk valamit.
 
Egyszer egy tudodkivel összefutottam
Pozsonyban a villamoson. Ahogy ránéztem,
összerándult. Külföldön, ahol az idegenség
már réges-rég önmagam visszfényévé
tett, sok mindent megbocsátottam magamnak.
De ezt még nem.
 
 
EMIGRÁNS DAL (XXI.)
 
Pár harapásnyi szex. Egészséges, vidám;
közben kalóriát égetsz, és rövidebb idő alatt
stabilizálod a vérkeringésed, mint ha izzadnál
egy futópadon, vagy körbe-körbe szaladnál egy szigeten.
Ráadásul a szex nem kerül semmibe: nem kell hozzá
homlokpánt, jó idő, edző, melegítő, sportcipő,
pulzusszámláló. Ha jól meggondolom, szív sem.
Én sem, te sem. Csak 0,0004 g cukor, hajlam és fehérje.

Vissza a tetejére