Az atommaghasadás zsoltára


Uram, miért szenved a zsidó nép?
Uram, miért szenved a nemzsidó?
Miért szenved bárki?
Miért szenved az ember?
Miért kellett fiadnak szenvednie?
Ha kiesik a kezemből a pohár,
mondd, miért nem kapod el?
Ha kilyukad a zoknim,
mondd, miért nem varrod be?
Ha elkapom a vírust,
mondd, miért nem irtod ki belőlem?
Ha letérek az egyenes útról,
mondd, miért nem kergetsz vissza?
Ha kigyullad a ház,
mondd, miért nem oltod el?
Miért nem tartasz inkább engem
egy ablaktalan cellában,
hogy semmi ilyesmi
ne történhessen velem?
Törvényszerű, Uram,
hogy szenvedjünk?
Tűzben sül ki a kőzet zsírja,
az ércből az arany, ezért?
Tűzben válik
formázhatóvá a vas, ezért?
Ezért küldesz ránk pusztai farkast?
Ezért erdei oroszlánt?
Ezért tépi szét a párduc,
aki városainkból csak kilép?
Mert hűtlenségünk nagy,
mert bűneink száma végtelen?
Büntető Isten lennél,
ostorral, karddal, pálcával jársz
miköztünk, fenyíted a renitenseket,
elsőként is népedet,
melyet kővel dobáltak,
melyet kifosztottak,
melyet listára írtak,
vegyszerrel kínoztak,
gázkamrába vetettek,
emberi mivoltából kiforgattak,
mint egy kabátot, kifordítottak,
mint hentesárut, kampóra tűztek
olyan emberek, akik aztán hazamentek,
papucsot vettek, kezet mostak,
megsimogatták loknis hajú gyermekeiket,
bécsi klasszikát hallgattak,
áhítattal imádkoztak,
és azt gondolták,
ez így rendben van,
sőt ez így maga a rend.
Hozzád imádkoztak, Uram,
azok, akik semmibe vették
népedet, és vallották,
szolgálatot tesznek az emberiségnek,
ha írmagjukat is kiirtják,
miközben te megígérted Ábrahámnak,
utódai megsokasodnak,
mint a tengerpart homokszemei.
Hozzád imádkoztak az illatos
karácsonyfák alatt, Stille Nacht
közepette, és a gázkamrákban,
levegő fogytán egyaránt.
Hallod, Uram?
Hallottad, Uram?
Hogy bírtál ott ülni a fa alatt,
s közben ott fuldokolni a gázban,
ott hörögni a kereszten.
Tehet róla a loknis hajú csöppség,
hogy tőle pár száz méterre
loknis hajú csöppségeket
darál be a gépezet?
Hol vagy ilyenkor, Uram?
Hol nem vagy?
Hogyan lehetsz ennyi helyen
egyszerre?
Hogy nincs tudathasadásod?
Atommaghasadásod?
Hogy beszélgethetsz az atomkutatóval,
s közben a hamuvá sülő hirosimaival is?
Hogy lehetsz hűséges,
mikor mi, körülmetéltek és
körülmetéletlenek hűtlenekké lettünk?
Amikor nem ismerünk fel szavaidban,
a kalászból pattogó szemekben,
a gyerekszemekből pattogó szikrákban,
a felhők visszafelé olvasható könyvében,
a fogatlan szájból elszivárgó életben,
melyre már gyűlnek a legyek.
Hogyan lehetsz ilyen fájdalmasan
hűséges, mint jegygyűrű,
mely elszorítja az ujjat?
Mint élelemmel teli hátizsák,
mely a vállat kidörzsöli.
Mint a kérlelhetetlenül
szemerkélő idő.
Miért nem kéred sose tőlem,
hogy kapjam el a szomszédot,
a rohadék átdobálja
a kutyapiszkot a kertembe,
a rohadék még be is perelt,
a rohadék meg is nyerte,
a rohadéknak tán még igaza is volt,
miért nem kéred, hogy
szorítsam nyakához a késem,
vigyem fel a hegyre,
és áldozzam fel neked,
mert vérében örömöd telik?
Miért mondod mindig,
hogy vigyem fel kedves fiamat, Izsákot,
akit vénségemre tőled kaptam ajándékba,
és áldozzam fel neked?
Miért nem éred be kevesebbel,
miért, hogy csak ezt az áldozatot
váltod ki, Uram,
és adsz helyette már mást:
állatot, álmot, áldást.
 

Vissza a tetejére