Közepes tűz


Tibi, a tűzkirály nagyjából elégedett volt a sorsa alakulásával. Vagy inkább: nem volt elégedetlen. Reggelenként lustálkodhatott, ameddig akart, csak akkor kényszerült vekkerre ébredni, ha teniszezni ment, egyre ritkábban. A partnerek közül ketten még dolgoztak, miattuk jártak nyolcra a pályára – ha ugyan össze tudták szervezni a négyest. Munkája kevés adódott, még a magyar filmekhez is szívesebben hozattak a rendezők pirotechnikust külföldről, a megbízható magyar szakemberek parlagon hevertek, nemcsak a pirotechnikusok, hanem a többi specialista is, az ajtó- és ablaktörők, a fegyveresek, az autósok, az eső-, vihar- és hócsinálók satöbbi. Sok trükk kell a mozgóképgyártásban. Sajnos, egyre inkább számítógépeken készítik ezeket, informatikusok, akiknek nincs szükségük arra, hogy ténylegesen megcsinálják a robbanást, a jégesőt, a karambolt, az épület összeomlását.
Tibi, a tűzkirály megtanulhatta volna a komputer használatát a külföldi szakértőktől, akikkel együtt dolgozhatott, többen fölajánlották segítségüket, elsősorban egy szolgálatkész német tökmag, Richard Langner, az ő ujjai olyan sebesen zongoráztak a billentyűzeten, hogy Tibi úgy érezte, csak a sziluettjüket látja. Gőgösen visszautasította, abban bízva, hogy igazi tűzre azért mindig szükség lesz, s akkor nyilván őt szerződtetik, nem véletlenül hívják tűzkirálynak. Az igazat megvallva elsősorban csak ő hívta magát így, s mindent elkövetett, hogy a gyártásvezetők által használt s kézzel írt telefonkönyvben ekként szerepeljen: Tűzkirály (Tibi). A vezetéknevét senki nem tudta filmes berkekben. Specialitása – autó vagy ház robbanás utáni lángba borulása – utánozhatatlannak bizonyult, egészen a számítógépkorszak beköszöntéig.
Tibi, a tűzkirály ma korán kelt, fél kilencre várták a Korda Stúdióba a néhai Mafilm Róna utcai telepén, mely az ő fejében változatlanul Lumumba utcai filmgyár volt. Egy hozzá hasonlóan a divatból és a megbízatásokból jószerivel kiszorult felvételvezető, Gyuri bácsi várta. Tibikém, tévésorozat egyik epizódjához kéne közepes tűz, a többit majd élőszóban elmondja a diktátor! – a rendezőket emlegették így. Hát jó, gondolta ő, s mindent megtett, hogy pontosan érkezzen. Az útvonaltervező program használatát már elmagyarázta neki a lánya. Rátett tíz tartalék percet a szoftver kalkulálta időtartamra. Amióta a városon kívül élt, egyre nehezedett a bejutás a Budaörsi úton. Veszik a családok a második, harmadik kocsit, mintha ingyen adnák. Szemerkélt az eső, és a városba vezető autósztráda mind a négy sávja bedugult. Tibi nem tudhatta, hogy beljebb két koccanás is lezárt belőlük kettőt, az egyiknél a kihívott rendőrök intézkedtek, a másiknál a két vezető vívott ökölpárbajt, az arra haladók némelyike úgy biztatta őket, mintha ringben küzdenének. Mindezt ő nem látta, mert a két lehetséges menekülő útvonal egyikén kihajtott a káoszból. Kerülhet az ember jobbra, ez a hosszabb, vagy balra, ez a viszontagságosabb, mert dimbre föl, dombról le kell kanyarogni.
Tibi, a tűzkirály tapasztalta többször, hogy amikor a sztrádán torlódás van, nemcsak őneki jut eszébe, hogy más megoldást keressen, így a menekülőutakon is csak lépésben haladhat. Hiába, nyughatatlan lelkialkata nem bírta a vánszorgást. Gyakran eszébe jutott a híres Fellini-film kezdő jelenetsora, amelyben Marcello Mastroianni a dugóban kimászik a kocsijából, s az autósor tetején szalad előre. Persze ki meri ezt megtenni a való életben? A másik visszatérő képzelgése: viharvert Volkswagen kombija varázsütésre – gombnyomásra? – helikopterré alakul, és röpülhet tovább a bedugult város fölött. Remélhetőleg egyedül, tételezzük föl, hogy senki másnak nincs erre képes járműve. Általában is szerette, ha valamit csak ő tud. Egy hosszabb veszteglés után előrelendültek az útját blokkoló autók, s lépésben bár, de haladhatott előre. Sóhajtozott, mert a tizennegyedik kerület még igen messze volt.  Életében először tette föl magának a kérdést, hogy vajon a Zugló névnek mi az eredete vagy magyarázata. Esetleg a zug? A Lumumba utca környéke sosem emlékeztetett csöndes zugra. Amióta az egyik kereskedelmi tévé beköltözött, már parkolóhelyet se talál az ember a főbejárat környékén.
Tibi, a tűzkirály igyekezett lendületet venni a keskeny s meredek utca alján, amelynek közepén télen mindig elakadt egy-egy tapasztalatlan autós, és araszonként csúszott visszafelé, megakasztva az őt követőket, néha neki is hátrálva a mögötte lévőnek. Az az álnok emelkedő lentről nem mutatta, milyen kegyetlen a dőlésfoka, kisebb teljesítményű kocsik csak egyesben mászhatják meg. Ráadásul az utóbbi időkben bal oldalon egybefüggő a parkoló járművek sora, így ha szembejött valaki, nehéz volt félrehúzódni. A bevált gyakorlat szerint a fölfelé igyekvők egy-egy kapubejárat öblébe bújva várták ki a föntről érkezőket. Akik, ha tehették, elengedték őket, kölcsönösségi alapon, hiszen legközelebb ők érkeznek majd alulról. Általában sokkal kevesebben jöttek fentről, a többség a város felé igyekezett. Tibinek sose volt problémája itt. Most azonban sokan húztak le, várni kellett. Az előtte lévő, vadonatújnak látszó fekete városi terepjáró végre nekilódult, s nagy sebességgel tört fölfelé, ő meg utána. A Volkswagen kombi nem tudta tartani a tempót, már régen látott szervizt, a hengerek ziháltak, a karosszéria rugói nyikorogtak. Föntről megindult egy vérvörös kocsi, de a fekete vezetője biztosra vette, hogy lassítani fog, így gázt adott. Tibi követte a példáját, s amikor a vérvörös autó – ugyancsak városi terepjáró, talán KIA – már nagyon közel ért, a fekete ügyesen jobbra lódult, ott egy kis hely maradt a parkolók közt, s akadálytalanul elhajtott. Mire viszont a Volkswagen követhette volna, a KIA elállta az utat. Vészfékezés – a baleset elmaradt. Hát ez hülye, gondolta Tibi, s biztosra vette, hogy a tagbaszakadt, harminc körüli férfi csak szórakozik, s mindjárt tolat egy csöppet. De nem. Ültek mind a ketten a kormány mögött néhány másodpercig. A férfi mellől az anyósülésről egy alsó tagozatos kisfiú nézett rá, mosolyát Tibi kajánnak látta.
Tibi, a tűzkirály sóhajtozott, behúzta a kéziféket, kiszállt, odalépett a tagbaszakadt pasashoz – már látta, a feje kopasz, a bőre vörös –, és nagyon udvariasan, szinte alázatosan így szólt: Kérem szépen, legyen szíves tolatni másfél métert, hogy… szóval… – a mondatot nem sikerült befejeznie, a férfi rávakkantott, termetéhez képest meglepően magas hangon: Mér, a te verdádba nincs rügverc? De, van… csakhogy nekem legalább húszméternyit kéne farolnom, míg önnek csak egy kicsit, icipicit. Na és? – a férfi győztesen vigyorgott, s újra: Verdádba nincs rügverc? Tibi a kisfiúra pillantott, mintha tőle várna erősítést, hirtelen megértette annak arckifejezéséből, hogy nem először figyelheti, amint az apja hatalmat fitogtat a közlekedésben, valószínűleg sehol másutt nincs rá módja. Ami azt illeti, neked sincs, te mégse fitogtatsz soha sehol, mert… hm, még gondolkodnod kell azon, hogy miért. De nem most, mert ha sokat szarakodsz, a végén elkésel Gyuri bácsitól, aki pedig (mint a gyártás- és felvételvezetők többsége) háklis a pontosságra. Nem bírta abbahagyni a sóhajtozást. Látta, alulról mindjárt odaér mögé egy mikrobusz, hamarosan beleszorulnak a kínos helyzetbe, s már nem lesz kiút. Visszaült a kocsijába.
 
*
 
Változatok
 
1. Tibi, a tűzkirály bedobja a lovak közé a gyeplőt, történjék, aminek történnie kell, legyen meg az akarata annak a dagadt kopasznak, egye meg, amit főzött, én bekapcsolom a rádiót, a Kossuthon az örökbefogadás nehézségeit taglalja valami szakértő, a bennfentesek gurgulázásával, Tibi átkapcsol a Petőfire, ahol ezt énekli egy bárdolatlan hang: „Nehéz a sorsa annak, aki nem lép, amikor kell”, ujjai a zene ritmusára dobolnak a kopott műbőr kormányvédőn, mögötte már szakaszosan dudál a mikrobusz meg két Suzuki meg egy kisteherautó, a vérvörös városi terepjáró mögé is fölzárkózott három-négy kocsi, azok is tülkölnek, Tibi ingatja fejét a zenére, s mindkét fülébe tapaszt egy-egy mutatóujjat, végül behunyja a szemét, s figyeli a piros karikák ugrálását a belső alkonyi csillogásban –
 
2. Tibi, a tűzkirály újra kiszáll, érvelni kezd annak a primitív baromnak, először kézenfekvő észokokra hivatkozik, máris forgalmi akadályt képezünk, mi értelme, hogy egyikünk se folytathatja útját, gondolom, ön iskolába viszi a fiát, én pedig tűzszerész vagyok, fontos munkát kaptam, ha nem érek oda időre, elvesztem a megbízatást, tanúsítsunk megértést egymás iránt, mindketten emberek vagyunk, sőt szülők, nekem is van fiam, noha ő már felnőtt, van unokám is, akkorka, mint az ön gyereke, hát kérem, legyen tekintettel erre, és segítsen, hogy kiszabadulhassunk a helyzet fogságából, szóval, tisztelettel kérem, tolasson másfél métert a kedvemért, a kedvünkért, az összes várakozóért, tegye meg, amíg lehet s szabad, mert mindjárt ön mögé is befutnak autók, akkor végzetesen beszorulunk, ki tudja, mennyi időre –
 
3. Tibi, a tűzkirály mobiltelefonján hívja a 112-t, kéri a kerületi rendőrőrsöt, s a kásás női hangnak a lehető legrövidebben elmagyarázza a helyzetet, kérem, itt pillanatokon belül akkora dugó lesz, hogy megbénul az egész kerület közlekedése, jó, ha szó szerint vesszük a KRESZ szabályait, akkor a szembejövőnek van előnye, az én sávom fogyott el, igazából nem szép, hogy ez a sok kocsi itt parkol, miattuk nem férünk el ketten egymás mellett, persze, tábla nem tiltja itt a megállást, de azért a józan ész azt diktálná, hogy ne szűkíthessék egysávosra az utat, talán ki is tehetnék a parkolni tilost, belátom, soká tarthat, mire ideér a legközelebbi járőrkocsi, talán küldhetnének egy helikoptert, nem is tudom, ez szükséghelyzet, oké, mondom az adataimat –
 
4. Tibi, a tűzkirály megragadja azt az utolsó előtti pillanatot, amikor a tűzvörös terepjáró mögé még nem érkezett más gépjármű, emelt hangon megfenyegeti a dagadtat, hogy ha nem takarodik el az útjából, de rögtön, ő bizony habozás nélkül nekihajt, nem félti a saját kocsiját, tizennégy éves!, hirtelen tegezésre vált: Igen, van benne rükverc, de egyes is, csak figyelj!, visszaül, indítózik, gázt ad, a lökhárítók nevükhöz méltón valamelyest hárítják a lököt, de azért csörr, biztosan elgörbülnek valamennyire, Tibit ez nem érdekli, hátrább tolja a terepjárót, élvezettel nézi mind a felnőtt, mind a gyerek kerekre tágult szemét és száját, majd gyors kormánymozdulattal jobbra kilő, és otthagyja őket a francba –
 
5. Tibi, a tűzkirály vállat von, bekapcsolja a vészvillogót, a nyitott ablakon át int a mögötte összegyűlteknek, és nagyon lassan hátrálni kezd, amennyire amazok engedik, hosszú percekig tart, mire elérné az első beszögellést, csakhogy azt már elfoglalta egy szemfüles autó a négyből, amelyek vele együtt kénytelenek farolni, ugyanígy jár még három menekülőhellyel, s addigra a lejtős utca tövébe ér, ahová éppen ekkor kanyarodik be nagy lendülettel a járőrkocsi, szirénázva és kéken villogva, valaki mégis kihívta őket?, nincs ideje ezen töprengeni, mert megafonon rászólnak, iszonyú hangerővel: HÚZÓDJON FÉLRE! HÚZÓDJON FÉLRE!, ezt ismételgetik, sírós válasza – De hová, az istenért, hová, hogyan?! – senkihez se jut el, ekkor észbe kap, egyesbe teszi a váltót, s indul fölfelé padlógázzal, kéjesen szemléli, amint kiderül, hogy a hatóság láttán persze a dagadt idióta vérvörös városi terepjáróján is működik a rükverc, nagy sebességgel jutnak az utca tetejére, ahol a rendőrök jobbra el, ő pedig elégedetten folytatja útját előre, a város központja felé –
 
6. Tibi, a tűzkirály nem akar szamár lenni, aki szenved, inkább okos, aki enged, amint észreveszi, hogy lentről egy mikrobusz közeleg, visszaül, lendületesen tolatni kezd, reméli, hogy a mikrobusz vezetője – márkatárs, mert az is Volkswagen – látja, mi történik, és lassít, ebben nem is kell csalódnia, csodák csudája, fölösleges, hogy a legközelebbi beugróig kínlódja magát, baloldalt mögötte föltárul egy társasház önműködő dupla vaskapuja, kihajt egy Skoda, lefelé indul, most a mikrobusz lesz gondban, de az nem az én bajom, gondolja Tibi, s befarol abba az udvarba, hogy utat engedjen a puffadt idiótának, megvárja, amíg elhalad, sőt utána még két másik autó, aztán óvatosan indulna vissza az utcára, ámde addigra az automata kapu bezárul, fehér függőleges rúdjain megcsillan a felhők mögül előbukkanó nap fénye, szűzanyám, rabságba estem, most mi lesz? – ki kell kászálódni, becsöngetni valamelyik lakóhoz, hogy engedjen szabadon, reménykedjünk, hogy még van itthon valaki, mert ha nem –
 
7. Tibi, a tűzkirály tudomásul veszi, hogy az izomagyú állat nem tágít, biccent, rendben, ön akarta így, hátrasétál a VW csomagtartójához, kivesz belőle egy kis bordó viaszosvászon bugyrot, a tartalma – sárgás por – felét a terepjáró elejéhez és két oldalához szórja, majd a kandallógyújtáshoz tervezett Korona márkájú hosszú gyufaszálat lángra lobbantja a doboz oldalán, s a betonra hajítja, a sistergő görögtűz láttán és hallatán lőn csodálkozás, továbbá fogaknak csikorgatása –
 
*
 
Vajon melyik volna a valóságból ellesett befejezés?
A helyes megfejtők között piciny rőzsetüzeket sorsolunk ki.
 
          (A hatodik. És szerencsére volt a házban még valaki.)
 

Vissza a tetejére