Áthallásos vers


Szőcs Kálmán: Négernek lenni
 
Igen, panelhazában éltem én is,
ahol a falon áthallatszott mindig minden,
áthallatszott a himnuszon a temetési ének,
már azelőtt áthallatszott Arany János
a lángsírba menő walesi bárdokon,
áthallatszott Edward királyon Ferenc József,
és még kisgyerekként áthallatszott
a szomszéd országból a forradalom,
de a szomszéd országon is áthallatszott
a saját országom, amely régóta elveszett,
minden mindenen áthallatszott örökké,
átfújt a szél a Patyomkin-falvakon,
áthallatszott anyám és apám is rajtam,
semmi sem az volt, aminek hittük,
és minden az volt, aminek hinni akartuk,
az édes szavú zsarnokságon áthallatszott
a nyöszörgés, a jajgatás, az agónia,
a szolgaságon áthallatszott a lázadás,
és Hamlet őrült, zavaros beszédén
áthallatszott a bosszú logikája,
az éjszakai csenden áthallatszott
Louis Armstrong hangos trombitaszólója,
és ez volt mégis maga a csend,
a fölöttünk levő lakásból lehallatszott
az ágyrugók ütemes nyikorgása,
a felhőkön áthallatszott, ahogy az ördög
újra meg újra visszaszól Istennek,
a négerek rekedtes hangján valóban
áthallatszott a saját suttogásunk,
átlátszott a feketén a fehér,
áttört a fehéren is a fekete,
mindig mást jelentettek a szavak,
a szabadság azt jelentette, hogy rabság,
az egyenlőség azt jelentette, hogy elnyomás,
vers volt körülöttünk minden,
egy metaforában laktunk mindannyian,
egy áthallásos versben jártunk-keltünk,
és ha egy költő megölte magát,
úgyis tovább íródott a vers,
áthallatszott a múlt, sőt a jövő is néha,
de a jelen semmit sem jelentett,
a panelhaza ilyen egyszerű,
ilyen versszerű, ilyen halálos,
lehet-e parancsra nevetni vajon,
ugyan bizony miért ne lehetne,
panelhazám, panelhazáim,
halkabban beszéljetek most,
mert halljuk a jóban a rosszat
és az Örömódában a gyűlöletet.

Vissza a tetejére