Báli fényben; Szád íze


báli fényben
 
tizenöt múltam, szalagavató volt
a sportcsarnokban, kulcsra zárt öltözők.
kézen fogva léptünk be egy nyitott
sufniba, ahol bent ült az intézmény teljes
takarítóbrigádja sűrű cigarettafüstben.
kivénhedt, ráncos csapat, lenőtt, festett
hajjal, rúzsos szájú, dugdosott konyakos üveggel
kezükben várták a bál és a partvisok
szálkás végét. mereven nézték, hogyan
hátrálok ki a kínos helyzetből
az előttük könnyen vállalható, de szűznek
nehezen képzelhető hölgyeménnyel.
 
tizenegy után hívtam fel anyámat a posta előtti
telefonfülkéből, hogy felviszek egy lányt, ide járt
az egészségügyi iskolába. mobilok még
nem voltak, ahogy internet sem. egy kabátban
szorongtunk ketten, offline kúrásra készültünk,
a telefon jéghideg inkubációs fülkéjéből
a nagybetűsen szagos életbe. ő bordó báli ruhában,
tűsarkúban. csúszkáltunk, totyogtunk hazaúton,
mint a részegek, visszhangzott a keleti lakótelep,
s a panelrengetegben dadogott a szívünk
az izgalomtól. a kicsit duci csaj belém karolt, teltkarcsúan
vonzó. mellei majd kiestek, ahogy én akkor még éppen
nem a keresztbe törött családi kosárból.
fénylő, januári járda, mintha az örökkévalóságba
vezetett volna, pedig csak egy ötvennégy
négyzetméteres emeleti lakás kisszobájába.
 
földre ágyaztam, mert nyikorgott az ágy,
önérzetes férfikorom elején jártam: se gumi,
se más segítség szóba nem jöhetett. vigyáztunk,
persze, minden első ügy úgy kezdődik, hogy
van hozzá merszünk.
nem becsültem alá a testét, de túl sem
(valódi gyakorlat volt, józan tudós ésszel),
ő meg kivonaglott a bordó bársonyból,
leleplezve a vágyott romantikát,
rögtönzöttnek tűnő leleménnyel.
 
majd a korhadt keretű ablakon át a bevilágló
téli holdat néztük: a száradó foltot a lepedőn.
vízcsövek és levegős radiátorok zaja zúgta át a csendet.
 
aztán vissza a szalagavató bálba, az egyívású heringek
öntudatlan áramába. síkosan állott permetek közt
vitt a rángó, ritmusos zene, a lánytól búcsúra csókot,
de randit kérnem sem lett volna alkalom. csillogtak
a flitterek, csatok és színes lakkok, mi pedig perdültünk
tovább az elcsillanó báli fényben.
 
 
szád íze
 
szív-lélek gyerek volt a félcigány pincér,
míg el nem vétetted múltkor a borravalót.
hiába kompenzálsz azóta,
oda a barátság, önfeledt szívélyesség.
de a törzshely az törzshely, neked.
neki meló, a tulajnak üzlet. üzletben
pedig, mint tudjuk, nincs barátság.
 
ti, félmagyarok igazán összetarthatnátok
ezt a rohadt kuplerájt! kétszáz forintba
ha kerül, alkalmanként. ezrekkel
el lehetne ezt játszani, de vele többé soha.
rendelsz egy hortobágyi palacsintát,
sört iszol hozzá, pedig nem is passzol
a palacsintához. kártyával fizetsz,
és nincs többé, ami visszahozhatná
a törzsasztalszövetségét a szád
íze szerint.

Vissza a tetejére