Indiánszag; Mamikám


Indiánszag

Indiánok vagyunk, a faluban mindenki indián, a fehérek a városban élnek, s csak azért jönnek a faluba, hogy összeszedjék a terményt, és elvigyék a saját lakhelyükre, hogy abból éljenek egész éven át, míg mi az eldugott terményt fogyasztjuk, ami épp arra elég, hogy ne haljunk éhen. Ha a városban megéheznek, újra jönnek, és felkutatják az elrejtett élelmiszert is. Minden az övék, mondják, azóta, hogy elvették a földjeinket, a lovainkat, de amit nálunk hagytak, a tehenek, a bölények, azok is az övék. Helyesebben azóta az övék, hogy mi odaadtuk ezeket önszántunkból, mert kérték. Akik nem adták oda, azokat éjszaka, mesélte nagyapa, egy ponyvás teherautóval összegyűjtötték, és elvitték, senki nem tudja, hogy hová, még azok sem, akik rajta voltak ezen a teherautón, a Janika (Bosszú Szél) nagyapja sem tudja. Hónapokig verték, és amikor hazajött, nem mondott semmit. Mi volt ott, kérdezte a felesége, azt mondta a Janika (Bosszú Szél) nagyapja, hogy semmi, és hogy mindenkinek hallgatnia kell. Nem beszélhetünk arról, ami velünk történt, mert mindenki úgy végzi, mint ő, vagy még annál is rosszabbul jár, mert soha nem kerül haza, és soha nem tudja azt mondani, hogy hallgatni kell.
Mért így élünk, kérdeztem a szüleimet, de a szüleim is hallgattak. Dolgozni kell, amikor dolgozni kell, enni, amikor enni kell, aludni, amikor aludni kell, hallgatni, amikor hallgatni kell, mondta apa. De mért így kell? Mert csak így lehet. Nem jó neked, hogy van apád meg anyád? De, az jó, mondtam, csak az nem jó, hogy mindenünket elviszik a fehérek. Ez a sorsunk, és mi ezt elfogadjuk, mert az élet fontosabb, mint az igazság, s hogy ők még emlékeznek azokra, akik nem fogadták el, és fegyvert ragadtak, és nekimentek a fehér betolakodóknak, hogy azoknak mi lett a sorsuk, a falu főterén sorba állították őket, és felállt velük szemben a katonaság töltött fegyverekkel, és lőttek, és lőttek újra, míg végül az utolsó áldozat is rádőlt az utcakőre, vagy amikor felkoncolták a falut, és míg a férfiak kint kaszáltak a mezőn, addig az asszonyokat megerőszakolták, és kardélre hányták a gyerekeket, aztán felgyújtották a sátrainkat. De apa, mi nem is sátrakban élünk. Jó, az egy filmben volt, de teljesen olyan volt, mintha velünk történt volna.
A szüleinkre nem számíthatunk, mondtam a patakkanyarban az indián gyerekeknek, itt volt a táborunk a régi cigánytelep helyén, félig leomlott vályogkunyhók között. Ők már mindent elfogadtak, félnek attól, hogy végül az utolsó kincsüket is elveszik, az életüket, vagy ami még annál is kegyetlenebb, a gyerekeik életét. Nekünk kell harcolnunk. És a harcot én irányítom. Nem lehetsz a törzs vezetője, mondta az egyik indián, mert te fehér indián vagy. A faluban fehér indiánok és barna indiánok éltek. A barna indiánok mindig is igazabb indiánnak tartották magukat, mint a fehéreket. Azért, mert fehér indián vagyok, kérdeztem. Azért, mondta a barna indián, soha nem lehet tudni, hogy a fehérek nem szerveztek-e be, nem adtak-e csokit, hogy ne legyél indián, vagy hogy mondd el a rendőr bácsinak azt, amit neki nem szabadna elmondani. A fehérek mindenre elszántak, ravaszak, és hazugság minden mondatuk. A törzset én vezetem. Te azt gondolod, hogy én tudnék áruló lenni, Vérmedve? Beszéltem, mondta Vérmedve, s hogy mindent elmondott, amit el kell. Akkor vívjunk meg, mondtam, döntsön az erő és az ügyesség. A többiek kiabáltak, hogy Sápadt Nap, ez nem jó, nem fordulhatunk egymás ellen, a testvérháború őket erősíti, minden úgy volt, ahogyan a filmekben láttuk, olyan mondatokat mondtunk. Vívjunk, mondta Vérmedve. A többi indián kört csinált, a kör közepén voltunk mi ketten, vérben forgó szemekkel, kicsit roggyantott lábbal és lecsapásra tárt karokkal, indián harcosok voltunk, a győztes lesz a főnök. Fegyverek nélkül, puszta kézzel vívtunk, perceken át egyenlő erővel, senki nem látszott jobbnak, amikor éreztem, hogy veszik belőlem az erő, Vérmedve ereje meg mintha megnövekedett volna, földre kerültem, kigurultam alóla, megpróbáltam a lábammal ellökni, ellöktem, de mire felállhattam volna, rám ugrott és visszadöntött, megint ott ült a testemen, hasra fordultam, magam alá gyűrtem a kezeimet, de ő egy erőteljes rántással a hátamra fordított, és az alkarját nekiszorította a torkomnak. Vesztettél, Sápadt Nap, lehetsz a helyettesem, ha elfogadod, hogy én vagyok a parancsnok. Meglazította a torkomon a szorítást, hogy tudjak beszélni. Elfogadom, mondtam. A barna indiánok az igazi indiánok, mondta Vérmedve, és a barna indiánok éljeneztek, hogy hurrá, mi vagyunk az igaziak, mert mi Indiából jöttünk, ott mindenki indián. Akartam mondani valamit, hogy hol élnek az indiánok, de inkább hallgattam. Vesztettem, és egy indiánnak el kell fogadnia, hogy vesztett. Mit lehet tenni, kérdezte Vérmedve, és én elmondtam, hogy mit lehet és mit kell. Akkor azt csináljuk, mondta, mert neki kellett kimondani, hogy mit csinálunk. Sötétedett, a faluban nem volt közvilágítás, mi lopakodtunk, ahogyan Gojko Mitić lopakodott a filmekben, apró jelek, és mindenki tudta, hogy mit kell tennie. Az utca néptelen, kiugrottunk a bokrok és kerítések takarásából, és haladtunk tovább hangtalan…
Másnap az iskolában az igazgató összehívta a gyerekeket, hogy megtudja, ki lehetett, aki kiszúrta a párttitkár elvtárs autójának a kerekét, mind a négyet. Senki nem jelentkezett, aztán behívatott néhányunkat az irodába, hogy jobban járunk, ha bevalljuk, mert tudja, hogy csak mi lehettünk. Nem is arra lakunk, mondtam az igazgatónak. Oda lehet menni. De mi nem mentünk, mert nem is tudjuk, hogy hová kell menni, mert nem is tudjuk, hogy az a bácsi hol lakik. Hazudtok. Nem. Innét nem tudott az igazgató továbblépni, csak hogy akkor néhány pofon, és esetleg bevalljuk, de nem vallottunk be semmit. Vörös volt az arcunk, így néz ki egy rézbőrű. Akkor az igazgató elkezdett üvöltözni, hogy és a rendőr gyerekével mért nem beszéltek? Ő sem beszél velünk, mondta Vérmedve. Veled persze hogy nem akar beszélni, mondta az igazgató. És veled se? Velem se, mondta Bosszú Szél. A rendőr a városból jött, a fehérek embere volt. A falusiak elkerülték, és a gyerekek épp azt tették, amit a szülők tettek, elkerülték a rendőr gyerekét.
Mi volt az iskolában, kérdezték otthon a szüleim. Semmi, mondtam. S hogy hol vannak a puskák. Milyen puskák, kérdezte apa. Hallottam, hogy vannak eldugva. Nincsenek, mondta apa, puskát tartani törvénytelen, ha valakinél találnak, kivégzik. Pedig voltak puskáink, emlékszem, többször is hallottam, hogy nagyapa kérdezi apát, hogy mi legyen velük. Arra készültek, hogy majd egyszer előveszik, és elzavarják a fehéreket, visszaszerzik a földeket és a lovakat, de közben változott a terv. Egy nap mindenkit behívatott Fehér elvtárs, hogy hallom, rendbontásra készültök, s hogy ennek az lesz a következménye, hogy, és felsorolta a kínzásokat, amikben részesülnek majd a rendbontók, s hogy minden ellenállás hiábavaló, és végzetes a törzsre nézve, már hacsak nem az a célja a törzs tagjainak, hogy kihaljanak, mint a veszélyeztetett állatok. És akkor azt mondta apa, ahogyan más gyerekek apja is, hogy a család miatt, azért, mert az van, ő képes megváltozni, és Fehér elvtárs meglátja, hogy igazán hasznos tagja lesz a Fehér elvtárs és barátai által épített közösségnek, egy életre elfelejti, hogy hol voltak a földjeik. Akkor megállapodtunk, kérdezte Fehér elvtárs. Meg, mondta apa, miként a többi apa is, és vállalták, hogy végrehajtják azt, amit a városi fehér elvtársak parancsolnak. Szóval nincsenek puskák. Nincsenek, mondta apa. Álmos vagyok, mondtam. Nem kérsz még enni? Krumplikása volt sült hagymával. Nem, köszönöm, mehetek? Még valami, szólt utánam apa. Mi? Jövőre a városba mész iskolába. A fehérek közé? Nem akarjuk, hogy olyan életed legyen, mint nekünk, azt akarjuk, hogy boldogabb legyél. Hogy lehetnék ott boldog. Meglátod, ez a legjobb, amit mi tenni tudunk, és Fehér elvtárs is segíteni fog. Milyen iskola? Jó. Hol fogok lakni? Ott. Mikor jöhetek haza? Havonta egyszer. Anyára néztem. Nem nézett rám. Elmentem lefeküdni.
Eltelt az utolsó otthoni félév, és apa elvitt a városba anyával. Bekísértek az iskolába, ahol lakni fogok. Dicsérték az épületet, hogy jó helyen van, s hogy ennél jobban nem dönthettek volna. Sokan voltunk egy szobában, mind falusi fehér indiánok, számolom az ágyakat. Akkor négy hét múlva, mondta anya. De még csak tízéves vagyok, én nem tudok itt maradni. Jövőre tizenegy leszel, mondta apa, aztán talán megöleltek, még ott voltak, de már elhagytak. Ültem egyedül a vaságy szélén, elkezdtem várni, hogy elteljen az első hónap. És eltelt, és mentem haza, és boldog voltam, hogy újra otthon. Anya a legfinomabbakat főzte, és kimosta a ruháimat. Tiszta ruhákkal a táskámban raktak fel a buszra, hogy újra elkezdődjön egy hónap. Így ment évekig, mert igaza volt apának, tízből tizenegy lettem, aztán tizenkettő, s amikor tizenhárom lettem, egy alkalommal leszálltam a buszról, mentem végig az utcán, és ugattak a kutyák, ugattak veszettül. Hallgassatok már, mondtam, de nem hallgattak. Odaértem a házunkhoz, és akkor az otthoni kutya is nekivetette magát a kerítésnek, és ugatott. Ki a fene jött, hallgass már, hallottam apa hangját, álltam az utcán a kinti kapu előtt, hallgattam a kutyákat, mit ugatnak, és akkor hallani tudtam a szavukat, hogy elvesztetted a szagodat, ezt ugatták, nem ismerünk fel, mert elvesztetted a szagod, s hogy korábban indián voltam, de most már csak büdös vagyok.
 

 
Mamikám
(regényrészlet)
 
Aszt a papot nem köllött vóna kirabóni, monta a Mamika. Hát nem, montam, mer pont akkó vót, hogy a papnak vót valakije, jó, aszonták, házvezető, de hát nem az vót, mer a katolikus papok nem tunnak olyanok lenni, mind az isten, hát nekik is kő a nő, és akkó úgy ódják meg, hogy házvezetőnő, és azzal csináják. Mindig vitte is magával, amikó ment meggyónni, hogy abban a hónapban micsinát, hogy talákoztak ilyen katolikus otthonba, az egy szálloda papoknak, oda mennek, oszt viszik a házvezetőt, mer mindennap meg tunnak gyónni, meg is kő, mer ami ott megy, e tudom képzelni, de most nem vitte magáva, hiába vót úgy, hogy máskor mindig, mé nem vitte magáva, összegyütt a másik pap házvezetőnőjéve, vagy összevesztek, nem tudom, de otthon hatta, osztán én meg bemásztam a vécéablakon, mer kicsi vótam, bárhol befértem, úgy vót, hogy belűrő kinyitom a nagyablakot, ami az ucca felé van, mind máskor, hogy oszt a néger is be tuggyon gyünni, meg az is, aki monta, hogy ide kő betörni, mentem is oda az ablakho, osz má nyitom is, beugrik a néger meg a másik ember, oszt dobáják be, amit látnak, gyertyatartók meg ilyesmi, ezüstbő, a fiókokot rángatták, egyszer csak valami ajtó nyílik, fölkapcsója valaki a folyosón a villant, mi a kurva isten, ki van itt, mondja a néger annak, akive vót, te tuttad, nem tuttam, mongya a másik, fét a négertő, hogy agyoncsapja, honnan tuttam vóna. Ez az asszony. Milyen asszon, kérdezi a néger. Aki úgy vót, hogy nem lesz itt, mer viszi magáva a pap, oszt mégis itt van, oszt fölébredt. A házvezetőnő otthon maratt, oszt észrevette, hogy vannak a pap szobájába, de nem ment oda, nem is kiabát, mer tutta, hogy mi történik, ha ezt csinája, mer vót olyan, hogy fölébrett a tulajdonos, és ahelyett hogy hallgatott vóna, kiabáni kezdett, és a rablók leütötték, hogy meg is halt, gyilkosság lett a vége, a rablók is rosszú járnak olyankor, nemcsak az, aki meghat. Ez az asszon nem ezt csináta, hanem hítta a rendőröket, mer a papnak ott vót telefonnya, nem vitte magáva, hallottuk, hogy sutyorog, hogy tolvajok, és azonnal gyüjjönek ki. A néger meg monta, hogy gyerünk, és mi gyorsan kiugrottunk a nagyablakon az uccára, az anyám meg ott várt minket kint, ő vót hagyva, hogy lessen, oszt mongya a néger, hogy ott van az asszony bent, nem ment e a pappa. Nem? Nem a kurvannyát, monta. De nem bántottátok, kérdezte az anyám. Nem. Biztos nem, mer ha bántottátok a pap szeretőjit, akkó az a pap meg fog átkozni minket. Mennyünk má, kiabát az, aki itt ismerős vót a faluba, mer gyünnek a rendőrök, oszt ekeztünk szalanni, kifelé a falubó, át a fődeken, má egészen az Ipóná vótunk, és ott akartunk ebujni, amíg emennek, de megtalátak minket, és ekaptak, nálunk vót minden, amit ehoztunk, nem tuttuk aszt mondani, hogy mi nem vótunk, mer ott vót egy szatyorba a bizonyíték, oszt akkó mindent montak a bíróságon, hogy hány helen, meg milyen értékbe. Oszt montam, amiko kihallgattak, hogy mé vót az egész, hogy én nem tehetek róla, mer agyonvert vóna a néger, ha nem csinálom, mer megvert, ha olyanja vót neki, hogy verjen, az anyámot is megverte, hiába kiabát, megverte, mer neki verni köllött, aszt látta otthon, vagy sokat ivott, vagy meg keveset, oszt ütött. Fétem tőle. Mindenki fét tőle. Ha ivott, másnap nem emlékezett rá, hogy micsinát, hiába monta neki az anyám, hogy micsinát, aszonta, ő olyat nem csinát, mikor oszt meg lettek mutatva a fótok, akkó csak hallgatott. Ha mégeccer ilyet csinász, emegyek a rendőrségre, eviszem a gyerekeket is, oszt becsuknak. A néger nem szót semit, mer tutta, hogy nem megy e, mer fé tőle. A szomszédba is hallották, amikor verekedett, meg az uccán is, ha ement valaki a házunk előtt, de senki nem mert szóni a rendőröknek, mer mindenki fét a négertő. Mindenki féti az életit, monta a Mamika, meg a rendőrök is olyanok, ha nem az uccán van, akko az nem tartozik rájuk, azok is fének, mer azoknak is van csalággyuk meg gyerekeik. Ekerülik a helet, ahol veszélyes. Azé lehetnek ilyenek, montam, mind a néger, mer az egész azé vót, mer az oláccigán ott vót velünk. Én nem csinátam vóna ilyet, mer engem az édesapám nem így nevet, hanem úgy, hogy majd olyan leszek, mind ő, de a néger behozta a rosszat a házunkba, meg behozta a bűnt, mer a néger nem cigán vót, hanem bűnöző, mindig is az vót, az apja is az vót, meg a testvérei is. De én a Mamikát, hát vele soha olyat, hogy rosszat, mer nekem ő olyan vót, hogy az anyám, mer azza nem is beszélek, aki szűt, mer minek beszéjjek egy olyan anyával, aki hatta, hogy az legyen a Bogival, ami lett, utána meg engedje, hogy vele is, hallottam, hogy mongya a négernek, hogy akkó engem is, mer hallottam, micsinátá, és nekem akkor az köll, amit vele csinátá, mer csak azé engettem, hogy csinád, hogy velem is, meg annyi kő nekem is, amennyit vele is csinátá, hogy most akkó itt vagyok, a néger meg nekiesett akkó az anyámnak, előtte kikűtte a Bogit, hogy mennyé a szobábó, má nem köllesz, a Bogi meg kigyütt, a néger ledöntötte az anyánkot az ágyra, oszt nekiesett. Hallottuk, micsiná, csak egy szoba vót meg egy konyha, mer nem laktunk má a patakkanyarba, ahol az édesapám fölnőtt, ahol evitte a víz a házakot, ha áratt. Kaptunk házat, mer kiutatak hivatalbó, de csak olyan házakot attak, amik kicsik vótak, mer egy öregasszony lakott benne, akinek nem vót senkije, de má régen nem vót, oszt olyan vót a ház, hogy tejjesen romos, fődes vót a palló, meg a vakolat nem vót má a vályagon, meg kicsi is vót, ott köllött a négernek csinányi a Bogiva, azon a kicsi helen, osztán jött az anyánk, mer neki is az köllött, amit a Bogi kapott, oszt mi aszt is hallottuk, ahogy vele csináta, hát abba a négerbe vót erő, neki a pálinka nem úgy hatott, hogy ement vóna az ereje, inkább nagyobb vót, kicsi vótam, de még én is gondótam rá, hogy milyen lehet, meg undorottam is, de az is eszembe jutott, hogy azé undorodok, mer nem velem csináják. Kisjánynak ilyen nincs a fejibe, monta a Mamika, pedig vót, mer meg vót mutatva, és akkor má ott vót. Ott vót a fejünkbe, amit láttunk, nem vót kiírva, mind a tévébe, hogy gyerek nem nézheti, minek ott is kiírni, minden gyerek tud mindent, ha kiírják, akkor biztos nézik, mer tuggyák, hogy az a jó műsor, hogy a gyerek nem nézheti, az aszt jelenti, hogy meg kő nézni. Minden gyerek nézi, meg a telefonnyán is nézi, nem lehet őköt etiltani, és ha nézik, akkor az ott lesz a fejükbe, nem a játékokra gondó, hanem arra, amit ott látott.
Mindenki egy helyen alutt, a tévé is ott vót, meg az is, amit a néger csinát, ott a szemünk előtt, ha nem aluttunk, csak a Kaliék kaptak olyat, hogy kőbő vót, a zsidó templomot az ucca végin, ahol régen a zsidók laktak, de most ott is parasztok vótak, csak a templom vót üres, aszt kapták meg a Kaliék, az kőbő vót, mer a zsidók nem építettek vájagbó, pláne templomot nem, az a ház a zsidóknak olyan vót, hogy nem köllött, mer má nem vót senki belőlük a faluba, osztán el is bontották a Kaliék, és a kövekbő építettek egy másik házat, mer csak egy nagy szoba vót a zsidó templom, meg be is ázott, mer jukas vót a teteje, meg aszittik, hogy a falakba arany van, mer asz monták a parasztok, hogy a zsidók tele vótak arannya, és elásták ott vagy belfalazták, mer amikó evittik őket, monta a Mamika is, akko csak egy táskácskát tuttak vinni magukka, abba nem fér bele annyi arany, amennyi nekik vót, de a Kaliék nem talátak semmit, monta a Kali annya, vagy  hazudott, mer nem akarta, hogy a többi ember, főleg a parasztok, irigyek legyenek, hogy a cigánok megtanáták a zsidók aranyát. Úgyhogy a Kaliék, azok úgy étek, hogy nem láccott, hogy megtaláták az aranyat, de abbó a templombó lett nekik kőházuk, mer nekik az járt is, mondta a Kali, mer az ő nagyapja vót a vajda, de nem az vót, csak a Kali monta, hogy az.
A Kali is oláccigán vót, olyan fekete, mind a néger, akit az anyám hozott, mi meg nem, nem lehettek vóna vajdák, mer vajda csak olyan lehet, aki közülünk van, az apám az lehetett vóna, meg ő olyan is vót, hogy tudott vóna igasságot tenni, mer tutta, mi a jó meg mi a rossz, de az oláccigán az nem. Az oláccigánok olyanok vótak, hogy beszétek is cigánú, nem rendesen, csak fele magyar, fele cigán, mi meg nem tuttunk, aszt se tuttuk, mit mondanak, ha úgy beszétek, csak egymást értettik, cigánú káromkottak, meg megették a döghúst, meg aszt monták, hogy ők az igazi cigánok, a többinek engedelmeskenni kő, de mi nem engedelmeskettünk, nehogymá olyan mongya meg, micsinájunk, aki a dögkútbó kihúzza a dögököt, osz meg is eszi, mindegy, milyen betegsége vót az állatnak, kolera, nem számított, olyan, aki nem is tud rendesen magyarú. Közülünk senki nem engedelmeskedett a Kaliéknak, mer a Kaliékat senki nem szerette, a parasztok se, meg a cigánok se, mer a Kaliék annyira cigánok vótak, hogy még loptak is, mi meg nem akartunk cigánok lenni, mer mi magyarok akartunk lenni, hogy az vót, hogy magyarok leszünk, mer má magyarok is vótunk, olyanok, mind a parasztok, olyan házba laktunk, mind a parasztok, mer hivatalbó járt nekünk, kicsi vót, meg romos, de mégiscsak ház vót, nem egy vájaggunyhó a patakkanyarba, az apám is magyar vót, paraszt, má ő sütötte a kenyeret a falunak, mer nem nézték má cigánnak, ha annak nézték vóna, meg se ették vóna a bódbó a kenyeret, mi má rendesen magyarok vótunk, de a Kaliékat mindenki cigánnak nézte, azok is, akik cigánok vótak, aszt monták, hogy ki csináta ezt a dógot, hogy kiásta a Marno Vali néni krumpliját, hát a cigánok, de mindenki arra gondót, hogy a Kaliék. Ki lopta el a Lajos bácsi biciklijét, hát a cigánok, oszt a rendőrök má mentek is a zsidó templomho, és ott is vót a Lajos bácsi biciklije, a fazékba meg főtt a krumpli, amit a Vali nénitő loptak e. Ilyenek vótak a Kaliék, nem azé kaptak kőházat, mer ők vótak a vajdák, hanem mer épp nem halt meg olyan öregasszony, akinek nem vót senkije, vagy ha vót, akkó Amerikába szökött, mer olyat csinát, ami miatt itt börtön lett vóna, vagy meg akart gazdagonni, meg is gazdagodott biztos, csak az anyját hatta itt nyomorogni, hogy nem is tutta, hogy mi van a gyerekive, meg hogy milyenek az unokái, itt maratt egyedű, ha arrébb köllött valamit tenni az udvarba, hát úgy köllött neki embert fogni az uccán, hijába vót neki fia, mer aki Amerikába van, az má senkinek nem a fia. Gyere má be, gyerek, monta nekem az öregasszony, oszt rakjuk má arrébb a kukoricamorzsolót. Én meg bementem, oszt segítettem neki, mer én olyan vagyok, aki segít, oszt ha kaptam pár tojást, nem montam, hogy nem kő, mer köllött. De akkó, amikó a Kaliék kerűtek sorra, nem vót ilyen öregasszon, a zsidó templom meg ott vót üresen, hát odaatták, mer nem köllött senkinek. Olyan erős ház vót, monta a Mamika, nem köllött vóna hanni ebontani. Összeomlik, ha nem boncsák e, montam a Mamikának, az se jobb. Az se, monta a Mamika, meg hogy az ő háza is vajagbó van, de úgy á, mind egy szikla. Szikla, nevettem, összeomlik ez is eccer. Össze, ha nem laknak benne, de amíg én vagyok, nem fog, mer attó á egy ház, hogy laknak benne, ha nem laknak, mindegy, mibő vót. Azé tovább á, ha kőbő van. Ha nem laknak benne, mindegy, hogy meddig á, mer nincs mé áni. Há a milyenkbe lakunk, mégis ránk fog dőni, montam. Mer olyan, mindha nem lakna ott senki, monta a Mamika, csak legalább akkó dőjön össze, amikó nem vattok otthon. Vagy csak az uram, mongyuk, az mindig otthon van. Hogy nem unnya magát. Unnya az, unnya, de inkább unnya, mindhogy dógozzon.
Ott vótunk a konyhába, oszt mindent hallottunk, amikó a néger csináta a szobába, mer meggyullatt a pálinka az apámban, nem is értettem, amikó engettik, hogy mindenki főzhet pálinkát, akkó mire gondótak, hogy eszükbe jutott-e az a sok ember, aki így végezte, hogy annak osztán nem csak egy halál lett a vége, hanem hát, hogy hazament az ember, oszt megverte a feleségit, meg falho vágta a gyereket, olyat is hallottam a tévébe, meg a Mamika is meséte, hogy tiszta állatok lettünk, hogy miket mond a tévé, hogy megöli a saját gyerekit, még asszon is, hogy abba is benne van a pálinka, osztán nem is hiszi, micsinát, amikó fölébred a börtönbe, oszt kérdezi, hogy mi van az asszonnal, nem gyün-e meglátogatni? Nem emléksző, te részeg marha, mongya az őr, hogy micsinátá? Mé, micsinátam, mé vagyok megin itt, amikó má tennap kiengettek? Nem emléksző, monta az őr, hogy szétvágtad az asszon fejit baltáva? Kiengettik a börtönbő jó magaviselet miatt, hát akko jó vót, amikó nem ivott, mer a börtönbe nem vót mit, osztán kint micsinájon, mingyá iszik, má a buszmegállóba bemegy a kocsmába, van neki píze, mer dógozott a börtönbe, oszt ez van, hogy vissza a börtönbe, az asszon meg má halott, meg a gyerekek is, mer kettő le akarta fogni a kezit, azokat is agyonverte, csak a kisgyerek úszta meg, aki alutt a kiságyba, pedig miatta vót az egész, mer a marha aszitte, hogy az nem lehet az ő gyereke, hogy megcsata az asszon, hogy összefekütt más emberekke, mikor ő a börtönbe vót, de az a gyerek megúszta. Csak nem mesélik neki el, amikó főnyő, hogy mi történt az annyáva, csak nem, mer emlékezni nem fog, olyan kicsi vót, hogy nem véletlen gyanakodott a gyilkos ember, hogy kitő van, oszt számógatta a hónapokot, ahogy ment haza a kocsmábó, meg hogy mennyi idős a gyerek most, az asszon monta, hogy korábban gyütt vagy később, azé született akó, amikó született, de az embertő van, mer ő mássa nem, osz lehet, hogy mégis, de azé megőnyi, meg a gyerekeket is, pont az maradt életbe, aki nem is az övé vót. Nem is állat az ilyen, monta a Mamika, mer állat az ilyet nem csinána a kölkeive, az is olyan, hogy eteti meg megvédi. Ha a kutyátó el akarod venni, beléd harap, még akkó is, ha te vagy a gazdája. Nem is az ember vót, montam, hanem a pálinka csináta. A pálinka olyan, hogy mindent megcsiná, olyat is, ami a Bogiva történt, meg velem, hogy e köllött menni velük lopni, pedig én nem olyan vótam, az anyám se lett vóna olyan, csak a néger vót olyan, mer köllött neki a píz, hogy inni, az anyám meg fét tőle, oszt aszt csináta, amit a néger akart. De én többet olyat nem, montam is a Mamikának, hogy csak akkó, ha neki kő valami nagyon, na akkó megcsinálom, de csak miatta, de a Mamika aszt monta, hogy olyat ő nem akarna, mer olyat nem szabad, meg van neki minden, ami kő, új dolog meg nem kő arra a kis időre, ami neki maratt. Mé mongya, Mamika, mé mond ilyeneket. Mer számóni kő, és ha számósz, akkó kigyün, hogy má nincs sok idő, monta, de nem gondóta, hogy még anná is kevesebb, mind amire gondót. A Mamika olyan vót, hogy figyet mindenre, arra is, hogy mi van velem, én meg figyetem rá, ha ementem a háza előtt, mindig bementem. Jó van, Mamika, jó van? Jó vagyok, jánka, nem iszó egy kis kávét, má ittam Mamika, de azé iszok még egyet, oszt beszégetünk, mer szerettem halgatni, amiket mond, oszt akkó a Mamika monta aszt, ami régen vót, amikó még jánka vót, hogy milyen szeginek vótak, most a cigánok gazdagabbak, mint akkó ők vótak, én meg mesétem neki, hogy hogy rabótuk ki az embereket, érdekőte a Mamikát, jobban, mind a sorozatok a tévébe, mer amit én montam, az ténleg megtörtént, nem csak ki vót taláva.
Amikó ott az Ipóná elkaptak, nagyon fétem, hogy mi lesz, sötét vót, a rendőrök világítottak, oszt a négernek se vót olyan nagy pofája, mind otthon, csak hallgatott, a bíróságon meg aszt monta, hogy nem lopott, csak ott vót, a többiek loptak, akó a bíróság úgy döntött, hogy nekem intézet, és én ott vótam két évig abba az intézetbe, mer má akkó emútam tizenkettő, nem mondom meg, mi vót ott, mer olyan, hogy nem akarok gondónyi rá, de minden vót, ami nem köllött vóna, hogy legyen, mer jánka vót mindenki, mer ez olyan hely vót, oszt megtanítottak mindenre, amire nem köllött vóna, meg hogy hogy lehet a felügyelőkkel meg az intézet többi dógozójáva jóba lenni, mer azok osztán olyanok vótak, hogy nem a fizetésé dógoztak ott, aszt csak otthon monták, hogy ez mennyivel kényelmesebb munka, mintha a fődet túrnák vagy építkezésekre járnának, és kényelmesebb is vót, meg fizetés is vót, de a legfontosabb az vót, amit a fizetés mellé kaptak, hogy mindegyik büdös vót, meg ittas is, meg kövér, de vótak nekik, akik megatták, amit akartak, a női felügyelőknek is, osztán még hogy mit kő behozni, na aszt is olyan áron tettik, hogy a végin mindent mekkaptak, még pízt is.
  Osztán mikó má lehetett, a Ragyásmaris kivátott, az rokon vót, meg köllött neki, hogy legyen valaki nagyobb gyerek a kicsikke, mer közbe nagyobb is lettem, a Maris gyerekei meg kicsik, oszt valakinek köllött vigyázni rájok, mer a Maris nem akart, az apjuk meg nem is nagyon vót otthon, csak este. Azé jobb vót ott, mind amikó az intézetbe vótam, mer mehettem mindenhova, meg mégiscsak rokonokka vótam, nem idegenekke. Persze a Mucur, ez vót a Maris ura, hát, azé azza vót, hogy bele köllött rúgnom, mer az is ivott, osztán összekevert mindent mindennel, vagy mindig is aszt akarta, én meg tizennégy vótam, akkó még minden fogam megvót elő, csak a hátsók nem vótak, mer erohattak, de tuttam úgy enni, mer megtanúja az ember. Oszt a Mucurnak megteccettem, először csak olyakot csinát, amire nem lehetett azt mondani, hogy rossz, megfogta a kezemet, meg megsimogatta a hajamat, meg véletlen odadörgőte magát a testemhe, tuttam, mit akar, de má aszt is tuttam, mit kő csináni, erre jó vót az intézet, nem ijettem meg tőle, amikó többet akart, csak gyütt, montam, ne gyüjjön, de nem tudott má megáni, vitte előre a teste, meg a pálinka, fogtam, oszt belerúgtam egy nagyot a két lába között, az meg kiabát, hogy hülye vagy jánka, hülye vagy, szétverem a fejedet, azé vettünk ide, hogy eszt csinád, ezé? Meg tudom védeni magam, mondom, mer megtanútam az intézetbe. Oszt egy darabig ezután nem mert kezdegetni, mer fét, nemcsak hogy megrúgom, hanem hogy emondom, mer aszt is megtanútam, hogy milyen jogaim vannak, oszt amikó ellenőriz a gyámügy, akkó emondok mindent a Mucurró, az meg mehet a börtönbe, mer hiába mongya, hogy nem az vót, nekem fognak hinni, nem kő még tanú se, be köllött érni neki a Marissa.
De a Maris is olyan vót, hogy nem mindig lehetett vele, oszt akkó efelejtette, hogy mi vót velem előtte, vagy hogy fé a gyámügytő. Mer Maris is ivott, mer szeretett, a gyerekek meg rám vótak hagyva, a Mucur meg gyütt haza a kocsmábó, vagy honnan, de részeg vót, a Marissal nem lehetett má megin, mer az is részeg vót, olyan részeg vót, hogy aszt se tutta, hó van, meg hogy ki az a marha, aki begyütt a házba, mer nem ismerte meg az urát. A Mucurnak meg villogott a szeme, hogy neki most ez kő, mer szetveti az ideg, ha nem tud valakive, forgatta a nyakát, oszt hát, mer más nem vót, megin odagyütt hozzám, efelejtette, hogy fé tőlem, odagyütt, hogy akko velem, mondom, megin tökön rúgom, de maga elé tette a kezit, azé vót, amire emlékezett, meg ekezdett ölegetni, na, akkó montam neki, hogy a gyerekekke én vótam egész nap, mer a Maris pálinkáé baszik a szomszédba, akkó a Mucur keze megát. Baszik, aszt kiabálta, hogy baszik, főrázta a Marist, és adott neki, a Marisbó csurgott a vér, de a marha ember csak ütötte, annyira ütötte, hogy kiment a fejibő, hogy velem mit akart. És ez hányszor vót, kiabáta, hányszor vót, osztán mikor elverte, melléfekütt és megcsináta, a Maris meg rítt, osztán csak szuszogott, efelejtette, hogy fáj neki, mer ez má jó vót, amit a Mucur csinát, jobb, mint amikó verve vót. A gyerekek ebbe nőttek fő, úgyhogy a kicsiny Mucurok meg Marisok pont olyanok lesznek maj, mind az apjuk meg az annyuk vót, de én, montam magamba, hogy én ezekke a cigánokka nem akarok élni, mer én nem akarok se tolvaj lenni, se egy olyan asszon, aki hát úgy él, mind a Maris, hogy átmegy a szomszédba, amikó a szomszéd ember felesége emegy a bódba, oszt egy üveg pálinkáé szétrakja a lábát, az az ember meg ráugrik, oszt csinája, akkor nem mongya, hogy büdös cigán, most nem mongya, csak amikó a Maris kéri a pálinkát, akkó azé aszongya, hogy nem elig, hogy megbasztalak, büdös cigán, nem, mongya a Maris, a pálinkájé csinátam, megállapottunk, kinek kőne a maga löttyett fasza. Felejcsed e a pálinkát, monta az ember. Ha nem ad, többet nem csináhattya, meg az asszonnyal se lesz többet semmi, mer emondom neki, megvárom itt, meg magára varrom valamejik gyereket is, a Józsikát, az ugyis olyan fehér bőrű, hogy magátó van. Nem csinász ilyet, mer akkor agyonverlek. Az má késő lesz, monta a Maris, mer a felesége akko má mindent tunni fog, röhögött. Oszt a szomszéd má nagyon ideges vót, mer arra gondót, hogy ez megtörténik, meg fét, hogy mingyá hazagyün a felesége, úgyhogy végü kiöntötte a pálinkát a Marisnak, takaroggy, te ragyás, és kilökte az utcaajtón, a Maris ott el is esett, de mindig elesett, tele vót fóttal a combja.
Nem olyan az az ember, főnevet két gyereket, monta a Mamika, mer ő mindenkirő aszt gondója, hogy nem olyan, hanem jobb, pedig olyan, montam, meg hogy én is kerűtem nála rossz helyzetbe, mikor átmentem, hogy kőne egy pár tojás, milyen tojás, mongya az az ember. Hogyhogy milyen tojás, mer nem gondótam arra, amire ő gondót, de mingyá mongya is, hogy milyen, mer ha nekem olyan is jó, akkó nem köll a feleségit megvárni, mer ő is oda tuggya anni. Vén marha, montam neki, hogy mit akar tőlem, nem lássa, hogy hány éves vagyok, az cigánná má jó, mondja, meg kapdosott utánam, nem figyetem rá, hogy mit mond még, hogy mit ad érte, ha csinájuk, hazamentem, mer fétem tőle, aszt meg nem akartam, hogy belerúgok, mer a rendőrök is aszt gondóják, mind a Mamika, hogy ez egy rendes ember, én meg csak egy cigán vagyok. A Mamika nem is gondója, mennyi rossz van a parasztokba, csak nem mongyák e, mer cigánnal akarja csináni, az meg olyan, hogy nem számít, ha meg a cigán emongya, aszongyák, hogy csak hazudik, a cigán, ha nem lop, hazudik, pedig igazat mondok.

Vissza a tetejére