Selyemfestés; Sintó; Kínai ima


SELYEMFESTÉS
 
Egy oszlophoz kötözött szerzetes könnyeiből
tócsa lett, lábujjait belemártva patkányt rajzolt
a földre, ami életre kelt, és elrágta köteleit.
Azóta fekete tussal papírra és selymekre festenek.
 
Fákkal, bokrokkal benőtt sziklaszirt,
félig párába burkolózva.
Magas hegyorom,
köd rejti, egy esőfelhő.
Sokféle szürkéből összeálló kép,
nedvesebb, szárazabb ecsetvonások,
vékonyabb, vastagabb foltok és pacák.
 
Fenyők a ködben,
hol eltűnnek, hol előtűnnek.
Az orrodban érzed a levegő hidegét.
Az üresen hagyott képmező
ugyanolyan fontos, mint az ábrázolt táj.
Megörökítik és újrateremtik a természetet.
 
 
SINTÓ
 
Egy szentély az erdő mélyén,
rizsszalmákon lógó cikcakkos papírszalagok.
A vízeséssel szemben egy sintó pap
minden reggel áldozatot mutat be
szaké és egy aranyvessző társaságában.
Egy életnagyságú, puszpángfából faragott,
anatómiailag pontos kabócát szorongat a kezében.
Az összetett szemek, a szárnyak erezete,
a potroh, a hangot képző izmok. 
Egy apró gallyba kapaszkodik,
a nyarat szimbolizálja,
amikor kirajzanak, úgy repülnek,
mintha tudnák, hogy már nem élnek soká. 
 
 
KÍNAI IMA
 
Egy szentély előtt térdeplő,
amfetaminfüggő kölyök
úgy imádkozik,
hogy nem látja a tűz körvonalát.
Nem érzi se a füstölők, se a rizspálinka,
se a gyümölcsök szagát.
Olajos szemmel bámul, kimerülten.
Átváltozásban reménykedik.
Reggel uszodában takarít.  
Egy könyv valóságától retteg,
amit egy hete angolul olvasott,
csak a képeit értette.

Vissza a tetejére