Utcai tanulmány; Zsiráfok


UTCAI TANULMÁNY
 
A levelek körül zöld elégedettség. Az
a fajta június, mikor a nap útja
az égen lelassul, mintha egy fejfájás
elfelejtett térképét kellene gondosan
bejárnia. A nőt éppen újjáélesztik.
Úgy hal meg, ahogy a meleg miatt
kigombolnak egy mellényt. A fölé hajolók
parfümfelhőjét érzi utoljára, az egymástól
elütő két illatot. Emléktelen hal meg,
emlékei visszahúzódnak, kölyökmacska-
körmök cirógatáskor. Fülével, mikor elesik,
egy elszívatlan cigaretta csikkét keni
szét, sárgásan festi meg a dohány
az aszfaltot. Az újraélesztésnek
általában nincs szaga, most szagok
lánca mutatja, hogy nincs folytatás. Életében
büszke volt rá, hogy sosem folyt
a nyála a párnára, most meg szinte
egy tócsa veszi körül.
 
 
ZSIRÁFOK
 
A zsiráfok csoportban futottak álmomban,
nyakuk úgy tekeredett össze, mint egy csokor
vándorló virág. Fejük le-leért a földre.
Tizenkét kilós szívre és magas
vérnyomásra van szükségük, hogy el ne
ájuljanak, ha visszaemelik fejük.
Ájulásközeli a születésük is, a zsiráfborjú
két méter magasból fejjel zuhan a földre.
Így adja meg a fakó tisztességet a pornak. Vágja
őket a nap, kemencében a sárgás
agyagot, kékesfekete nyelvüket
mégsem égeti. Jézust töviskoronával
tették virággá, a zsiráfok sűrű nyáluk
miatt nyelhetik a tövist, meg sem érzik. A
párductevék nem a sivatag hajói, virágvonulásuk
szavannai bárka – nem ad ígéretet, nem
jelöl életben maradást. De mutatják, tizenkét
kiló szívükkel, milyen súlyú
marad egy érzelem.

Vissza a tetejére