Határ; Fekete rigó; Nem eszem meg; Bárhol
Határ
Bosszantó, hogy az anyám,
akivel együtt lakom,
akit egyedül ápolok,
bármikor, bárhol mindenkit megismer,
csak engem nem.
Másokkal egészen normálisan
elbeszélget, így hát hiába
panaszkodom a demenciájáról,
engem néznek hülyének
a rokonok és ismerősök.
Persze legbelül tudom,
ez az utolsó esélye
a bizonyításra,
hogy másokkal még
megérteti magát,
hogy képes kiizzadni
magából a napot.
Fekete rigó
Százfelé néz a szőlőfürt
a lugasomon,
ez az egyetlen,
amit még nem kezdtek ki
a darazsak.
Ínséges időket élünk,
a húgom hónapok óta
nem látogatja
beteg anyámat,
akit gyakran felrakok
a fészbukra.
Tudom, hogy ott
lájkolja majd.
Nem eszem meg
Nem eszem meg a húst pénteken,
amióta elválasztott nejemtől
a bíróság,
úgy emlékszem, ezzel akartam
kiengesztelni Istent,
amiért katolikusként nem gyónhatok
és áldozhatok többé.
Nem eszem meg a húst pénteken,
de alig várom az éjfélt,
feláll a kezemen a sok-sok szőrszál,
mint tavasszal a rügyek a fán.
Csak abban az időszakban
érzek lelkiismeret-furdalást,
amikor előbbre húzzák az óra
mutatóját,
s bizonytalanná szelídülnek
a véletlenek.
Bárhol
Azok között, akik lájkolták
a versem a fészbukon,
kisorsoltam egy anyaországi olvasót,
elküldtem neki a könyvet,
amiben a vers szerepel,
a könyvet, amit az egyik
patinás felvidéki
kiadó jelentetett meg,
persze az én költségemen.
Az illető hölgy, aki
szintén ír verseket,
a könyv átvétele után
illedelmesen megköszönte
a nyereményt,
és megjegyezte,
tisztelet azért, hogy határon
túliként gyakorolom a nyelvet,
s a magyar kormánynak
és az adófizetőknek hála
könyvben is megjelenhetnek az írásaim.
Az anyaországi költőkre viszont
nem gondol senki,
őket az ág is húzza,
de ő azért mégis örül a mások sikerének,
és ez versírásra ösztönzi.
Vissza a tetejére