Borongó; Vadászat


Borongó
 
Elloptam egy boldog ember szemét.
Kíváncsi voltam, mit nem veszek észre.
Becsavartam üregembe, napokig nem
láttam vele semmit, aztán egy reggel
arra ébredtem, hogy beborít a belső sugárzás.
Pupillám összepréselődött a vakító fényben.
Kerestem a formát, a dolgok helyét az ürességben.
Napokig matattam hasztalan magamban, mire ráébredtem:
nem is másé, sajátom volt, és ki sem nyitottam egészen.
 
 
Vadászat
 
A menekülés és az üldözés ingere ugyanaz.
Amikor a prédára veti magát a vadállat,
amikor elrohansz, és utolér, és vérbe fagysz.
Te is csak megfelelsz egy szabálynak.
Telítődsz, és szétcincálnak.
Ami fogak között történik, fogak között marad.
Egy és ugyanazon térben cinegefütty,
csikorgás, ahogy a húson át a csontig harap.
Ahogy csavar rajta egyet, ahogy összeesik,
ahogy férgek nyílnak a tetem alatt,
ahogy a nyelve a puskacsőhöz tapad,
ahogy elvéti, ahogy célra tart,
ahogy szagot fog, ahogy nyomot hagy.
A mozdulatban válik eggyé kiásott és betemetett gödör,
ekképpen lesz azonos fészek lakója: undor és gyönyör.

 

Vissza a tetejére