(szino)líra – torzószótár


apaszt
 
gyermeki koromban sokat ücsörögtünk izgatottan az elnyűtt iskolaudvaron vagy a közeli erdő
szélén s közben hol kissé okosabban ám inkább hajmeresztő bután bőszen vitatkoztunk mi jön
majd a halál után amelynek képzete ugyan tőlünk még beláthatatlan távolságban lebegett noha
apjuknak párthűségből kapott fegyverével egymást gyakran meglőtték a gyerekek s temetésre
is járt az osztály melyeken a fegyelmezetlenségeken kívül is kitetszett valami rossz már mikor
elért átlátszó füleinkhez a zokogás és rögöknek borzongató kopogása de mély vízió ekkor sem
maradt utána legfeljebb a fejrészhez leszúrt igénytelen kereszt árvasága aztán másnap kezdtük
elölről mindenki mondta amit leginkább otthonról hozott a hiányt a nyomort a hemzsegő nagy
kukacokat elhagyott temetőkből a mohosodott köveket s ugrándozásokat a csontvázhalmokon
néha óvatosan a mennyországról is mesélt a hittanórát megjárt riadt kis fazon és bár a hitetlen
proletárok kiröhögték őket mégsem tudta senki hogy tovább nem sejtve idővel mindent apaszt
majd a továbbgondolás mikor a gyávaságtól netán az utódok miatt gyötör meg a végső indulat
 
 
apátia

 
mikor az emberre a tisztátalan évtizedek már jócskán rárakódnak s az elfáradt test nem enged
semmiféle kódnak amely terelgethetné még a számos öncsalást tovább mivel a relatívan mért
becsületben is egyre emésztőbbek a hosszú éjszakák s a lélek alkalmatlan beteges idealistának
látszani önmagát akkor is szigorúan mérve ha tágabb körökben a bűnnek kikerülhetetlen örök
örvényléséről hallani ám az ítélkezésre sehonnan soha fel nem hatalmazva noha a közösségek
műfajaiban minden szakma dúsan termi önjelöltjeit a kívánt érdeklődés a szellemiség mélyén
lassan akadozni kezd a gondolat még ép hisz nem azért meditáltál tanultan egy életen át hogy
ne próbáld megérteni e biológiában úgy ahogy felépített romlatlan anyag mit keres a billegető
lét peremén és  körülötted föl egészen az értelmezhetetlen kozmoszig mi is ez az egész epizód
amelyben meghökkentő módon olykor még a vénülő emberek is kacarásznak most akkor övék
a vég üdve vagy csak zsúfoltsága miatt háttal állnak az idegosztálynak ahelyett hogy vizenyős
nézésüknek a kontúrtalan időkbe süllyedve illenék várnia mint hatalmasodik bennük az apátia
 
 
apellál
 
az okos meggyőzés valamikor olyan egyszerűnek tűnt a napköziben magához hívatott minket
a hatalomtól régóta üldözött vastag töltőtollának aranyhegyére büszke öreg szabó bácsi hogy
letörölje rólunk az épp aktuális bűnt s néhány kis szerény öndicsekvő gesztusa után melyekkel
maga is olyanná vált mint egy kisdiák sokat megélt türelmes hangján a becsületre és a tisztán
tartandó illemhelyek fontosságára apellált akkor talán a renitenskedő túlkorosok is érzékeltek
valamit szavai mögött ha mást nem a magányt s a szeretet apró melegét főleg télidőben mikor
zavaros forradalom után az iskola pincéjében kevés volt a szén s üressé vált óráiban a kancsal
gépész rossz nyelvek szerint a hamar érett városperemi lányokkal fajtalankodott de nekünk is
tavaszodván a jólelkű beszédből kezdett megártani a sok kizúdultunk inkább a darabos udvari
salakra hol egymást megrugdosni hol a deformált labdát mégis gyakran eszembe jut ez a tiszta
állapot noha a lét változó dimenziói az asszociációkat alig hagyják ha feltolul a politikai pöcs
az emelvényre győzni ugyan mivel akar hogy alig lopott még s a közelítő télben nem lesz avar

Vissza a tetejére