Itt fent, a magasban; Találkozás; Fekete zsákban


ITT FENT, A MAGASBAN
 
É-nek és O-nak 
 
Nézni a várost, ahogy tesz-vesz,
szalad, meg nem áll egy pillanatra,
a dübörgését hallani, és tudni, hogy
csend nincs, és soha nem is volt.
 
Valami hűvösség itt fent, a magasban.
 
Lépek a teraszra, figyelek a mélybe,
nem akarom még, a lentet nem akarom,
mindig a magasban, ameddig lehet,
ha van mód a magasban itt maradni.
 
Harcokat ezentúl soha, semmiképp.
 
Ki tudja, hogyan, miféle módon?
A dolgok változatlanok, elképesztően,
mostan ugyanúgy, s mégsem ugyanúgy,
keresem, ami én, meg ami velem.
 
Itt fent a magasban, valami hűvösség.
 
A tesz-vesz város pörög lent a mélyben,
rohangál az eszelős, meg zajong, tudom,
nem volt soha csend, és nem is lesz soha,
tudom, hogy a magasság is álom csupán.
 
 
TALÁLKOZÁS
 
Pilinszkynek küldöm
 
Ahogy megáll az alkonyatban,
sápadtan, hegyesen tornyosul feléd,
mennyire végtelen maga van,
és ahogy kettőt – lassan – előrelép,
 
minden olyan valószerűtlen,
minden olyan hideg és titokzatos,
fejed lehajtod, mint a hűtlen,
kit az éjszaka mégiscsak hazahoz,
 
mert nem mersz a szemébe nézni!
ennek a sápadt és vékonyka jelnek,
tekintete egyre csak kérdi,
mi az, amiért majd megsüvegelnek?,
 
mit tettél, ami tiszta és jó?,
ami miatt érdemes volt itt élned,
piszkolódtál, mint járdán a hó,
bűnöd nem egy van, de több mint temérdek,
 
s jön feléd a sápadt és hegyes,
és tudod jól, a Bárány követe ő,
pillantása valamit keres,
nincs a szemében semmi követelő,
 
csak tisztaság, mi elnyugtat végre ---
 
 
FEKETE ZSÁKBAN
 
Fekete zsákban kősziklát cipelek.
A kő az én párom.
Megyek vele keresztül
hét határon.
 
Ennyi a dolgom, csupán csak ennyi.
Hetedhét határon keresztül cipelni,
mert ha eljönne egyszer a zuhanás,
nem vinné magával senki más.
 
Édes teher, mondják sokan,
megsimogatják arcomat,
életem eltelt a sokféle harcban,
ez a teher legalább megmaradt.
 

Vissza a tetejére