„Képeslap”

Szalvéta. Gyűjtöm.
Húszéves plecsni rajta.
Sohasem gyűröm...
Pörköltes kalamajka
volt. Veszprém vagy Ajka

Eperajkadat
finoman fölitattad.
Papírcsókodat
tárkonnyal idehagytad.
Írtad rá: „Disznó, te, vad,

belőlem ennyit
érdemelsz csak! Főztödet,
lám, megettem. Itt
hagytam színét helyettem!”
Mintája szép... Szerettem...

A lírai alkat

Mi kell a vershez, milyen csoda?
Hány elemi, felső oskola?
Hány kiló versláb, hány csipet rím,
jó közérzet vagy ösztönző kín?

A lírai alkat hektikás,
de legalább fonnyadt, s nem vitás
nagy szemek találnak leginkább,
lélek-tűz lángja, mit kipingált.

Körszakáll, penge arc, hetyke bajsz’...
Vitrinből kiáltó portrérajz.
Osztályfalon zűrös kinézet:
„Magam vagyok a vátesz-végzet!”

És ványadt kezek tartotta toll,
fejben keringőző Menny-Pokol.
Borkatakombák értő csöndje,
kenderkóc – nyakon vagy pödörve.

Pocsék gyerekkor, sors, nyomorú,
vagy bölcsész-család, könyv, szent ború,
bölény-dühöngés: „ilyet tudok”,
vagy kocsma-biztos indulatok.

Mi kell a vershez, mégis mi kell?
Vers-e, ha egy kukás szemetel?
Vers-e, ha a költő fejt követ?
Vers-e a torinói szövet?

Vers a próza vagy próza a vers?
Melyik a menő, melyikkel nyersz?
Elég-e nekünk szöveg-ellés,
Kapirgálás, külszíni fejtés?

Milyen az a „lírai hallgat”?
Ha a dalnok csak fiók-dalnak
szánja-bánja költeményeit,
míg kinn pénznyelő ménes nyerít.

Van-e „i” és van-e gazság,
„Gyönge, bukj el!” – ősigazság?
Vers? Tovább időz itt, ha jó,
ha véget érünk – űrhajó...

Bármily’ alkat a poéta–
röppályája hulló méta.
Lehet vérbő, kolerikus –
teperheti korai kuss!

Mert védtelen játszó-lelkű,
„agybúgócsiga-pörgettyű”.
Arra ügyel, miből vers lesz,
Bántják? Fut a kételyekhez...

Mi kell a vershez, milyen csoda?
Hány elemi, felső oskola?
Hány kiló versláb, hány csipet rím?
Jó közérzet vagy ösztönző kín...

Békelufi

Békelufik és békegalambok,
békepap, béketábor, csönd-Andok...
Guernica, Radnóti, Lorca tán?
C-dúr háború vagy H-moll magány?

Hideg-, totális-, atom- és álló...
Köztük perc-zötyögés, könny-megálló.
Stonehenge-körben csigák násza,
tüdőlövéskor egy görcs-ászána.

Ki és belélegző Brahma-alap:
mellén rohan szurony, tank, áll barakk.
Ezer repeszt rejt véres eresz...
Sasfiókot dajkál Mount Everest.

Vérteli visszhangzás csúcsok között,
fonnyadt olajág alákörözött –
fehér madár fröccsen az égen:
Újvilág-fája sarjul ki éppen.

Több mint ötezer... Második óta.
Az ember-mosoly lőporfüst-ronda.
Magzatvíz folyt. Oxigén maraszt,
s kiütik fogad anyaöl-vadak...

Balaton-parton síkos „béke-pár”.
Odább, a légbe’ puska harapdál:
vadludak V-je sínyli meg ezt...
Vakond dolgoz el lúdvér(c)es repeszt...

Menü ala carte: tölcsér de bomba,
hüvelyes kard, párolt atomgomba,
hindi-véres beefsteak, hadi scsí,
és habzsoló öléshez – égmély csí.

Janus-mosoly. Derül az egészen.
Olimpiás eszme-fényvesztésen.
Családi-, nemi-, önerőszak...
„Mért, hogy nem jutott ötödik évszak?

Mikor se hó, se zöld, csak Andok-csönd...
Időntúliban lebeg az ember,
leszámol a történelemmel...
Milliárd szív nem kalapál, de csöng.

Mért, hogy nem jutott ötödik égtáj?
Szögletes ember hová kisétál?
Táncol bumfordi kőkörében,
Oldódik sapiens-ölelésben...

Mért, hogy a Kontinens elsüllyedt már,
s tűzelhalásos a Paradicsom?
A Mennyekben műhold-féreg rág,
és a szó – szeretni: versközhely, lom?!”

Üveggömbjében hadifüst kavarg...
Teremtés-eres tenyere alatt
felsejlenek borús féltekék,
elhagyta milliárd – maga maradt.

Elhagyta milliárd, maga maradt,
s maguk világát hajtó bogarak,
kik a végtelenben, ha összeérnek,
csak azt hihetjük el teljes békének...

S.S.S.

Surmó a sír alatt

Nyújtózom palotám erezett márvány termében időtlen,
míg kinn szipogat a gyásznép, s torra felajzva kondoleál.
Igazi a műkönny, -koszorú, -szónoki torok-köszörű!
Nekropolisz fenegyereke lehetek rossz élet után...

Gyertek a sírba miatyánk-lifttel. A Fiú lehoz ide
egy húszasért. Üzemkész levonó a halál! Majd elevál
egy csinibaba régész, addig is durmolhatsz ezer évig...

Ha unod játszmás fenti világod, kocogasd fedlapomat!
Ha megunod itt is, kiülünk a harang nyelve hegyére,
nénike kendőjét szélcsend-csalafintán meghuzogatjuk...

Jó muri nem lenni, de mégis spirito-méter, ha kileng,
pár miligrammal csalni a létbe-vetettségen – kitünő
tudomány! Ne habozz, ne töltsd tele velem kőüzenőm,
hisz gőz-pöfög, egzakt-zakatol Mort-portba a homo sapiens...