A hetedik napon


Azt mondja, ne haragudjon rá, de csak most tudott eljönni. Ő megérti, ha furcsának találja, hogy pont hétfőn. És ha esetleg valamilyen oknál fogva nem tudja most fogadni, akkor majd visszajönne a jövő héten, ha akkor alkalmasabb lenne a dolog. A jövő hétfőn. Ha akkor jobban ráérne esetleg. Viszont ő másik napokon nemigen tud szabadulni. Az az igazság, hogy ő csak hétfőn mozdulhat ki otthonról, mert neki ez a könnyű napja. Persze tisztában van vele, hogy mások a hátuk közepére se kívánják, de neki akkor is könnyebb hétfőn. Nem tehet róla, de így alakultak a dolgok.
Hiába is tagadná, hogy a hétfőt várja az összes napok közül legjobban. Neki ez a hetedik nap, a hét feje, ahogyan a neve is mutatja, amikor megpihenhet. Úgy is mondhatná, hogy a hétfő az ő szabadnapja, ha úgy jobban tetszik. Persze, hogy szabad volna, azt nem úgy érti, hogy akkor most mindent lehet. Hogy mondjuk nyakába veszi a falut, és jár-kel, mint fűzős zsidó. Mert azért még a szabadnapján is van felelőssége az ember gyerekének, hiába mondják úgy, hogy szabad, azért a kötelességéről nem feledkezhet meg az ember még akkor sem. Ott van például a fabehordás, mert a tűz nem aludhat ki hétfőn se, jól is néznénk ki. Hogyan készülne el akkor az ebéd, azt mondja meg neki valaki, ha annyira okosak az emberek. Ráadásul télen ezektől meg is fagyhatna az ember. Nyáron ott a kaszálás, mert mégse nőhet az égig a fű meg a gaz, meg hát az állatoknak is csak jólesik az a kis friss zöld. A tyúkok is jobban tojnak, és hát a friss tojást azért mindenki szereti, hiába beszélnek összevissza, hogy így a nagy szabadság, meg úgy az a sok szabad idő. Ősszel meg akkor ott van az a sok lehullott levél vagy avar, vagy hogy kell azt szépen mondani, azt is csak rendben kell tartania valakinek. Miért, talán azt gondolja bárki, hogy az csak úgy magától eltűnik, hogy senkinek nem kell azzal csinálni semmit? Összegereblyézgetni, kupacokba gyűjteni, elégetni, az is csak idő, főleg egy ekkora telken, hát mikor máskor végezhetné el ezt is, ha nem ezen a napon.
Szóval, így érti ezt a szabadnap meg a pihenőnap dolgot, csak nehogy félreértés legyen a vége, meg nehogy baj legyen belőle, azért mondja.
Mondjuk, az igaz, hogy azért hétfőn jut egy kis idő pihenésre is. Na, ne gondoljon nagy dolgokra, hogy például gyógyfürdő meg ilyesmik, ahová csak azok járnak, akiknek nincsen semmi dolguk meg felelősségük ebben a világban. Mert nem törődnek semmivel se. Csak áztatják magukat ott a más levében. Inkább csak egy kis üldögélés, úgy képzelje el. Nyáron, ha erősen tűz a nap, akkor a hűsön, aztán mindig egy kicsit arrébb, ahogyan az árnyék is megy körbe az udvaron. Vagy kora tavasszal, esetleg, ha úgy alakulnak a dolgok, de az az igazság, hogy még késő ősszel is jólesik leülni abban a gyenge napsütésben. Mert ugyan hidegek kezdenek lenni olyankor, de az a gyenge napfény meg friss levegő kárpótol olyankor is mindenért. Mert hát mi mást is akarhatna többet az ember, mint érezni annak a gyenge napfénynek az érintését a bőrén. Azt mondja meg valaki, hogy mi mást.
Azért ne aggódjon, mert legföljebb csak a postás jön hétfőn, de az is csak nagy ritkán, és olyankor is csak bedobja a csekket a postaládába, aztán már megy is tovább. Nem nagyon zavar olyankor ő sem, megbízható ez a postásgyerek, tudja a rendet, hiába is akarna rosszat mondani rá az ember. Levelet nem nagyon vár senkitől amúgy sem, mi beszélnivalója is volna vele. Nem is nagyon tudja még az idejét se, mikor kapott valami levélfélét, az is csak amolyan hivatalos volt. Csak arra emlékszik, hogy abban sem volt semmi köszönet, mert megijedt, amikor idézést kapott, méghozzá bűnügyben, de az azért már jó pár éve volt. Akkoriban, amikor bíróságra járt amiatt a hülye Kovács gyerek miatt. Hiába magyarázta el neki szépen, magyarul, hogy most már azért üljön el a valagán, amíg szépen vannak. De hiába beszélt neki, addig-addig basztatta azt a kutyát, amíg egyszer elszakította a láncát, amikor látta, hogy átmászik a kerítésen egy kis szilváért. Nem akarta bántani, azt mondja, de hát mit keres az ő telkén, a kutyának meg az a dolga, hogy megvédje a területét. Hiába csináltak belőle akkora cirkuszt, nem lett nagy baja annak a hülye gyereknek, akkora legalábbis biztos nem, mint amekkora csodát csináltak körülötte. Úgy tett az anyja is, mintha nem tudna olvasni, hogy vigyázz, a kutya harap, pedig ki van téve a kiskapura annak rendje és módja szerint. A bírónő is megmondta, hogy az ember gyerekének a háza az az ő vára, és örüljenek neki, hogy áramot nem vezetett a kerítésbe. Meg különben is ott a tábla, és akkor nincs mit a szemére vetni.
Na, hát akkor kapott utoljára levelet, ami nem csekk volt, vagy valami efféle, amit be kell fizetni. Sőt, ha jobban belegondol, még alá is kellett írni neki, hogy lássák, hogy átvette. Akkor a postásgyereket meg is kínálta egy fröccsel, de nem fogadta el, mert szolgálatban volt, úgy mondta. És őszintén megmondva azóta becsüli ezt a postásgyereket, az az igazság, mert mindennek megvan a maga ideje, és azért a szolgálat az mégse mindegy. Mert a szolgálat után azt csinál meg annyit iszik mindenki, amennyit akar, abba azért nincsen beleszólása senkinek. Ő is megitta a magáét, megmondja őszintén, de a munkáját mindig elvégezte annak rendje s módja szerint, mert mi lenne akkor a világból, ha mindenki csak a maga kénye-kedve szerint iszogatna.
A kedd már az egy sokkal keményebb dió. Így mondja, ezekkel a szavakkal, hogy kemény dió, mert azért olvasott ezt-azt életében, nem mondhatja rá senki, hogy egy buta ember volna. Kedden már sietni kell a mindennapi teendőkkel, hogy minden készen álljon, amikor itt van az idő. Ellátni az állatokat, behordani a fát, begyújtani, hogy rendben föl legyen téve az ebéd, mert meleget enni azért kedden is muszáj.
Mert a kedd az a tejesember napja. És hát az a helyzet, hogy a tejesember nem mindig pontos, hol ekkor jön, hol meg akkor. Mert úgy látszik, ilyenek ezek a tejesek. Nem sikerült ennyi idő alatt se igazán kifigyelni a szokásukat nekik. Mert ha meg nincs kinn a kapu előtt az ember gyereke időre, úgy elmegy, mintha ott se lett volna. Azt se mondja, fapapucs, aztán meg már túl van hegyen-völgyön. Csak leshet olyankor az ember. A végén meg ott marad tej nélkül, meg minden. Mondjuk, igaz, hogy pénteken is jön, csak az a másik, azt meg nem nagyon szerette sose, azt mondja. Mufurcforma egy ember az a pénteki tejesember, még csak vissza se köszön, annyira van már. Merthogy ő a tejes, és akkor már megengedhet magának mindent, talán azt hiszi. Mondjuk, ezzel a keddivel azért el lehet beszélgetni erről is, meg arról is, hogy merrefelé járt, meg mi újság van ott kinn, a nagyvilágban. A kocsijával azért sokfelé el tud jutni, ahová más ember nem. Lát ezt is, meg azt is. Világlátott ember a tejes, senki nem mondhatja rá, hogy nem igaz.
Csak hát nehéz kifigyelni meg elcsípni. Meg olyan is van, hogy nincs neki kedve beszélgetni, amit azért meg lehet érteni, sok a munka, menni kell. De azért még olyankor is megkérdezi, hogyan van, ezt nem mulasztja el sosem. Az az igazság, hogy jólesik az ember gyerekének, ha érdeklődnek az egészsége felől, nem is tagadja. Hogy törődnek vele.
Úgy volt vele, hogy eleinte csak egy litert kért, mert igazság szerint nem is nagyon van oda a tejért, ráadásul még meg is hajtja, az a helyzet, hiába is tagadná. De azért mindig jó, ha van otthon, hátha ebbe is kell, meg abba is. Főleg a reggeli kávéba, mer azért arra rászokott, nem is tagadja. Tudja, hogy azért ez már majdnem túlzás, mert hogyan veszi ki magát, hogy a feketébe önti a fehéret. Meg már majdnem pazarlás is. De aztán rákapott, hiába is tagadná. Ennyit azért csak megengedhet magának, azt hiszi. Ennyi azért talán még neki is jár. De ha kell, el tudja hagyni ezt is, erről biztosíthatja, mert ezen már csak ne múljon a dolog. Amúgy nem jár el sehová, meg nem is cigarettázik évek óta. Azt is letette egy napon csak úgy, aztán többet nem gyújtott rá. Bevallja, nehogy másoktól tudja meg, hogy néha inni iszik egy kicsikét. Az igaz, hiába is tagadná, de higgye el neki, hogy csak mértékkel meg módjával. Azt is a sajátjából, mert neki jó ez is, nincsenek nagy igényei. Nem jár el a kocsmába, hogy még fizessen is azért a pancsolt pálinkáért meg fölvizezett borért. Mert úgyis fölvizezik, hiába mondják, hogy nem. Van, aki azt szereti, ő ezt. Kis pálinkája is van, de azzal azért csínján kell bánni, mert a pálinka az nem viccel. De különben mit is csinálna azzal a sok lehullott szilvával az ősszel, csak nem mehet pocsékba.
De aztán egy idő múlva azt vette észre, mintha a tejesember nem venné annyira szívesen a köszönését. A vége felé már azt se nagyon kérdezte meg, hogy hogyan s miképpen van. Főleg, hogy hogy szolgál az egészsége. Nem nagyon értette, hogy akkor most mi van, mivel bánthatta meg. Aztán rájött, hát persze hogy keveselli azt az egy litert, azt mondja, ennyiért nem éri meg neki leállítani meg újraindítani a motort, mert az pluszbenzin. És ebben lehet is valami, mert azért a tejesember is csak a piacról él, a benzint meg annyira fölemelték az utóbbi időben, hogy azt már el se lehet képzelni, hogy mennyire. Nem is tudja már, hogy mit képzelnek magukról ott fönn is.
És azóta mindig két litert vesz. Igaz, sohase fogy el, mert hát ki bír meginni ennyi tejet. De az se baj, ha megsavanyodik meg megfölösödik, lehet belőle egy kis aludttej. Prószába az is jó. Meg legalább a macska is jól él, szépen kigömbölyödött azóta, meg olyan fényes a szőre, hogy szinte világít még a sötétben is. De legalább a keddi tejesembert megint a barátjának mondhatja, és azért ez nem kis dolog ezekben a nehéz időkben.
Szerdán meg korán kell kelnie, azt mondja. Nagyon kell rá vigyázni, hogy el ne aludjon, mert szerdán jönnek a szemetesek, és azok olyanok, mintha sohase aludnának. Olyan korán jönnek. Beállítja a vekkert ötre, de már négykor kipattan a szeme, mert nem akar lemaradni a szemetesekről. Nehogy fölgyűljön a szemét, mert akkor aztán meg mihez is kezdene vele.
Nem lehet kitenni a szemetest előző este, mert ezek a cigányok mindent ellopnak, ami mozog, a szemetet meg odaborítják a hídjára, aztán akkor baszhatja. Szégyenszemre ott szedegetheti össze a szemetét. Mindenki szeme láttára. Főleg, ha szétfújja a szél, vagy széthordják a kutyák. Hát kinek hiányzik az, hogy lássák, mi maradt belőle.
Egyébként nincs ezekkel semmi baj, ezekkel a szemetesekkel. Jó gyerekek azok, csak ne jönnének olyan korán. Mondjuk, egyszer azért elkövette azt a hibát, hogy kirakott még egy zsákot is a szemetes mellé. Nem is tudja, hogy mi lelte, hogy ilyent gondolt. Talán lemaradhatott az előző hetiről, vagy lehet, hogy nem is volt otthon. Igen, ez akkor lehetett, ahogyan most vissza tud emlékezni, amikor kórházba került, mert elzsibbadt neki a szája széle meg a bal fele, de tisztára. Nem maradt benn sokáig a kórházban, mert őt ne tapogassa meg hallgatgassa a hallgatójával senki. Hogy mi van ott belül neki, mert azért az mégse tartozik senki másra. Hiába is mondják, hogy így a doktorok meg úgy a doktorok. Hazajött, úgy írták bele az elbocsátós papírjába, hogy a saját felelősségére. Hogy mossák a kezeiket, azért. Na, akkor lehetett az, hogy lemaradt a szemetesekről, pedig szerdán jött haza, de már csak késő délután. Annyit szarakodtak azzal az elbocsátós papírral ott a kórház adminisztrációján. Mert a papír nekik a mindenük, mintha azok nélkül a papírok nélkül már meg se dögölhetne az ember gyereke.
És akkor következő héten kirakta egy pétisós zsákban a múlt heti adagot is. Mert van neki pétisós zsákból szép gyűjteménye, ha kedve van, majd egyszer meg is nézheti. Szépen összehajtogatva, nagyság meg szín szerint csoportosítva. Tényleg nem tudja, hogy mégis mire számított, meg hová tette az eszét. Mert jól is néznénk ki, ha mindenki annyi szemetet rakna ki, amennyit csak akar. Olyan gyorsan megtelne az autó, hogy fordulhatnának vissza rögtön, a lerakókról nem is beszélve. Azért persze az ember mindig reménykedik, mert remény nélkül nem nagyon menne a dolog. Az hal meg utoljára.
És akkor a szemetesek otthagyták a zsákot. Nem mondja, a kukát, azt rendesen kiürítették, mert alapos munkát végeztek mindig is. De a zsákot otthagyták a hídon. Még csak hozzá se nyúltak. Úgy tettek, mintha észre se vennék, hogy van még ott valami. Bár azért mintha morogtak volna ezt-azt a bajszuk alatt. Valami olyasmit, hogy mit képzel, majd talán duplán dolgoznak neki ugyanannyi pénzért. Mégis mit képzel magáról az ilyen! Mert igazság szerint ott hallgatózott a függöny mögött, az utcára nyíló ablakban, és hallott is mindent. És akkor tényleg elszégyellte magát. Igazuk van a szemeteseknek, mégis minek képzelte magát, talán valami úrfélének, jó, hogy nem kétkukányi szemetét is elviszik neki.
De ez már régen történt, azóta, úgy látta, másik szemetesek vannak. Azok már nem is emlékezhetnek erre a kis gikszerre, amikor, be kell látnia, csúnyán hibázott, ha érti, mire gondol. Azóta mindig vigyáz arra, hogy rendesen le legyen csukva a kuka fedele, és soha ne legyen túltömve. Mert azért nem lehet könnyű csak úgy föllendíteni ezeket a bödönöket egész nap. Egyiket a másik után. Kéthetente szépen ki is mossa a kukát, mert azért a büdös se mindegy, mit szólnának a kukások, hogy milyen mocskos egy ember ő. Azért ez se mindegy. Ne pletykáljanak őróla össze mindent, mikor ő egy tiszta ember, akárki megmondhatja.
Talán csütörtökön a legnehezebb, a harmadik napon. A csütörtök a szódás napja. A szódás meg goromba egy ember lehet, sehogyan se tudott vele zöld ágra vergődni, hiába próbálkozott mindennel.
Azzal a cédulával kezdődött minden, amivel a szódás üzent neki. Máskülönben nem volt vele dolga soha, a szódással. Nem is látta egyszer sem, pedig próbálta kilesni a függöny mögül, hogy mikor cseréli a rekeszt. Mert a rekeszt ki kell tenni a híd mellé, a pénzt meg az egyik szódásüveg alatt hagyni. Aztán ő meg kicseréli. Eleinte jól is ment minden, szinte alig várta a csütörtököt akkoriban, a szódás napját, azt a harmadikat. Volt ebben az egészben valami varázslatszerű, azt mondja. Kiteszi az üres rekeszt, aztán egyszer csak ott van a teli, és már hozhatja is befelé. Mintha csak csoda történne, úgy mondja most, hogy megértse. Nem lát és nem hall senkit és semmit. Mintha maguktól telnének meg azok az üres szifonok.
Aztán egy napon ott volt az a cetli. Nem nagyon értette, hogy mit is akar neki üzenni a szódásember. Ráadásul valahogy nagyon durvának érezte. Mert neki csak ne üzengessen senki, hiszen nem tud őróla semmit se, akkor meg mit üzenget itt neki. Annyit firkantott csak a cetlire a szódás, hogy nem rendszeres a fogyás. Hogy nem rendszeres. Se többet, se kevesebbet. És akkor ő most tulajdonképpen mire is gondolhatna. Jó, mondjuk, az igaz, hogy ősztől, na jó, ősz végétől, olyan novembertől tavaszig nem iszik túl sok szódát, de hát a hidegben ki kívánja a szénsavasat, azt mondja meg neki valaki. Még a fröccs se úgy fogy, ahogyan mondjuk nyáron azokban a nagy melegekben. Akkor meg mit vár tőle a szódás. Hogyan fogyna annyi télen, mint nyáron, azt azért már tényleg nem tudja fölérni józan ésszel. Azt magyarázza el neki a szódás, ha annyira egy okos embernek képzeli magát. Hiszen a hidegben amúgy is úgy kapar az ember torka. Akkor még kinek hiányzik a szóda ráadásra. Azért nem hülye az ember gyereke, ha nem is futotta neki szódagyártó gépre, hogy beruházzon rá meg a jövőjére. Azt azért nem mindenki engedheti meg magának.
A második cetli után aztán tényleg muszáj volt már valamit csinálni. Azon is annyi volt, hogy nem elég rendszeres a fogyás. Mert ez így mégse mehetett tovább. Meg őt ne fenyegesse senki, még ha maga a szódás az, akkor se. Először azzal próbálkozott, hogy egy húszassal többet tesz a szódásüveg alá. Aztán attól majd hátha megbékül a szódásember is. A pénz beszél, a kutya ugat. Mert azért egy húszas az nem kevés, főleg a semmiért, ő legalábbis így gondolta. De a szódásnak ez sem volt elég, mindig visszatette azt a húszast, mintha csak azt üzente volna ezzel is, hogy őt ennyivel nem lehet lekenyerezni. Akkor már tényleg nagyon kétségbe volt esve, nem is tagadja, és nem is szívesen emlékszik vissza azokra az időkre. A végén már aludni se nagyon tudott, főleg ahogyan közeledett a csütörtök. A harmadik nap, amikor a legnehezebb. Rosszul nézett ki, nem is tagadja. Lefogyott, karikásak voltak a kialvatlanságtól a szemei neki. Tudta, hogy valaminek történni kell, vagy neki kell tennie valamit, mert tisztára rámegy az egészsége meg az idegrendszere erre a szódás dologra.
Azt mondja, igen jól emlékszik arra a pillanatra, amikor eszébe jutott a megoldás. Szép napsütéses délelőtt volt, talán kedd lehetett, mert a tejeskannát öblítette ki a csapnál, hogy minden készen álljon, mire megjön a tejes. Mert nem szeret kapkodni az utolsó pillanatban, ilyen egy embernek tartja magát. Azt találta ki, hogy a szódával fogja öntözni a virágokat, és hogy akkor majd megint lesz rendes fogyás, mint nyáron szokott, azokban a nagy melegekben. A virágoknak meg biztos nem árthat az a kis szénsav, mert miért is ártana nekik. Talán még szebben is virágoznak, meg színesednek a gondoskodás miatt.
Emlékszik, hogy hosszú idő után ekkor aludt tényleg igazán jól, miután kitalálta a megoldást. És akkor a szódás is megbékülhetett, mert nem írt neki több üzenetet. Úgy látszott, hogy minden megint visszatér a régi kerékvágásába, és helyreáll a világ rendje, amikor egyszer csak sárgulni kezdtek a virágok levelei meg szirmai. Előbb csak a muskátlié sárgult meg, aztán sorra a többié is, de érdekes módon nem hervadtak el, csak valahogy elsápadtak, biztos a sok szódavíztől. Mintha az a sok széndioxid kimosta volna belőlük a zöldet meg a pirosat meg az összes színeket. Még rendesen virágba is borultak, amikor annak volt itt az ideje, sőt, ő úgy látta, hogy mintha még dúsabbak is lettek volna. Csak hát olyan egyszínű lett az összes, vagyis inkább amolyan színtelen.
De hát mit lehetne ezzel tenni, azt mondja meg neki valaki, tudomásul kell venni, hogy mindennek ára van. Ha valamit, hát ezt biztosan megtanulta eddigi élete során, hogy semmit nem adnak ingyen. Főleg a nyugalmat nem.
Csak azért mondja el mindezt, hogy nem akármilyen virágok ezek, mert azért azt észrevette, hogy olyan furcsán néz rájuk, hogy mégis milyenek. Pedig biztosíthatja róla, hogy ez mind az ő kertjében nyílott, és annyi van ott, hogy nem győzné lekaszálni sem. Főleg amióta szódával locsolja, mert ő még a kerti virágokat is szódával locsolja, olyan egy gondos ember. A szódától meg úgy nőnek, mint a bolondgomba, csak hát egy kicsikét sápadtabbak azért. Ezt nem is tagadja. Viszont nem hervadnak el, még levágva sem, ő ezt figyelte meg, ha érti, mire gondol. Mert úgy látszik, a szóda tartósít. Szóval, ha mégis úgy dönt, hogy esetleg hozzámenne, akkor nem látna hiányt semmiben, erre az egyre már most mérget vehet. De akkor majd visszajön később, ha most nem érne rá mégse. Hogy azért legyen egy hét gondolkodási ideje. Aztán majd megbeszélhetik a részleteket is, mert azzal tisztában van, hogy ilyenkor sok apróságban meg kell még egyezni. Anélkül nem nagyon megy a dolog. Meg hogy szépen össze tudjanak szokni, azért is.
Szóval, akkor visszajönne a jövő hétfőn, pontban ilyenkor, ha nem bánja. Mert az az ő pihenőnapja. A virágot meg itt hagyná, ha már idáig elhozta, mert annyi van a kertjében amúgy is, mint a fene. Egyet se aggódjon amiatt, jut majd a jövő hétre is, addig is tegye csak bele szépen vázába ezeket is a többi mellé.

Vissza a tetejére