Dédi; Empátia; Valaki utólag mindig sír; A Novák piaci sárga korlát


Dédi
 
Szőlőkacsok karcoltak arcára ráncokat,
futott felém az udvaron.
Rossz lábával botlott, sietett.
Kint álltam rozzant kapuja előtt,
amit még a sárfoltos borjú is
be tudott lökni homlokával.
 
A nap a kerti kútba vagy mögé esett,
a kapu egy tél alatt térdemig kopott.
 
A fák őriznek még egy-egy hajszálat,
az eresz alatti üres fecskefészek is.
Egyszer még láttam kisimult arcát
a nyári konyha ablaküvegén,
háborúk nyoma nélkül,
szótlan, jégvirágmagyarságban.
 
Ahogy a szőlő elfagyott, a dédunokák fényképeit
valaki leakasztotta a konyha faláról.
 
 
Empátia
 
Békákat nyúz a kiscsoport,
ha kirándulni megy délután.
Máskor udvaron talált
pókokból láblevest készít
a leendő anyasereg.
Olyankor a bokor félsötétjében
leendő férfikezek játszanak egymással.
 
Hazaindul a katicacsoport;
fogolyként huszonnégy
gyerekbörtönben benti
macskákat dobálhatnak plafonig.
 
Öt macskát gyilkolt meg korábban
Anna, szeptemberben harmadikba megy.
Naplójába kis versikét ír
beragasztott, puha csomók mellé:
 
Hazaúton egy gatyátlan
férfi megfogta a vállam.
Otthon anyám
azt kérdezte:
Mekkora volt neki?
És nevetett.
 
 
Valaki utólag mindig sír
 
Csendespihenők tábori ágyain
cukros teától éber gyerekszemek.
A mellkasokon szelíd állatok, lerágott körmök.
Elcsitított tányérharcok színes papírba gyűrt
zajos képei az átütő napfény sárga vásznain.
Otthonról hozott álomadagok, halk nyüszítések.
Hegyes fakerítés, átforrósodott fémcsúszdák
csúfolódó érchangjai.
 
Apák szeplőtlen újjászületése.
Férjeiket szoptató anyák,
fehér anyagból izmos végtagok.
 
Elkötött szájú, éhes gumikígyó az ágy alatti porban.
Elveszett macska közelítő rémképei,
alom alá kotort kóbor szemrehányás.
A család elé kiköpött vitamin,
olvadó háromszög szétesett végtagjai.
 
Sarokba dobott arany virgácsok ágai,
elfelejtett gyerekhónapok a játszótéren,
ragadnak, mint a napon hagyott fagyi,
amiért valaki utólag mindig sír.
 
 
A Novák piaci sárga korlát
 
a Novák piac mellett laktunk
apám festette újra
a piac kopottsárga
korlátait télen
 
amit ott vettünk soha
nem volt jó ránk hiába
próbáltuk fel előtte
a szegénység volt az
ami nem passzolt sosem
meg az ajtó alatt bekúszó
sörszagú félelem
 
fogmosás közben
a festék szagától félek
rettegek a sárga butulástól
hogy majd elfogadom
én is valóságnak
hogy háromszor kell
festeni
azt a kibaszott csövet
hogy fedje a festék
 
olvasás közben felülvizsgálom
ellenőrzöm a befogadottakat
igyekszem nem mindent
Istennel magyarázni
 
hátha több lesz az anyatejjel
magamba szívott lehetőség

Vissza a tetejére