„Nekem a vers sors, játék, katarzis, döbbenet, falat kenyér” (Dienes Eszter költészetéről)

Költészetfelfogás és poétikai hagyomány Dienes Eszter (1949–2014) költészetében

 
E tanulmány középpontjában a nemrég elhunyt Dienes Eszter költészete áll. Elsőként pályájának rövid felvázolásával helyezzük el személyét és írásművészetét a kortárs magyar irodalom térképén, majd munkásságának témáiba és irányaiba pillantunk bele. Ezek után mikroértelmezéseken át közelebbről megvizsgáljuk, milyen költői hagyományba kapcsolódnak versei, illetve milyen, a költészetre és végső soron a művészetre magára vonatkozó megállapításokat tesznek. Végül megjelölünk néhány könnyen elérhető elsődleges forrást, szakirodalmat és digitális médiatartalmat, melyek lehetőséget adnak, hogy az érdeklődő elmélyülhessen Dienes poézisében. A tanulmányban a kötetcímek után zárójelben megadott oldalszámok (ha másképpen nem jelöljük) az elektronikus kiadásokra vonatkoznak.
 
1. Pályakép
Dienes Eszter 1949-ben született Kunhegyesen. Születésekor a Csörögi Eszter Virág Julianna nevet kapta, azonban később édesanyja vezetéknevét használta.
Szülei egyszerű emberek voltak (édesapja írástudatlan), székely, kun, szlovák felmenőkkel. Dienes Kunhegyesen végezte el az általános és a középiskolát. Színésznek készült, majd a sikertelen felvételi után a debreceni tanítóképzőben szerzett népművelő–könyvtáros diplomát. Ezután művelődésiház-vezetőként, népművelőként, majd könyvtárosként dolgozott Tiszabőn, Kunhegyesen, végül Törökszentmiklóson. Verseket írni súlyos magánéleti krízise, a válása közepette, huszonhat éves korában kezdett, 1975-ben. Első versei a Nők Lapjában, a Jászkunság és a Forrás folyóiratokban, antológiákban, majd a Mozgó Világban, a Parnasszusban, a Palócföldben és az Esőben jelentek meg.
Költővé érésének szenzitív időszakában ismerkedett meg Ladányi Mihállyal, a kor vagabund sztárköltőjével, s két éven át tartó, különös szerelmi és intellektuális kapcsolatuk a szakítás, sőt Ladányi halála után is inspirálóan hatott munkásságára. Dienes Ladányi hatására kezdett el a költészet technikai fogásaival foglalkozni, amikor megkapta tőle Hegedűs Gézának A költői mesterség című könyvét.
1980-ban Szecsei Tiborral kötött házassága, majd lánya születése biztonságot és nyugalmat hozott az életébe, bár egészségi állapota ekkor már romlani kezdett, s 1990-ben leszázalékolták. A hatvanadik születésnapján készült mélyinterjúban (Jenei Gyula: „Élve megmaradva, meghalni volna jó”, Eső, 2009/2) keresetlen őszinteséggel vall pszichikai és fizikai betegségeiről, gyógykezeléseiről. 2014 decemberében Szolnokon halt meg.
Első verseskötete 1995-ben jelent meg Szolnokon Mosolymaradék címmel a Jászkunság Füzetek sorozatban, Körmendi Lajos szerkesztésében. Második verseskötete öt év múltán, 2000-ben látott napvilágot Holdvirágzás címmel. Ezt a kötetet Miskolcon adta ki a Felsőmagyarország Kiadó, s szerkesztője, Serfőző Simon az előző kötet anyagából is válogatott az új versek mellé. Az ezek után megjelent könyvei nagyrészt a már megjelent szövegek újraközlései, s csupán kevés új verset tartalmaznak. A harmadik kötet 2002-ben a törökszentmiklósi Pro Bibliotheca Alapítvány és a Barbaricum Könyvműhely közös gondozásában, Körmendi válogatásában jött ki, s a Szerető, este. Versek Ladányi Mihálynak címet viselte. Negyedik, Kinél az ítélet? Válogatott és új versek című kötete a karcagi szobrász Györfi Sándor magánkiadásában, dr. Bartha Júlia szerkesztésében jelent meg. Utolsó kötetét egykori főiskolai diáktársa, Praznovszky Mihály irodalomtörténész gondozta, s Balatonfüred Város Önkormányzata adta ki Lélekállás-jelentés címmel 2012-ben.
Dienes költői pályájának alakulásában kezdetben, mint mestere és mentora, Körmendi Lajos játszott meghatározó szerepet. Megismertette a kortárs irodalmi élet szereplőivel, s később az általa szervezett, mára az ő nevét viselő berekfürdői írótáborral inspiráló műhelyt teremtett számára.
Annak ellenére, hogy Dienes kötetei kis kiadóknál és csekély példányszámú magánkiadásban jelentek meg, az országos irodalmi közeg egy része felfigyelt rá, számontartotta. Ezt mutatja, hogy Lator László ajánlására 1999-ben a Mozgó Világ jelentős pénzösszeggel járó nívódíjjal ismerte el költészetét, 2009-ben megyei Jubileumi Prima díjjal tüntették ki, a 2000-es évek elejétől pedig rendszeresen jelentek meg költészetéről elismerő hangú kritikák, tanulmányok.
 
2. Költészetének fő irányai, témái
Dienes költészetének fő témáit és irányait már az 1995-ös, a költői pálya első húsz évének verstermését bemutató Mosolymaradék című kötet körvonalazza. A könyv hetvennégy verse öt ciklusba rendezve jelenik meg (Örökös láz, Talpig nyárban, Látlelet, Dalok Ladányi Mihálynak, Lombszüret), s bennük a Dienes-költészet szinte minden motívuma felmerül valamiképp. A következő kötet, a Holdvirágzás (2000) két cikluscíme (Felborult bölcsőm; Utánad, kedves) azonban már kétségtelenül megjelöli a két legfontosabb témáját: a gyermekkort és a szerelmet.
A gyermekkori emlékek mellé Dienes verseiben csaknem mindig a szülőföld képei (Kunhegyes), az alföldi táj jellegzetes színei és „földszagú” levegője (Mrena Julianna kifejezése), a család elvesztésének és a szegénység megélésének keserű hangjai társulnak. Jól mutatja ezeket az összefonódó jelentésrétegeket a lírai én személyes sorsát a szülők elvesztésének tragédiájába beleszőve könnyeden-súlyosan megéneklő, Félálomban (Holdvirágzás, 3) című vers. Az adóniszi kólon (‒ ˅ ˅ ‒ ‒) lüktetésén alapuló, hat versszakos, szabálytalan rímkezelésű, azonos ismétlődéssel élő, keretes szerkezetű költeményben a cím tanúsága alapján egy álom képei jelennek meg: a lírai ént madárként ábrázolja, halott szüleit pedig a természet részévé válva: „Megvan az ágyunk, / megvan a szárnyam, / anyám meg fű lett / messzi határban. // Apám, ő harmat, / anyámon csillog, / elűzik számról / messze a szitkot.” A vers erős zeneisége felszabadultságot sugall, témájában azonban komor, és ugyanezt a kettősséget mutatja a vers szókincse is, lásd pl. az első és utolsó versszakot: „Felemel, elejt / hordoz az este, / sötét árnyékom / hull levelekre.” (A Mosolymaradék és a Kinél az ítélet? című kötetben a sötét jelző helyett vízszintes szerepel.) Szepes Erika Meggyfaágon ringó hold című tanulmányában, melynek címét Dienes Egy szerelem három arca (Holdvirágzás, 26) című verséből kölcsönzi, arra hívja fel a figyelmet, hogy ez a vers „mintha versmértékkel is felidézné Radnóti Bájolójának halálba ringató képeit”.
A Ladányi-szerelem lírai története a harmadik kötetben teljesedik ki (Szerető, este, 2002), hiszen ezt a könyvet teljes kizárólagossággal ennek a témának szenteli a költő. Ezek a versek természetesen nem a szerelem életrajzi igényű krónikájaként olvasandók, sokkal inkább annak lírai lenyomataként, s jóval túl is mutatnak azon a két éven, amit Ladányi és Dienes együtt töltöttek. Szepes Erika fentebb idézett tanulmányában úgy fogalmaz, hogy az övék „két nagy formátumú személyiség találkozása volt, amelyben Dienes tehetsége megújult, irányt kapott, megtermékenyült az általa igen nagyra becsült költőtől.” Szepes Erika arra is felhívja a figyelmet, hogy Dienes képalkotása őrzi a Ladányi-topika elemeit, de sajátos jelentéstartalmakkal gazdagítja és bővíti azokat. A Szerető, este című kötet darabjaiban igen széles regiszteren szólalnak meg a Ladányi-szerelem ihlette versek. Gyakran élnek az alulstilizáltság és a kakofemizmus (nyelvi durvaság) eszközeivel, s merítenek az argó szókincsből, másutt pedig nagyon is klasszikusan költőiek, néhol folklórszerűek a képek, a szövegek. A szerelmi ráolvasások, varázsénekek archaikus hangját halljuk például az elhagyott nő fájdalmát megéneklő, népdalszerű Cigány sorok (23) című versben: „Ki virágod voltam, / öröm, íz a szádban, / oldozz föl, érints meg, / ne maradjak gyászban! // Hogyha vissza nem jössz, / szemed másra zártad, / szíved gyökeréig / ásson le a bánat. // Kutyák nyalják véred, / csillagod lehulljon, / hegedűd zápuljon, / örömöd halkuljon. // Megvadult nyarakban / fogvacogva járkálj, / kappanként csukorodj / lotyók sarki nászán. // Szíved kívül hordjad, / hátadon a házad, / szádig érjen a tűz, / rozsda marja nyálad”. A Búcsúzóul (13) című versből pedig, mely a cím által keltett olvasói várakozásokkal ellentétben nem a kötet végén, hanem közepén foglal helyet (ezzel is mutatva mind a kronologikus, mind a pusztán referenciális olvasat lehetetlenségét), nem csupán a beletörődés rezignáltsága sugárzik, hanem a tiszta megbocsátásé: „Gondolok rád szerelemcsütörtökön, / lusta hétfőn. Szeleket küldök. Nyáron / fuvallatost, télen meleg délit, / kötök neked zoknikat, réklit / s küldök megértést, álomszabadságot, / fenyőillatot, vasalt, tiszta lepedőket…”.
Dienes költészetének tetemes részét teszik ki a Karádi Zsolt által depresszív alkotásokként meghatározott versek, melyek a személyes szenvedéstörténet egy-egy állomását transzponálják lírai matériává. Már az első, Mosolymaradék című kötet harmadik ciklusának címe és címadó verse is ezt előlegezi: „Pár nap múlva / sárgába hajlik lila / virága bárki / öt ujjának / de a dobhártyán örökre / kivirágzik a / csattanás” (Látlelet, 19). Az Egy apróhirdetés margójára (15) még csak a megtépázott, önbizalmában megrendült lírai szubjektumot mutatja, majd egyre nagyobb sebek tárulnak fel a szövegekben: a család elvesztése, az elsőszülött gyermek elszakítása, majd a kórházi, pszichiátriai kezelések, betegségek is a versek nyersanyagává válnak. Karádi Zsolt szerint „a Dienes-költészet a veszteség költészete. A fájdalomé, de nem az önsajnálaté”. A Kinél az ítélet? első ciklusába válogatott vers, a Roszka mama monológja az elmeosztályról (15) úgy hat, mint egy abszurd dráma részlete, s a Dienes-költészetre oly jellemző pátosztalanság és deretorizáltság (P. Nagy István kifejezésével) szervezi.
 
3. Költészetfelfogás és a magyar költészeti hagyomány Dienes költészetében
Jenei Gyula Dienes Eszterrel készült, fentebb idézett életútinterjújából arra derül fény, hogy a költő irodalmi kvalitásaira tanárai már középiskolás korában felfigyeltek. Verseket írni azonban csak felnőttként kezdett, s hogy költővé csiszolódott, azt a Ladányi Mihállyal való találkozás eredményének tekinti, kezdetben a szerelem és a költőtárs nyújtotta inspiráció feldolgozása, majd a tőlevaló testi és szellemi elszakadás élethosszig tartó programja által. Kevés megjelent nyilatkozatából és költészetére vonatkozó prózai írásából a magának utat törő, ösztönösen formálódó tehetség, a poeta natus útja rajzolódik ki. Holdvirágzás című kötetének fülszövegében a következőképpen vall költői indulásáról: „Édesapám írástudatlan kubikus volt, édesanyám takarítónő. Köszönöm nekik, hogy írástudó lettem. Verseket későn, huszonhét éves koromban kezdtem írni (…) Magányom az élet, a világ olyan összefüggéseit láttatta meg velem, melyekre régen nem figyeltem oda. És elkezdtem írni. Egyszer csak ott állt a papíron egy vers. Kicsit kótyagos volt, kicsit idétlen. Másnap igazítottam rajta, és ezt harmadnap is megtettem. Lett valamim, ami az enyém volt. Nekem a vers sors, játék, katarzis, döbbenet, falat kenyér. Verseket írok magamnak, másokért.”
            Olvasmányairól, példaképeiről és poétikai műveltségéről is mesél az előzőleg hivatkozott beszélgetésben: Radnótit, Adyt, Petőfit, József Attilát, Nagy Lászlót, Pilinszkyt, Weöres Sándort, Hervay Gizellát, Szilágyi Domokost, Szilágyi Ákost és Kányádit jelöli meg kedves magyar költőiként, a külföldiek közül pedig Apollinaire-t, Eliotot, Jeszenyint említi. A magyar költészet itt felidézett nagyjai valamiképp mind helyet kaptak a Dienes-életműben, s a hozzájuk kötődő versek gyakran tartalmaznak autopoétikus megállapításokat, valamint reflektálnak a költészetre. Ezért ezeken a szövegeken keresztül nemcsak Dienes költészetének hagyományba illeszkedése követhető nyomon, hanem művészetről vallott felfogásába is bepillantást nyerhetünk.
(József Attila) Arra, hogy Dienes képalkotására minden bizonnyal a legnagyobb hatást József Attila költészete tette, már több irodalomtörténész és kritikus is felfigyelt. Szepes Erika fentebb idézett nagy ívű tanulmányában Dienes több versében is kimutatja a József Attila-i hatást, így pl. a Debrecen vagy a Túl kevés című szövegekben. Összetettebb és több József Attila-i szöveggel is párbeszédbe lépő vers a Parafrázis (Kinél az ítélet?, 11), mely már címével az irodalmi szövegek sajátos, szövegközi létmódjára irányítja a befogadó figyelmét. A vers József Attila költészetéből származó közismert pretextusokat helyez új összefüggésekbe, s nemcsak átírja, hanem újjá is alkotja azokat: „Véres, meleg avarban sétál a láb – / ha belehalok sem adom alább. / Mert míg a balsors bennem elidőz, / se nem tigris, se nem őz – / ember vagyok, s hiába tiltják, / számig ér mindig a sírás. / Tócsában áll a két szemem, / vétkeznek ellenem, vétkezem, / ölök vagy engem ölnek. // Földre köptem, itt vagyok, / néz le reám az Isten, / lyukas ingem átragyog, / hittem, amit hittem.” József Attila költészetének emblematikus darabjai, mint a Nagyon fáj és a Kész a leltár című, valamint a Ki-be ugrál…, a Csak az olvassa… és a Talán eltűnök hirtelen… kezdetű versek sorait, jellegzetes kifejezéseit halljuk a Parafrázisban. A vers utolsó négy sora népdalokat idéz, s Dienes költészetén belül kapcsolódik a Nagy Lászlónak (Kinél az ítélet?, 49) című vershez, melyben a következőket olvassuk: „földre köptem itt vagyok / ördög hozott engem, / lyukas ingen átragyog / szívemen az Isten.”
Dienes költészetében van egy csokornyi vers, melyeket a költő nagy példaképeinek ajánlott. Ilyen a József Attila-centenáriumra írott Kettőnk dolgai című verse is, mely elsőként folyóiratban (Eső, 2005/4, 3–5), majd 2009-ben a Kinél az ítélet?-ben (50–52) jelent meg, s melyet a költő a József Attilának szeretettel alcímmel látott el. Ebben a nagy lélegzetű, felépítésében József Attila Eszméletét, motivikájában a Külvárosi éj és A város peremén című nagyverseket idéző, tizennégy számozott részből álló költeményben a lírai szubjektum feltárja egészen bensőséges kapcsolatát a szeretve tisztelt költőelőddel: „8. / Nem vágyam visz, nem akarat, / szeretnék még egy-két nyarat. / Ölemben összegyűjtött verseid, / mellemen medáliák. Ez persze vicc. // 9. / Tudod, Attila, / van költő, aki magyarázza az életet, / s van, aki értelmet ad neki.” És: „13. / Tudod, én nagyon szerettem Apámat, / de téged a te Apádtól messze vitt a bánat. / Voltál lelenc, árva kisgyerek – / sajnáltalak és nagyon hittelek. / Testvérem vagy, hatalmas bátyám; / állsz a város peremén, és vársz rám. // 14. / Külvárosi éjszakák, kutyaguanó, / élve megmaradva meghalni volna jó.”
Dienes személyes szenvedéstörténetének egy megrázó stációját rajzolja meg a szintén József Attila hangját idéző Nélküled (Holdvirágzás, 19) című vers, melynek eredeti megjelenésekor a költő (tőle szokatlan módon) megjelöli a keletkezés helyét és idejét is: Karcag, Pszichiátria, 1986. A Szerető, este című kötetben is szerepel egy Nélküled és egy Nélküle című vers (Szepes Erika tanulmánya mindkettőt számontartja), de egyik sem azonos ezzel a költeménnyel. Jól látható tehát, hogy a Dienes-költészet egyik tétje, központi kérdése a hiányok feldolgozása. Egy Dienes Eszterről szóló beszélgetésen Kontos Mária, egykori munkatársa idézte fel a költő gondolatát, mely szerint „boldogan nem lehet verset írni”. A Nélküled című vers pedig nem csupán a boldogtalanság, hanem a mély, végtelen reménytelenség verse. A négy rövid, számozott részből álló költemény már a kezdetén a megtört, halálfélelmet átélő lírai énről tudósít, aki az este ölelésében remél menedékre lelni: „Levél vagy, súgom az estének, / szállj le rám, tudom, szeretnélek. / Tied az ágam, hasadt törzsem, / ölelj át engem, mert megölnek.” S a versben ezek után is sorjáznak a zuhanásra, mélységre utaló kifejezések, szóképek: „Nagy kráter az éjszaka, / belezuhansz és hullsz haza.” Vagy: „Most megadom a mélység adatait / a reménytelenség fokán, / hol nyitott szemembe köptek”. A harminckét soros vers közepén áll a vers címadó szava, csupa elmúlással, romlással kapcsolatos, érzékletes képbe szőve: „Nem hitték, hogy ennyire szeretlek, / s nélküled belep a gaz, / elsárgul a nyárfa, / lepattogzik a kertek tűzzománca, / számról a szerelem.” S ennek a „reménytelenség fokán” íródott versnek mintha párdarabja, válaszverse lenne a Kinél az ítélet? utolsó, mindössze négysoros verse, a Tudósítás. Ez a karakteres zeneiségű, majdnem teljesen szabályos ritmusú vers a költészetben látja az élet esélyét, a boldogság lehetőségét: „Tudom, hogy sorsom / kőkemény, / tudom, remény a / költemény.” Az alapvetően pozitív kicsengésű vers a semleges krétikus verslábbal leírható ritmikai azonosságuk (‒ ˅ ‒ ), hangzásbéli hasonlóságuk és rímpozícióba állításuk által teremt kapcsolatot a kőkemény és a költemény szavak között, ezzel kissé árnyalva a vers optimista zárlatát. Abban a gesztusban azonban, hogy a kötet ezzel a szöveggel zárul, talán nemcsak a szerkesztői szándék, hanem a költő jövőbe vetett bizalma és tervei is megmutatkoznak. Erre utal Rékasy Ildikó, a barát írása is (Levél Eszternek, Eső 2015/1, 75), melyben költőtársa halála előtti telefonbeszélgetésükre visszaemlékezve arról ír, milyen bizakodó hangulatban tervezgette Dienes költészetének megújítását 2014 novemberében.
(Petőfi Sándor) A Dienes Eszter költészetében kimutatható másik legnagyobb hatás bizonyára Petőfi Sándoré lenne, bár talán nem annyira a képalkotás, mint a témaválasztás és a költői szókincs terén. A Holdvirágzás kötet Egy estém otthon – P. Sándornak (11) című verse Petőfi azonos című versével lép párbeszédbe. A lírai szubjektum ebben a versben a mindennapos esti rutin (fürdés, ágyazás) díszletei között a szabadság éjszakájáról és az elmúlásról gondolkodik: „Jöjj el, / szabadság éjszakája! / S elhullt testemen ki-bejárva / hajnalig / lakmároznak az angyalok.”
 Szintén Petőfit idézi a Barguzini versek – Júliának (Kinél az ítélet?, 56) című költemény, itt azonban a lírai beszélő egyértelműen azonosítható: Petőfi maga. Ismeretes, hogy az elmúlt évtizedekben ismét fellángolt az az elmélet, mely szerint Petőfi nem esett el a segesvári ütközetben, ahogyan azt az azóta eltelt százötven évben gondoltuk, hanem tovább élt a mai Oroszország területén. Sokan ennek bizonyítékát látták azokban a napvilágra került, Petőfinek tulajdonított orosz nyelvű szövegekben, melyeknek hitelességét irodalomtörténészek vizsgáltak. Ezeket a szövegeket barguzini versek összefoglaló néven ismerjük, s ezekhez kapcsolódik Dienes verse is. Petőfi itt a szibériai száműzetésből szólítja meg otthon maradt hitvesét: „Oh, Júliám! Mostanra már halvány asszonyom! / Rabságom fagyott erdeiből hozzád imádkozom. / Élsz-e még? Élek-e még zúzmarás erdők, / nyírfák, tigrisek, fagyhalál között? / Mind, ami szívemben volt, messze költözött. // Dalos kicsiny pacsirtám, asszony-feleségem, / magányos csillag dermedt életem egén – / emléked a Hold, sorsom éjjelén.”
Petőfi emblematikus versét, A XIX. század költőit a költőt váteszként definiáló, azaz közösségi felelősségét hirdető költészet prototípusaként tartjuk számon. Dienes Azért a szent fát… (Holdvirágzás, 20) című indulatos négysorosa ennek a versnek az első versszakára reagál: „Üzenem a szarrágó szórágóknak: / kalitkás madár ne álljon rigónak. / Felborzolt kakadu mezős pacsirtának, / ne írjon másnak, aki csak magának!” Nem társul azonban ez a gondolat aktív közéleti szerepvállalással, s nem is válik a Dienes-költészet központi kérdésévé.
„Verseket kéne írnom, / nem haditudósításokat. / Nyílnak a völgyben / Szent Mihály útján suhant / de / Négy nap dörgött az ágyú / s egy kacagó szél suhan” – szól Dienes Istenem! (Kinél az ítélet?, 84) című rövid verse. A szöveg önellentmondással indul, hiszen a vers éppen keletkezik, amikor haditudósításként definiálja önmagát, majd a magyar költészet két híres őszversének karakterisztikus szókapcsolataival folytatódik (Petőfi Sándor: Szeptember végén és Ady Endre: Párisban járt az Ősz). A vers első négy sorát és utolsó két sorát egymástól a de ellentétes kötőszó választja el, mutatva a jellegzetes, Dienes-féle ellentétekre épülő és csattanóra kifutó konstrukciót. A versben valamiképp önirónia is rejlik, hiszen a lírai alany Petőfi és Ady sorait igazi versként, míg a sajátjait csak haditudósításként érzékeli.
(Ady Endre) A hatvanadik születésnapján készült, fentebb idézett interjúban a beszélgetőtárs kedves költőkre és fontos versekre vonatkozó kérdésére Dienes csak Ady Endrétől jelölt meg konkrét szövegeket (szerelmes versei, A föl-földobott kő, Imádság háború után), a többi, számára jelentős költőnek csak a nevét említette. Nem véletlen tehát, hogy Ady költészetének harcos-szenvedélyes aspektusa és képei olyan gyakran köszönnek vissza a Dienes-életműben. A fentebb már idézett Istenem! című vers mellé ide kívánkozik a Harc poetika című szöveg is, mely egyszerre idézi fel Ady Páris, az én Bakonyom és Dózsa György unokája című verseit, valamint Sziveri János Próféciák című költeményét is. A vers a Kinél az ítélet? című válogatás második szövege, s címe jól felismerhetően az ars poetica terminus technicusát írja felül, méghozzá az Adyra is oly jellemző, s Dienes által is bensővé tett harc szóval, mely hangalakjával mégiscsak felidézi az eredeti ars (lat. művészet jelentésű) szót. A költemény első versszaka explicit költői hitvallás: „Én azokról írok verseket, / kik nem olvasnak engem, / mert ködlő hajnaltól / jajgató estig / nyakig állnak az anyaföldben, / állnak napestig.”
Az eredetileg a Szerető, este című kötetben megjelent négysoros, az Elbocsátó (13) csupán az előkép, Ady Elbocsátó szép üzenetének kissé felsőbbrendű attitűdjét veszi magára: „Mert nyomodban / szaglász az alkonyat, / megengedem, / hogy tőlem elmaradj.” Ezzel szemben a Pipacs és katáng című versbe (Holdvirágzás, 30) szervesen szövődnek Ady A magyar Ugaron és Juhász Gyula Nyár című verseinek beszédes képei is: „Téged a fű, dudva, moha, / nem nő be soha, soha. / Lobog majd rajtad pipacs, / kékellik katáng, / nyugodalmat leltél, / »kedvesebb hazát«.” Ez utóbbi sor pedig idézet a költő- és élettárs Ladányi Mihály Kedvesebb hazát című szonettjéből.
(További hatások) Dienes Eszter Radnótival egy napon született, pontosan a költőelőd után negyven évvel, s ezt valamiféle szellemi rokonságként élte meg. Neki állít emléket a Csillag-soron – R. M. emlékére (Kinél az ítélet?, 58) című vers: „Suhog az ősz / már mindig csak feletted, / a Holdat elvonszolják / s boltot nyit szemedben / a kiárusított ég, / szilva felejti hamvát. / Két szemed partja közt / felvonulnak a hangyák. / Bejárják koponyád hegyét, / savval maratják két szemed, / hazát termő férfikor, / elveszett ékezet. / Jönnek hegyről a pásztorok – / csillag-soron már ősz morog. / És kevés vigasz: kétfelől / súgnak a szavak: voltál öröklött menedék! / Két szemed partja közt / dominózik a sötét, / suhog az ősz.”
Pilinszky Jánosnak dedikálta a Tudom (Kinél az ítélet?, 35) című verset, de az legalább annyira emlékezteti az olvasót Juhász Gyula Tiszai csönd című versének központi metaforájára, mint Pilinszky kristálytiszta költészetére: „Tudom, hiába fon körém / védőhálót az alkony, / a halál gyilkos angyala / felismeri az arcom.” Weöres Sándor (akinek költészetéről Dienes egyébként a legnagyobb tisztelet hangján beszélt) egy gyermekmondókához hasonló, kis csúfolódó versben kap szerepet: „Fut, robog a kicsi kocsi, / rajta ül a Weöres Sanyi. / Dánom, bánom, / nem akartam rosszat írni / csak kigyütt a számon.” (Dánom, bánom. Holdvirágzás, 15)
 
Dienes Eszter 1975-ben kezdődött és 2014-ben (halálával) lezárult költői pályája alatt öt verseskötetet alkotott. Hátrahagyott kéziratainak rendezése, műveinek teljes, kritikai igényű kiadása és irodalomtörténeti feldolgozása még várat magára. Műveinek digitalizálását a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár megkezdte. Művészetéről számos méltányló kritika és tanulmány látott napvilágot, emlékét Törökszentmiklóson olvasóudvar őrzi.
 
4. Internetes források, ajánlott médiatartalmak és a témában tovább vezető szakirodalom
I. Dienes Eszter első három kötetének elektronikus kiadása a Verseghy Ferenc Elektronikus Könyvtár adatbázisában: Mosolymaradék (1995): http://portal.vfmk.hu/07_00000094; Holdvirágzás (2000): http://portal.vfmk.hu/07_00000095; Szerető, este. Versek Ladányi Mihálynak (2002): http://portal.vfmk.hu/07_00000130.
II. Tanulmányok, kritikák (időrendben):
P. Nagy István: A költészet esélye, Eső, 2001/1: http://www.esolap.hu/archive/11/255.html.
Szepes Erika: Meggyfaágon ringó hold, Eső, 2003/1: http://www.esolap.hu/archive/18/481.html.
Eső, 2009/2, Dienes Eszter 60: http://www.esolap.hu/archive/44.html.
Különösen:
Válogatás Dienes Eszter verseiből
Jenei Gyula: „Élve megmaradva, meghalni volna jó” (Boldog, szomorú beszélgetés Dienes Eszterrel)
Mrena Julianna: Kiló félbarna. Dienes Eszter verseiről
Karádi Zsolt: Megrendítő tapasztalatok lírája (Dienes Eszter: Lélekállás-jelentés), Eső, 2012/3: http://www.esolap.hu/archive/57/1338.html.
Eső, 2015/1, Dienes-emlékszám: http://www.esolap.hu/archive/68.html.
Visszaemlékezések, búcsúzások, kéziratok.
III. Médiatartalmak:
Megzenésített versek a CarPEDIGnem zenekar előadásában 2018 januárjából:
Emlék: https://www.youtube.com/watch?v=I3X-bMHwjQw,
Tenger: https://www.youtube.com/watch?v=aMb98o1zd3k.
A Dienes Eszter Olvasóudvar avatása a törökszentmiklósi Ipolyi Arnold Kulturális Központban (a törökszentmiklósi T1 televízió Publikum Kulturális Magazinjának 2016.10.14-i felvétele): https://www.youtube.com/watch?v=-XKDsgaBPdg.
4:34-11:37 Dienes Eszter alakját (részben még kiadatlan) önéletírás-részleteiből megidézi Medgyessy Klára, az IAKK igazgatója.
23:30-46:28 Kontos Mária, az egykori kolléga és barát emlékszik Dienes Eszterre, megjelent köteteinek kronológiáját követve.

Vissza a tetejére