A hulladékfüggőség zsoltára


Uram, bemegyünk a te templomodba,
de nem csak mi megyünk ám be,
visszük a napok hordalékát,
talpunkon sarat, galambpiszkot,
pufikabátból pihetollat,
ruhánkra tapadt falevéltörmeléket,
hajunkba ragadt pókhálót,
mi szemetet hordunk be
a te szent helyedre, a takarítónő
a megmondhatója, ki jó esetben
segélykérő fohásszal emlegeti
az összes szenteket, és nem kárhoztatva,
nem átkokat kívánva az összes puccos
templomi népek árva fejére.
És mennyi szemét jön be velünk,
a Rezső lakbére, hogy mi lesz vele,
teljesen gyógyszerfüggő, elhagyta magát,
mi meg nem lehetünk mindenki Teréz anyái,
ott vannak a gyerekeink, miért mi pengessünk
szegény magatehetetlen rokonunk helyett,
hal helyett hálót kéne neki adni,
de arra is csak bámulna ki a nagy,
sötétséggel teli fejéből,
mit tegyünk, jaj, Uram!
És jön be velünk a dszn, dszn,
I am a single lady, dszn, dszn,
we are the champions, a dszn, dszn,
I know, I’m not the only one,
még ha tudjuk is, hogy veled sosem
vagyunk egészen szinglik,
a bajnok is te vagy igazából,
és te egészen hűséges vagy hozzánk,
mi vagyunk a te only one-od,
nyolcmilliárdan, egyenként,
teljes valónkban, hibáinkkal,
erényeinkkel, vágtatsz felénk,
a dombon át szaladsz, és szépségünkről
zengsz ősi dallamokat, gránátalma
gerezdje a mellünk, szájunk mint puha füge,
szemhéjunk illata almagerezdé,
de hát ezeket nehezen hisszük
el neked, előbb a fülünkbe mászik
a slágerlisták macskanyivákolása.
Mit kezdesz, Uram, lelki szemeteinkkel,
a bunyózós videókkal és ugratós videókkal,
a pedofil esetekről és a tüntetésekről
szóló híradásokkal, mit kezdesz
az agyunk zugaiban megbúvó
divattanácsokkal és trendi lakberendezési
ötletekkel, a főzős trükkökkel,
a rokonság bosszantó beszólásaival,
a legújabb autómodellek karaktervonalaival,
melyeken elménket túráztatjuk,
míg igéd édessége árad az oltáron.
Van valahol hulladékledobód, Uram,
itt, a templomon belül?
Jó, tudom, ott a gyóntatószék,
de ez a soha le nem bomló,
nem teljesen bűnös szemét, a világ uszadéka,
mellyel tele vannak belső folyamaink,
ezek hova kerülnek?
Hiszen a sztárpletyó
kis mértékben csak nem vétek,
a sportközvetítések nem kezdik ki
a jó erkölcsöt, a hajstílusokról
és a szemhéjárnyalatokról
csak muszáj tájékozódnunk,
és már miért lenne szégyen
minőségi búvárórával járni,
vakuljanak, akik értenek hozzá…
Elplanírozod ezt a sok hulladékot,
melyet behordunk magunkkal
a templomhajóba, termőfölddel túrod be,
és ültetsz rá valami szépet?
Stukkóvirágokat és festett eukaliptuszokat,
színes girlandokat és ablakrácsokat,
Bach-toccatákat és Mozart-futamokat
nevelgetsz a tetején, csipetnyi gregoriánnal,
frissen morzsolt zsoltárokkal behinted,
ízlés szerint tálalva kész?
Vagy szereteted erőterében
ellobban az egész, és csak még több
forróságot fejleszt gigászi hőerőműved?
De mi van, ha a kijáratnál visszakérjük
az összes limlomot, kikérjük magunknak,
hogy elégesd, mint kacatot, hogy újrahasznosítsd?
Megyünk boldogan tescós szatyrainkkal,
benne a világ ócskasága,
s te megint teremthetsz mosolyogva,
hisz már hozzá vagy szokva,
a semmiből szent művészetet.

Vissza a tetejére