Nem lesz rossz


Timike kibaszottul idegesítő. Tipikus szürke egér. A hangját nem hallod az egyetemen, észre sem veszed, egy gondolata sincs, kussol hónapokon keresztül, aztán Tanár úr elküld nyelvjárásgyűjtésre, hátha megkedvelem az egyetemet meg a közösséget meg mittudomén, és mellette találom magam, és be nem áll a pofája. Barátokat akartam szerezni, erre ezt a ribancot kapom. Timike elmondja, hogy a nagy rocker tanárral jött össze majdnem egy éve egy koncert után. Mint kiderül, az ő tanár ura zenél meg minden, és a koncertek után válogat a csajok közül. De Timike szerint ez most más, ez most igaz szerelem. Nyilvánvalóan. Az igaz szerelem alapja, hogy üldözd és zaklasd a tanárodat. Timike szerint miatta el fogja hagyni a feleségét és a kiskölykeit a rocker nyelvész. Hát hogyne. Ahogy miattam Tanár úr is majd új életet kezd. Illetve kezdünk együtt.
Hatvan óta arra várok, hogy Timike feltegye a nagy kérdést, de csak Szécsénynél meri kimondani.
– És te? Te a Titti új csaja vagy?
– Titti?
– A Tiboré – mondja ezt úgy, hogy közben fintorog, mintha valami kurva egyértelmű dologról lenne szó.
– Az ki?
– Jaj, ne csináld már! Bal oldalon, második sor, ablak mellett.
A döbbenettől megszólalni sem tudok. Egy dinoszaurusz ül ott. Minimum kilencven, pár szál haj jobb oldalról balra átfésülve, ezer májfolt. Kilencven, egy, kettő, ezer. Számolgatok.
 – Oké, azért pofákat vágni nem kell, van, akinek ez jön be.
– Az nem én vagyok. Én egyedül jöttem. Érted, kirándulni. Barátokat szerezni meg ilyenek. – Nem hogy ő, de még én sem hiszem el, amit mondok.
– De komolyan, kihez jöttél? – Az előttem lévő ülés fölött jelenik meg egy lány, gondolom, eddig hallgatózott. – Amúgy helló, Klaudia vagyok, szólíts Klaudinak. Bocs, nem akartam beleszólni, csak jó ezeket már most tisztázni, hogy ne egyre menjünk.
– Én Juli vagyok, mit mondtál a Tittiről? Akkor nem vele vagy, jól értettem? Én a Kárpáthira mennék most, ha nektek nem gond – száll be a beszélgetésbe egy narancssárga hajú kiscsaj. Csak kapkodom a fejem, hogy itt mindenki azért van, hogy megdugassa magát egy jobb jegyért.
Szerencsére mielőtt magyarázkodnom kellene, megáll a busz. Losonc. Amíg kipakolnak, félrehúzódom. Tanár úr kétszer hívott. Amikor visszahívom, azonnal felveszi, tuti várta. Kikérdez, hogy ki van ott, ki szólt már hozzám, és azt is tudni akarja, hogy ki jött csajjal, és ki nem. Megtiltja, hogy beszéljek Timike tanárával. Kerüljem el. Vigyázzak magamra. Amikor visszakérdezek, hogy akkor minek küldtél ide, csak leint, hogy ne most, csak látnod kell ezeket is, mintha egy bizarr beavatási szertartás lenne a nyelvjárásgyűjtés. Timike már integet, hogy kövessem, ne maradjak le. Elvileg vele vagyok egy szobában, de már amikor aláírja a papírt, közli, hogy úgysem fogunk együtt aludni, és kacsint. Szerintem már hetek óta készült erre a mondatra. Gyanús, hogy mindenki rohadt sok cuccal jött három napra. Egy hátizsákból a fal mellett kilóg egy fekete, gumibotszerű valami. A milliódolláros kérdés, hogy miért megyek bele minden elkúrt, kínos helyzetbe, és miért nem mondok nemet. Mire összeszedem magam, és elindulok a szobából, a többiek már az étteremben ülnek egy hosszú asztal mellett. Nyilván már csak Timike mellett van hely. Titti megnyitja a minitábort, a rögtönzött beszédében kiemeli a bensőséges légkört, és reméli, idén is új barátságok fognak kötődni, és a már meglévők el fognak mélyülni. Páran felkacagnak, nekem remeg a gyomrom. Mekkora idióta vagyok. Egyfolytában újra kell kezdenem a számolást.
Nem tudom, hányszor kezdek el sms-t írni, de mindig kitörlöm. Valaki megáll a székem mögött. Nem merek megszólalni, a telefont is visszasüllyesztem a táskámba, nehogy meglássa a mögöttem álló, hogy kinek írok. Már van egy alapzaj, vegyülgetnek az emberek, kisebb társaságokba verődnek, vagy félrevonulnak kettesben beszélgetni. Ahogy végignézek a termen, rájövök, hogy ki hiányzik, ki lehet mögöttem. Timike tanára.
– Szia! Kérsz vodkaszódát? – Tény, hogy barátkozni, azt tud.
– Igen, persze – elvesz két poharat a tálcáról, ami előttünk van. Tölt, kever, vigyorog, koccintunk. Megkeseredett negyvenes, aki unja a feleségét, és jobb híján holtköltőktársaságásat játszik a csajoknak az egyetemen. Nagy rutinnal folytatja a beszélgetést.
– És? Hogy érzed magad?
– Öhm, jól, kösz – és rögtön meg is jelenik Timike, kicsit vörös fejjel. Levágódik a tanár mellé, és átkarolja a székét, a másik kezét pedig a combjára teszi.
– Hát ti? Mit susmusoltok itt? – mondja agresszíven. Azonnal hátrébb tolom a székem, és próbálom előkeresni a telefonom úgy, hogy nekik ne nagyon tűnjön fel.
– Szivi, nyugodj meg, nincs semmi. Hoztam neked vodkaszódát – azzal odatolja Timike elé a saját poharát, hogy mentse egy kicsit magát. – Én hozok magamnak egy páleszt. Vagy ti is kértek?
Timike persze rávágja, hogy kér, az én véleményem itt most nem számít. Nem akarok gyertyatartó lenni, ezért úgy döntök, megiszom még párat, mosolygok, aztán ha eleget sms-eztem a Tanár úrral, megyek aludni. Ez a hétvége úgyis fos lesz. Tanár úrnak megírom, hogy kikkel vagyok, és nem nagy katasztrófa ez a tábor, de azért faszság volt eljönni. Egyszavas válaszokat ír, szóval ő sem egy nagy élmény ma. Valami zavar. Vagy a hangulat, vagy az, hogy egyedül vagyok. Nem tudom megnyugtatni magam a számolással, ezért minden üzenetre iszom egyet. Timike meg az embere nem nagyon bírják az iramot, egymás fülébe sutyorognak, mintha ott se lennék. Két asztallal arrébb egy srác füves cigit csavar, hangosan sajnálkozik, hogy csak zöldet hozott. Aztán mintha új felvonás kezdődne, Timike elsírja magát, és elszalad. Ránézek a tanárra, meglöttyintem a maradék páleszt az üvegben. Kibontja a haját, bólint, és töltök neki is. Szerintem azt hiszi, ettől ellenállhatatlan. Még egy üzenet a Tanár úrnak. Iszom. Nem jön válasz.
– Ő mindig ilyen? – kérdezem óvatosan.
– Milyen? – pontosan tudja, hogy mire gondolok, de gyáva kimondani.
– Szóval igen. Jó lehet – még egyet töltök. – Akkor még egy utolsót. Te menj utána, én úgyis megyek aludni.
– De hát miért? Nem érzed jól magad?
– De, de, hogyne. Csak fáradt vagyok, majd holnap itt folytatjuk.
– Én most is folytatnám – kicsit közelebb húzza a székét, bizalmaskodva mondja tovább. – Timi túlliheg mindent, nagyon görcsös. Tudod. Túl komolyan veszi a dolgokat. Lehetne kicsit lazább, mondjuk mint te – hozzáér a hajamhoz, és a fülem mögé akar simítani egy tincset, de nem sikerül neki. Elhúzom a fejem, és én tűröm a fülem mögé. Kicsit hátrébb húzodom a székkel együtt, kínomban megnyomom a telefonom. Tanár úr még mindig nem írt semmit. Megírom neki, hogy ez a csávó tényleg seggfej. – Na, ne legyél ilyen! – Megint közelebb húzza a székét, és odahajol az arcomhoz. Érzem a leheletét, alkohol és cigi keveredik citrommal. – Nézd, beláthatnád te is. Jobb lenne velem, mint a Tittivel! – irritálóan nevet, közben mutogat a szemben lévő ablakhoz, ahol Titti az asztalnál ülve elaludt. Megint megnyomom a telefonom. Észre sem vettem, hogy milyen gyorsan telik az idő, de még mindig semmi válasz.
– Ne haragudj, lehet, hogy félreértettél, én tényleg elmegyek aludni. – Amikor felállok az asztaltól, megtántorodom kicsit, hirtelen üt be minden, nyilall a homlokom, lassabb vagyok, mint általában. Valamit még mond nekem, de nem hallom. Pirosan világít az exit tábla, ahogy megyek felfelé. Segít észrevenni, hogy nem vagyok egyedül a lépcsőházban.
Két minituja között ér utol, megszorítja a karomat. Nem akarok megállni, és nagyon össze kell szednem magam, hogy kiszabaduljak a kezéből. Megpróbálom felgyorsítani a lépteimet, de nagyon nehéz mozogni. Csak egy pillanattal megyek előtte. Magyaráz valamit, nevetgél, én pedig nem tudom, hogy hova raktam a szobakulcsot. Az ajtóban állva kotorászok a táskámban, amikor utolér.
 – Ne csináld ezt. Te is tudod, hogy miért jöttél. Nem lesz rossz – a falnak dőlve nézi, ahogy keresgélek. – Még akár valami előnyöd is lehet belőle. Hallasz? – Ezt szinte kiáltja, aztán megint megfogja a karomat, és félreránt. Nekinyom a falnak, és megcsókolja a nyakam, megnyalja a fülem. Kiabálni kezdek, de nem hallja senki. Közben fogdos, és hiába üvöltök, a kezeimet végül nekicsapja a falnak. Felnyögök a fájdalomtól. – Az előbb mondtam, mit nem értettél? Mondtam, hogy nem lesz rossz.
Alkohol és cigi, izzadságszag keveredik. Nem bírom tovább visszatartani, elbőgöm magam. Ahogy tovább csókolgat és nyalogatja az arcom, hangosan számolok. Amikor hétnél járok, megüt. Teljes erőből. Kiesik pár pillanat. Vérzik az orrom vagy a szám, csak a vasas ízt érzem a számban. Mire magamhoz térek, már kutat a táskámban, a cuccaimat dobálja ki belőle. Megtalálja a szoba kulcsát. Elindulok az ellenkező irányba, de visszarángat, és próbál belökni az ajtón. A hajamat tépi, és hiába kapaszkodom az ajtófélbe, kicsúszik a kezemből, és csak a levegőt markolom. Ahogy elesek, még a földbe is beverem a fejem. Éppen beletörődöm az egészbe, amikor feltűnik, hogy már hárman vagyunk a szobában.
Tanár úr keresztben ül a csávó mellkasán, és addig veri az arcát, amíg elmosódnak a vonásai. Egy idő után nem mozog. Én csak ülök a fal mellett a szőnyegen, és bőgök. Huszonegy, huszonkettő. Hangosan zihálva kiabálom a számokat a térdeim között.
Megtörli az arcomat egy kis törülközővel, aztán a kezeit is, miközben a másik vért köhög. Gyakorlott mozdulatokkal, ismerősként mozog a helyen. Eközben a szőnyeg közepén a csávó elkezd köhögni, fuldoklik a saját vérétől.
Az ő hibája, mondja Tanár úr. Nem kellett volna ideküldenie. Elmegyünk innen, elvisz innen. Az egyetemről is. Nem kell többé az ilyen faszfejek miatt félnem. Ezt újra meg újra elismétli, még akkor is, amikor már az autóban ülünk, és hazafelé tartunk. Helyeselni sincs erőm. Ezerkilencszáznegyvennégynél befekszem az ágyamba. Én vagyok a kiskanál, ő mögöttem fekszik. Bőgni sem tudok, csak hang nélkül sírok, amíg ő halkan szuszog. Ott, Losoncon többen is éppen így érzik magukat. Tegnap Tanár úr felesége is így érezte magát, és holnap is éppen így fogja. Ahogy holnap már Bálint is így fog mellettem feküdni. 
 

Vissza a tetejére