Légi folyosó; Cseresznyefa a szélben; Jönnek a házak
légi folyosó
csak a helyzetjelző villog, lentről látni, fentről meg nem érdekes, necces papíresőt hord a szél, a csíkokra szaggatott újságlapok felrepülnek, elégnek, és áldoznak az égnek a hajnali tűzgyújtók megint.a méretre vágott újságlapok felrepülnek a vörösre tapsolt kezekből, pénztárgépszalagok csévélnek át a rácson. a csapat győz, a csapat kikap, a csapat van, a csapat bent marad, a stadion koszos, a tömeg részeg, felettük húznak a gépek pozsony, bécs felé, egymásba gabalyodó mámormoraj.
elmentek a fények, itt a sötét. a nappalok, éjszakák hírvivői lassúak voltak, tétovák, aztán egyre bátrabb lett a szem, amint a sötétet szokta, vidáman cikkant a hamvadó fény a szem bogarában, határ a csillagos ég, felhők takarják a fogyatkozó holdat.
cseresznyefa a szélben
a cseresznye törzsén szánt a macskakarom. teljesen megkergültek ezek az állatok megint, kiveszi őket a békéből a szél. a két cirmost meg a szürke villámot megkergetik a zajok, a vihartól földnek hajló bokrok, bundájukba, a fűbe belekap a lég, egy és oszthatatlan, nem megszámolható, száz- meg ezerfelé borzolt, belevágtat a bunda a fűbe, a karókhoz nyűgözött palánta zöld szára reped, a termés átokká, súllyá lesz, a földre hajlik, gyümölcse koppan, szakad a bokor, a spárga a zöldbe vág, a madzagot zölddel festi meg a szár, a macskák felszívódnak, elővágtatnak, a cseresznyefának vetik maguk, az ágak hajlanak, a törzs sziklaszilárd, mélyre nyúlt, fogódzik a földbe, csak fenti tükörképe leng, törzsén felfelé kapaszkodó tappancsokkal a két cirmosok és a szürke villám, de segít rajta a nyíló konzerv zaja és alkalmanként a gravitáció.jönnek a házak
jönnek a házak. az első, amelyben megszülettél, a másik, amelyben felnőttél, harmadik, pörögtél a napvilágra, a sokadik, amiben csak megfordultál, csodálkozva néztél körül, ideiglenes, idegen, és a sok éjjeli menedék, tető a fejed alá.hűs, meleg oltalom, kint és bent, pincék, padlásfeljárók, szobák, küszöbök, konyhák, zugok és teraszok, tapéták és meszelés, beépített és összevissza húzkodott bútorok, házi oltárok előtt a műsorsávban lubickolva, ki- és belépve, cipőt levéve, fennhagyva, meghagyva jogot, bemutatkozást, a búcsú és az üdvözlés közeiben, jönnek.
otthon. óvott a négy fal, pincétől a padlásig, első deszkától az utolsó szögig mind miénk. tagolt térben tagolatlan, szabadjára hangolt öröm, maradás, a biztos megérkezés.
egy házra nincsenek szavak, egy ház nem hasonlat, nem metafora, a ház az, ami: referencia. egyik követi a másikat, sarkon vagy mások között áll. és vannak magukban álló szelíd, titokzatos tanyák, ház, önmagát körülvéve.
Vissza a tetejére